Hirdetés
Hirdetés

Ciprus (Szódával elmegy) – Új Kaukázus-dal

kaukazus.jpgÚj lemezen dolgozik a Kaukázus, amiről meghallgatható az első dal Ciprus (Szódával elmegy) címmel. A 2010-ben feloszlott zenekar egy ideje újra aktív és a nyári fesztiválszezon után stúdióba vonultak a következő albumuk felvételeire. „A készülő album zenei szövete elég eklektikus, ami korábban is jellemző volt ránk, hiszen nincs egységes Kaukázus-stílus. Most is kísérletezünk nagyzenekari szólamokkal, a 80-as évek korai újhullámos hangzásával és minimál hangszereléssel is. A zenéje vidám és táncolható, a szöveg pedig arra utal, hogy manapság mindent elintéznek helyettünk vagy a dolgok elintéződnek maguktól. Nem érdemes agyongörcsölni a dolgokat, mert aminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik.” – mondja a sajtóközleményben Kardos-Horváth János, a Kaukázus frontembere. Az együttes december 20-án a Barba Negrában lép fel, ahol az új dal mellett a 2004-es Majdnem Kína című lemezükről is játszanak számokat, és a Kozmosz lesz az előzenekar. Hajtás után mutatjuk a Kaukázus új számát.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló