A Paddy And The Rats Cameron Webb Grammy-díjas producerrel dolgozott két hétig Törökbálinton, a Supersize Recording stúdióban legújabb, Riot City Outlaws című lemezén, amely június 7-én jelenik meg. Webb nem akármilyen név a szakmában, hiszen korábban olyan zenekarok producere volt, mint a Motörhead, Megadeth, Limp Bizkit, Sum 41, Weezer vagy az Ignite. A lemez felvezetőjeként most debütáló Join the Riot című dalhoz egy szöveges videót készített a zenekar, amely a folytatásban meg is tekinthető.
Hogy hogyan ismerkedik meg egy magyar zenekar a Motörhead producerével? A sztori úgy kezdődött, hogy az Ignite tavaly őszi Európa-turnéján ők voltak a vendégcsapat. A turnén szóba került Webb neve, mert a srácoknak nagyon tetszett a legutóbbi Ignite-lemez hangzása. Mivel a zenekar éppen leszerződött egy német kiadóval, szükség volt egy olyan emberre, aki nemzetközi szintű tapasztalattal rendelkezik, és segít olyan hangzást létrehozni, ami megállja a helyét a világ minden táján
A frontember Paddy a következőket mondta a közös munkáról.
Téglás Zolin keresztül elkerült pár dalunk Cameronhoz, akinek nagyon tetszett a zenekar. Azt mondta, hogy tudja jól, milyen hangzásra van szükségünk, és nagyon szívesen segítene nekünk elkészíteni a lemezt. Ilyen messze még sosem dolgozott Los Angelestől, és a sok hangszer is, amiket használunk, nagy kihívást jelentett számára, úgyhogy lelkesen igent mondott a közös munkára. Aminek mi nagyon örültünk, hiszen magyar zenekar még sosem dolgozott ilyen neves producerrel. Számunkra óriási kihívás volt ez, mert a rendelkezésünkre álló két hét, tizenöt dal felvételére nagyon kevésnek tűnt.
Végül Webb profizmusának, és a felvétel előtti három hónapos előkészítő munkának köszönhetően, sikerült minden anyagot rögzítenie a csapatnak.
Nagyon sokféle stílus hallható a lemezen. A lemez gerincét a kalózos, folk-punkos dalok alkotják, ami alapvetően a mi műfajunk, de mint mindig, most is szerettük feszegetni a határokat, szóval lettek metálosabb és poposabb témák is, és egy ballada is helyet kapott a lemezen. De nagyon egységes lett végül az egész, egy pillanatig sincs az az érzésünk, hogy valamelyik dal kilógna az albumról. A koncepció az volt, hogy minél nyersebb, ösztönösebb hangzást hozzunk létre. Cameron nagyon jó abban, hogy kihozza az emberből a legjobbat, nagyon jól motivál, és mindent megtesz azért, hogy a lehető legkényelmesebben érezze magát az ember miközben éppen dobol, gitározik, vagy énekel.
A lemezről kihozott első kislemez a Join The Riot című ízig-vérig kalózdal lett, amihez egy szöveges videó is készült.
Szerettünk volna egy igazi paddys dallal kijönni, és ebbe a dalba mindannyian beleszerettünk. Igazi ugrálós party dal, kalózos, kicsit gypsy-s beütéssel, tele energiával. Nagyon szeretjük az ilyen dalokat, főleg koncerten, amikor a közönséggel együtt tombolunk elhajítva az agyunkat.
A zenekar június 9-én mutatja be az új lemezét egy vadonatúj show keretein belül a Barba Negra Trackben.
A posztot a Cseh Tamás Program támogatta: