Hirdetés
Hirdetés

A jövő bizarr és furcsa találmányait imádtuk a CES-en

A CES minden évben tele van meglehetősen furcsa, már-már bizarr találmányokkal. Olyanokkal, amelyek annyira meglepőek, hogy kifejezetten érdekesek. Vagy azért, mert egyértelműen látszik, hogy ez így ebben a formában hatalmas hülyeség, és nehezen érthető, hogy ezt a feltalálója, vagy a finanszírozója miért nem látja, vagy mert egészen egyszerűen nehéz eldönteni, hogy lelkesedni vagy kiborulni kellene az adott terméktől.

A Jövő Zenéje különkiadásaiban már összegyájtüttünk néhány ilyen terméket, most pedig megmutatjuk azokat, amelyek kimaradtak a szórásból.

Az óra, ami nem mutat időt

Órát általában azért vesz a kezére az ember, hogy rá tudjon pillanatani, hogy mennyi az idő. Vagy mert az okosóra különböző értesítéseket küld, és többet meg lehet tudni az egészségről. Na a Nowatch pont az, amit a neve is sugall, azaz nem óra. Annak néz ki, úgy kell hordani, eéső ránézésre mindenki annak fogja gondolni, de sosem derül ki, hogy mennyi az idő. Ehelyett telepakolták szenzorokkal, hogy mérje a pulzust, monitorozza az alvást és nézze, hogy hány lépést teszünk meg, és elemzi a verejtéket. Ennek pedig az a lényege, hogy állítólag hamarabb meg tudja mondani, hogy emelkedik az illető stressz-szintje, mint hogy elkezdené valóban érezni. Ha úgy érzi, hogy a viselője idegállapotba kerül, akkor azonnal jelzi, hogy egy kicsit meg kellene nyugodni, így pedig könnyebben elkerülhető a stressz. Aki pedig szeretne, hozzágondolhat mindenfajta filozofikus vagy ezoterikus dolgokat az idő fogalmáról.

Nowatch

Görkorcsolya, aminek elesel a vezetékében

Nyilvánvalóan szükség van az elektromos biciklik, rollerek és gördeszkák világában elektromos görkorcsolyára is, csak hát meglehetősen nehéz kivitelezni, hogy hova tegyük az azt hajtó akkumulátort. Ez nem sikerült eddig az AtmosGearnek sem, viszont nem riadtak vissza attól, hogy próbálkozzanak. Jelenleg ott tartanak, hogy a derekadra kell erősíteni az akkumulátort, majd mindenféle vezetékekkel jutnak el a görkorcsolyáig. A nagy fekete zsinórok se nem néznek ki jól, se nem kényelmesek, és nem is feltétlenül biztonságosak, a görkorcsolya 500 eurós ára sem túl csalogató, de talán egyszer majd lesz ez jobb is.

 

Házi vizeletzelemzés

Ha már vizsgáljuk a lépésszámunkat, monitorozzuk az alvást vagy a szívverést, folyamatosan ellenőroizzük a testhőt, akkor a Whitings úgy találta, hogy itt az ideje, hogy a vizeletet is elemezzük. Ehhez a vécébe lehet tenni egy kis eszközt, ami hő hatására mintát vesz abból, ami éppen rá folyik, és elkezdi elemezni. A benne lébő biomarkerek három hónapra elegendőek, az eszköz pedig annyira intelligens, hogy a sugár alapján fel tudja fel tudja ismerni, hogy éppen melyik felhasználóhoz köthető a vizelet. Az eredmények aztán a telefonon, applikációban olvashatóak le, és kideríthető, hogy éppen hol tart a nő a ciklusában, vagy hogy elegendő volt-e aznap a vízbevitel, és még egy rakás olyan dolgot tud elemezni, amit egyébként csak laborban tudnának.

Withings u-scan

Sosem volt még ilyen jó a karácsony

A Twinky egy olasz cég, és világításban utazik. Mármint karácsonyi világításban, kültérenm is használható világításban, vagy éppen otthoni dekoráció vagy játék mellé megfelelő világításban, és vannak elég menő megoldásaik. Például az, hogy a fényfüzérek az applikációval nagyon sokoldalúan variálhatóak. A legújabb dolog pedig az, hogy animációk mellett az applikáció segítségével néhány izzósor kvézi videókat is le tud játszani. Nyilvbán nem érdemes szuper képre és lenyűgöző élményre gondolni, ami nem meglepő, tekintve, hogy mégiscsak az a terv, hogy egy fenyőfán nézhet az ember filmet. Viszont elég jól lehet menőzni, feldobni a karácsonyi fotókat vagy éppen kültéri világításként lepipálni a szomszédokat.

Fotó: Twinky
Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló