A Totoro egy testvérduó, amelynek tagjai ugyan nem régóta működnek zenekarként együtt, de a tisztán vállalt minimalizmusukkal és személyes megszólalású dalaikkal nem először kopogtatnak. Most éppen Szenteste. Nem így volt tervezve, de a most megjelenő szerzemény hangulata miatt nagyon aktuálissá vált a hozzá készült klippel együtt.
Kollarics Attila (dalszerző, gitáros-énekes):
„Mondhatjuk egy kísérleti dalnak is, sok tekintetben más, mint a többi. Nem túl bonyolult a gitártéma, ami a dalnak a váza. Általában is egyszerűek és repetitívek az alapok, amikkel dolgozunk, de hogy két akkord legyen az egész, ez még nálunk is ritka. Az a terv, hogy minél több fölösleg, sallang kimaradjon, és valami lényegit tudjunk elmondani. De sznobság lenne azt mondani, hogy minden tudatos dalszerzéskor. Sőt egyébként szinte mindig a véletlenekből meg a melléfogásokból jönnek a legérdekesebb dolgok.”
A duó ugyan nem budapesti, mégis a Duna mellett játszódik a videoklip, ahogy ez a legutóbb szintén nálunk megjelent Szíved című dal esetében is történt. Csak más szemszögből. A klip érdekes kontrasztot, egyben egy folyamatot is közvetít a lassított felvételekből a jelenbe érkezéssel. Térben is szépen megjelenik a három réteg, amit a dal szerkezete megrajzol.
A hangfelvétel a Studio Lilyben készült Kirschner Péter segítségével, aki keverte és masterelte is a dalt. A képi anyag Püsök Péter és Kollarics Attila közös munkája.
Anna Kollarics (dalszerző, énekes):
„A Csend eredetileg nem karácsonyra szánt dal, a szám és a klip is nyáron született. Ennek ellenére pont rárímel a témára, amit nem bánunk végülis. Nyugalmas, egy kicsit meghitt, olyan nekem, mint egy szomorú altató. Amikor írtam a szöveget, csak feküdtem a kanapén, késő este volt, és félálomban vártam a fürdőszobára a sorom. Hallgattam az alapot, és közben ezek a gondolatok jártak a fejemben, hogy a fáradtságom enyhítéséhez most nem elég az alvás.”
A Totoro már az idei évben játszott Ördögkatlanon és a Fishingen is, de jövőre a fellépések mellett az első nagylemez megjelenésével is készül.