Hirdetés

Charlie Watts szerint Bowie nem volt egy zenei zseni, és nem izgatja magát amiatt, ha a Rolling Stones feloszlik

charlie-watts.jpg

Az öt évvel ezelőtti Hyde Parkban adott koncert óta első ízben turnézik Angliában a Rolling Stones. A No Filter fedőnevű koncertsorozatot már most sokan kritizálták a magas jegyárak miatt, de hát sejthetjük, hogy ez mennyire érdekli az öregeket. Ahogy lenni szokott, a turné kapcsán megszaporodtak az interjúk is; ezúttal a dobos, Charlie Watts mondott érdekes dolgokat David Bowie-ról, és arról, hogyan képzeli a zenekar befejezését.

Charlie a szokásos, nem túl szószátyár stílusában beszélt erről: 

Imádok dobolni, együtt játszani Mickkel, Keith-tel és Ronnie-val. De nem izgatna annyira, ha a Rolling Stones azt mondaná, elég volt. (…) Utálnám, ha nem barátsággal válnánk el. Annak örülnék, ha Mick, vagy én, vagy Keith, vagy bármelyikünk azt mondaná, hogy nem akarom tovább csinálni, bármilyen okból, és akkor azt mondjuk, hogy ennyi volt. Nem szeretnék vitákat, vagy ilyesmiket.

A távlati tervekről így nyilatkozott: 

Nem tudom, mit fogok csinálni, ha vége. Keith azt mondja, ha egyszer elindultunk, csináljuk végig. Én mindig amiatt aggódom a leginkább, hogy bírjam erővel. Szerencsére már nem úgy csináljuk a dolgokat, ahogy régen, hosszabbak a szünetek a koncertek között. Ami engem illet, egyelőre csak szeretnék ott állni a színpadon július 8-án, a turnézáró koncert végén Varsóban. Nagyjából eddig látok előre.

Bowie-ról ugyanebben az interjúban úgy nyilatkozott, hogy kicsit meglepte a halálakor tapasztalt túláradó gyász.

Úgy gondolom, nyilvánvaló, hogy az embereket elszomorította a dolog, és ő egy nagyon kedves srác volt, aki írt néhány jó dalt. De számomra azért nem volt egy zenei zseni.

Maradjunk annyiban, hogy Charlie Watts közel hatvanéves pályafutás után már nyugodtan nyilatkozhat bármit, ő már bőven tett annyit, hogy bármit megbocsátsunk neki. 

Hirdetés

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló