A legutóbbi Soilwork-lemez kapcsán én magam is nagyon lelkes voltam, sokakkal együtt, és továbbra is azt gondolom, hogy a Verkligheten a maga nemében tökéletes. A most megjelent Övergivenheten címével is jelzi, hogy nagy távolság nincs a két album között, és valóban így van, legalábbis, ami az irányt illeti. Továbbra is az énekes és gitáros side-projektje (bár önálló jogon is zenekar), a The Night Flight Orchestra hatásait engedik magukba, egyre erőteljesebben, miközben azért megmaradtak a tipikus Soilwork-jegyek.
Amióta Björn „Speed” Strid énekes mellé megérkezett szerzőként David Andersson gitáros, sejteni lehetett, hogy nem a zenekar középidőszakának lemezeit fogják majd ismételgetni, de arra azért nem lehetett számítani, hogy a The Night Flight Orchestra vagy inkább a dalszerzők ott érezhető AOR hatásai a Soilworkben is ekkora szerepet kapnak. Az Övergivenhetenen ezt már tényleg annyira sem titkolják, hogy még a dalokat is úgy kellett variálniuk, hogy felváltva jöjjenek a keményebb és lágyabb darabok. Magyarán most már nem csak dalon belül jönnek elő ezek a hatások, hanem egy-egy szám különül el eszerint.
Ami már kevésbé szimpatikus, hogy például a Death, I Hear You Calling nagyon minimális korrekciókkal bármelyik The Night Flight Orchestra-lemezre felfért volna. Ennek így már semmi értelme, mert az AOR daloknak ott van az a zenekar, és a Soilwork eddig tényleg a crossover gondolkozásról, a váratlan megoldásokról szólt. Ez a dal nem vegyít semmit semmivel, és még csak váratlannak sem mondanám.
Összességében is igaz, hogy még a Verkligheten dallamait is megfejelték, pedig már az is majdnem túlcsordult. Most már a hörgés-üvöltés marad alul a dallamos énekkel szemben, és a húzósabb dalok is dugig vannak tömve melódiával, nem csak az ének, hanem a gitárok felől is, a szintiről már nem is beszélve. Hogy aztán végülis mégsem olyan rossz ez a lemez, ahhoz a Soilwork változó identitásának semmi köze, mert ez a zenekar bármilyen irányt is vegyen, nagyon igényes. Ez a szó rossz hangzással bír manapság, de arra az alaposságra, arra a kiérlelt, átgondolt komponálásra, amit művelnek, igazából nincs jobb kifejezés. Sok refrén vagy dallam egyszerűen kivédhetetlen, rögtön beépül az emberbe, a zene tele van finomsággal, aprósággal, amikből tud táplálkozni az, aki hajlandó erre időt is szánni. Van a lemeznek egy egységes, jól érzékelhető hangulata, amibe bele lehet kapaszkodni, még akkor is, ha nem minden dal 100 százalékos.
Aki a Verklighetent bírta, ezzel sem fog tévedni, de az is biztos, hogy a további lágyulással már nem biztos, hogy a rajongótábor nagy része meg fog barátkozni.
