Hirdetés
Hirdetés

A cél, hogy legyél büszke magadra – Craig David-interjú

A június 16 és 20 között megrendezésre kerülő VeszprémFesten a magyar szereplők mellett idén olyan külföldi sztárvendégek teszik tiszteletüket, mint Diana Krall, Marcus Miller, Paco De Lucía vagy Craig David. Utóbbi a veszprémi várban található Szentháromság téren lép majd fel slágereivel, de előtte nekünk nyilatkozott telefonon.

Nemsokára Magyarországra látogatsz, miközben az új lemezed is készül. Az új dalokra fogsz koncentrálni vagy a nagy slágerekre?

A koncert gerincét a legnagyobb slágerek adják majd, amiket mindenki ismer. Közben persze az új lemezen dolgozom és még tart az írás folyamata,szóval nem vagyok teljesen kész minden dallal, de néhány új művet azért Veszprémben is bemutatok a tervek szerint.

Az új albumot mikor tervezed kiadni?

A nyáron biztos, hogy befejezem, úgyhogy ha minden jól megy akkor talán már télre a boltokban lehet a lemez, de az is lehet, hogy a jövő év elejére fog átcsúszni a kiadás.

Lesznek rajta duettek vagy közreműködők?

Nem valószínű, mert szeretnék a dalokra koncentrálni és arra, hogy színpadképesek legynek. Néha a különféle kollaborációk elvonják a figyelmet a dal egészéről.

Ha már a közreműködésekről beszélünk, együtt dolgoztál a magyar Stereo Palma produkcióval. Honnan jött a közös dal ötlete?

Ha jól emlékszem közösségi oldalon vették fel velem a kapcsolatot, talán a Twitteren. Nagyon dallamos elektronikus tánczenét mutattak nekem, hogy lenne-e kedvem velük dolgozni, nekem pedig megtetszett, szerintem nagyon tehetségesek, úgyhogy igent mondtam és így született meg ez a dal.

Ebből úgy tűnik nem olyan nehéz téged meggyőzni, ha közös munkáról van szó.

Nem hiszek a véletlenekben. Ha valami éppen akkor felkelti az érdeklődésem, és a radarom azt mondja, hogy csináljam, akkor csinálom. Minden egyes közös dal, amit valakikkel együtt írtam, vagy közreműködtem, mind különleges valamiéért, és mindben ott a szenvedély.

Southamptonból Miamiba költöztél. Ez hogyan hatott a kreativitásodra és a zenédre?

Angliából az Államokba költözés megváltoztatja az embert. Teljesen más a kultúra, mint Európában, sőt nekünk angoloknak ugye hozzá kell szokni, hogy a klíma is más. London után Miami időjárása elég újnak számított. Zeneileg viszont az az igazság, hogy még mindig próbálok olyan sok angol zenét hallgatni, amennyit csak lehet. Az interneten böngészek, különböző zenei oldalakat olvasok, így azt hiszem összességében közel ugyanannyi brit zenét hallgatok, mint amikor ott éltem.

Egyik nyilatkozatodban elmondtad, hogy ugyanazokat az energiákat érzed most magad körül, mint mikor a legelső lemezed készítetted. Miért van ez?

Az első lemeznél még egy fiatal srác voltam, hatalmas volt a szenvedélyem a zene iránt. Az volt az egyetlen célom, hogy megmutassam a világnak, hogy mit tudok zeneileg. Aztán ha hirtelen jön a siker, olyan új élethelyzetben találod magad, hogy bármennyire is két lábon állsz a földön, azért megváltozol. Nem kell feltétlenül a negatív dolgokra gondolni, hanem ezek egyszerűen lelki dolgok, és persze ott a fő kérdés, hogy vajon eladtam-e magam. Másrészt ezzel nagyon sok olyan kapu nyílik ki előtted, ami szintén megváltoztat akarva akaratlanul. Az, hogy olyan közegbe csöppentem, ahol a nap minden egyes percében a zenéről volt szó, hogy beleláttam a zeneipar dolgaiba, azon nagyon felvillanyzott. Miamiban pedig megtaláltam újra önmagam, olyan emberek vesznek körül akik inspirálnak és újra azt érzem, hogy minden vágyam, hogy a világnak megmutassam a zenémet.

Van egy zeneműkiadód, ami nemrég a Universal Zeneműkiadó részével működik együtt. A legtöbb zenész saját lemezkiadót nyit, te mégis a zeneműkiadás mellett döntöttél, miért?

Nincs azzal semmi baj, ha valaki a lemezkiadókban is hisz még, de én azért is választottam a zeneműkiadót mert mindig is a dalokban hittem és a zenében. Egy előadó sem lesz sztár jó dalok nélkül. Szerintem a dallam és a szöveg a fő elem, az hogy egy lemezkiadó mit vagy kiket pakol köré, az már másodlagos dolog. Minden lemezkiadó meg van lőve, ha nincs a kezében egy jó dal, egy sláger, amire fel tudja fűzni az eladásra kínált produktumát.

Akarsz az A&R részével is foglalkozni, akár új dalszerzőket leszerződtetni?

Mindenképpen, de nem szeretnék mennyiséget hajhászni. Nem vagyunk egy nagy zeneműkiadó, nekem sokkal fontosabb, hogy kiváló dalok szerzőit tudjam magam körül, akiket akár már régebb óta ismerek, mintsem hogy minél több dalszerzőt gyűjtsek össze.

A TS5 a DJ projected, ami minden héten Miamiból jelentkezik, mint egy házibuli. Tervezed, hogy egyszer vegyíted a DJ turnéidat és az énekes turnédat?

Igen, minden elképzelhető. Ráadásul mióta a DJ dolgaimat is sugározza a Kiss FM Angliában, de megtalálható a Soundcloudon is, egyre több emberhez jut el. Egyre több a megkeresés Európa különböző helyeiről, aminek nagyon örülök, hiszen ezt is ugyanúgy élvezem és ugyanolyan szenvedéllyel csinálom mint az énekes karrierem. Persze a kettőt együtt nehéz lenne összeegyeztetni, hiszen két nagyon különböző stílusról van szó, és nem biztos, hogy egy olyan fesztiválra, mint ami nálatok lesz beleférne a DJ produkcióm is.

Olvastam rólad, hogy az egészséges életmód híve vagy, nagyon odafigyelsz arra, hogy mit eszel és gyakran jársz edzeni. Van valami speciális Craig David-tipped azoknak, akik így a nyár elején éppen életmódváltáson gondolkoznak?

Az eat clean (szabadon fordítva egyél tisztán – a szerk.) táplálkozás híve vagyok, és sokat edzem. Ami a legfontosabb, hogy mielőtt bármibe belekezdesz, az elmédet rakd rendbe. Nem kell hatalmas önismereti tréningekre és spirituális dolgokra gondolni, egyszerűen fontos, hogy tisztában legyél azzal, hogy mit mennyi időn belül tudsz elérni. Ha olyan célokat tűzöl ki magad elé, amik irreálisak, akkor el fogsz bukni és abbahagyod az egészet. Kezdj egy héttel, egyél egészségesen és dolgozz többet az edzőteremben. Aztán egy hét múlva nézd meg az eredményeket, mennyivel nagyobb az állóképességed, az erőd, esetleg fogytál is valamennyit. Ha nem bírod tarts néhány nap pihenőt aztán kezd újra másfél héttel, vagy kettővel és szépen lassan fokozatosan haladj. Értékeld az eredményeidet és legyél büszke magadra ha végigcsináltad, hiszen ez a legfontosabb, hogy büszke legyél arra, amit elértél.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló