Hirdetés

Chris Cornell ott akart lenni

Nemrég beszámoltunk róla, hogy a Soundgarden háromnegyede összeállt pár szám erejéig Seattle-ben, a frontember pedig Chris Cornell helyett Tad Doyle volt. Természetesen a Washington Post megkérdezte a mostanában csak rossz kritikát kapó, és állandóan védekezésre szoruló Cornellt, mit gondol erről az eseményről.

„Szerintem klassz volt, hogy összejöttek, és elpróbáltak pár dalt.” – mondja a popsztárrá vedlett énekes – „Hogy őszinte legyek, kicsit meg is lepődtem az egészen. (nevet) Mellesleg imádom Tadet, turnéztunk is együtt. Mindig tudtam, hogy bámulatos személyiség, és rendkívül tehetséges, szóval tényleg klassz lehetett nekik. Csak felmentek, jól szórakoztak, és azt hiszem ez óriási. Egyedül az nem tetszett, hogy én nem lehettem ott. Ha ott vagyok, akkor talán én is mellettük álltam volna”

Ezután az újság még megkérdezi, hogy van-e esély egy Soundgarden-újjáalakulásra, a válasz pedig így hangzott: „Sosem lehet tudni.”

Kommentek

Film készül B.B. King életéből, Bunk Moreland játssza majd a főszerepet

A film nem öleli fel a legenda teljes életét, inkább a fiatal zenész Michael Zanetishez köthető kapcsolatát mutatja be.

Két bónuszrészt kap az Eufória, az egyiket még idén

A zenében is nagyon erős sorozatnak már készül a második évada, de előtte még kapunk valamit.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
695FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Audiópartnerünk

Friss Lángoló

A modern katonadalok az internet szürreális bugyrába visznek

A cél minden országban ugyanaz, vagyis a háborút úgy beállítani, mintha az egy hazafias, csodálatos dolog lenne.
00:03:16

Itt az új AC/DC-videó, ami olyan lett, mint

Vajon milyen lehet egy új AC/DC-klip 2020-ban?

E-sportokhoz fejlesztett sportórát a Garmin

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis minek?

Fellépést sürgetnek a streaming oldalakon a rasszista dalok ellen

A BBC szerint a szolgáltatók nem lépnek fel kellőképpen az antiszemita, fehér felsőbbrendűséget hirdető és gyűlöletkeltő zenék ellen.