Betűk | Lángoló https://langolo.hu Címlap Mon, 28 Nov 2022 16:00:19 +0000 hu hourly 1 https://wordpress.org/?v=6.1.1 https://langolo.hu/wp-content/uploads/2020/09/cropped-HOME_75px-32x32.png Betűk | Lángoló https://langolo.hu 32 32 Loki-nézőpontok – Két képregénykötet a Csínytevés Istenéről https://langolo.hu/loki-nezopontok-ket-kepregenykotet-a-csinyteves-istenerol/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=loki-nezopontok-ket-kepregenykotet-a-csinyteves-istenerol https://langolo.hu/loki-nezopontok-ket-kepregenykotet-a-csinyteves-istenerol/#respond Sun, 27 Nov 2022 12:18:10 +0000 https://langolo.hu/?p=16226476 Loki, ahogy például Neil Gaiman is látja.

The post Loki-nézőpontok – Két képregénykötet a Csínytevés Istenéről first appeared on Lángoló.]]>
A cím, igazodva Loki jelleméhez, máris csúsztatás némileg, míg a Loki: Asgard ügynöke a nagy közönségkedvenc tényleges főszereplésével kényeztette érzékeinket csavaros fordulataival és új fókuszbeállításaival, a most szintén piacra dobott másik sorozatfolytatásban, az Északi mitológia II. kötetében, ha nem is egyszerű mellékalak, de kábé csak annyival járul hozzá a történések előremozdításához, mint a többiek. Persze ez sem igaz egészen, mennyiségileg még talán, furfangban, kétértelműségben és kíméletlen átverésben viszont továbbra is köröket ver bárkire.

Neil Gaiman bár a Sandman révén előbb futott be képregényesként, mint regényíróként, több olyan kötete megjelent már magyarul is, amelyek nem egyenes ági dolgozatok: más szerzők gyúrtak át novelláiból párat képregényes forgatókönyvekké. Ilyen ugyebár az Északi mitológia is, amit P. Craig Russell író/rajzoló porciózott ki különböző grafikusok számára, megtartva az eredeti regény legfőbb sajátságait, a mondák és mesék hangvételének aranymetszésében. Amit viszont céltudatosan és biztos kézzel kiműtött belőlük, azaz forgatókönyveibe már bele sem szőtt, nem más, mint Gaiman sötét gyönyörökben fürdőztetett melankolikus felhangjai. Első körben ezt még hiányoltam némileg, talán mert összekacsintott a bennem is valamivel, mondjuk a sosem-volt világok elillanó kincsei fölötti merengéssel, de Russell láthatóan úgy döntött, az ilyesmit a nagyközönség talán kevéssé tolerálná a képregényes narratívában, így már én sem kérem számon. Főleg most, a kettes kötet után, amikor négy újabb fejezettel bandukolunk tovább ráérősen, de kérlelhetetlenül a vég felé, amikor majd a várható harmadik kötetben óriások és istenek, szörnyek és tündérek alkonyában majd úgy is nekem lesz igazam.

De ott még nem tartunk, most Thor, Loki, Odin, további asgardiak és tömérdek óriás kalandjainak/csatározásának lehetünk önfeledt tanúi, és ismétlem: Loki megint odateszi magát rendesen. Merthogy adódik az evészet-ivászat, öldöklés és sima jövés-menés mellett valami igazán érdekes is: az érintettek kénytelenek önmagukat meghaladva reagálni ezekre, hogy aztán a végére a világ megelégítve fordulhasson egyet a másik oldalára. Költészet és halhatatlanság a két fő vezérfonal, és bár egyéb apróságok is előkerülnek: szerelem, párválasztás, hősiesség, gyarlóság és gyávaság (ez utóbbit Loki le se tagadhatná, bár így, hogy nem teszi, ezzel persze kétségessé is válik), de a költészet végül is csak bemondás marad, egyetlen nyamvadt strófa nem kerül elő, pedig Gaiman maga is verselget, viszont cserébe kiderül, miből merítenek ihletet mind a jó, mind a csapnivaló költők.

A négy történet rajzolói és színezői (Matt Horak, Mark Buckingham, Gabriel Hernández Walta, Sandy Jarrell, és Lovern Kindzierski) bár elkapták a képregényes tempót, vaskos, tenyeres-talpas figuráik – jól elkülöníthető stílusaik ellenére -, valahogy mindvégig a régi vágású meseillusztrációk keretein belül mozognak, mintha gyerekkorom óriásai és menyecskéi éledtek volna újra, engem és a kort is visszaröpítve az időben. P. Craig Russell most is csak egy adagot vállalt be, akárcsak az első kötetben, és ez több szempontból érthető döntés, de azért az egyik szemem sírdogál kissé, az ő cizelláltabb vonalvezetése és varázsosabb világa messze a legjobb az egészben. A Ragnarökig még szintén négy történet van hátra, reméljük az istenek bukását és elmúlását taglaló harmadik kötet kiadásra kerül magyarul a mi kis hétköznapibb világvégénk előtt, vagyis inkább helyett, mégis csak kényelmesebb fotelből szemlélni az ilyesmit.

A Loki: Asgard ügynöke 2. kötet a teljes hátrálévő adagot tartalmazza, a 6-17 füzeteket. Természetesen ennek a robusztusságnak is van ára: időt kíván, ráfordulást, felfokozott tudatállapotot. Ha valaki úgy ül neki, hogy akkor most szépen bekalandozzuk a tíz ismert világot és hadd szóljon, akkor részben igaza lesz, de nagyot is csalódhat. A sztori felszínén tényleg kapunk mindent, ami szuperhőstörténettől elvárható, de gyorsan jön a ráébredés: az elbeszélés külső burka csak afféle levedlő héj, ami a gyorsan pörgő események és sűrű nézőpontváltások során gyakran meg is esik. És mondjuk is ki, hátha ezzel elejét vehetjük a felesleges elvárásoknak: ez a Loki ugyanis valójában önmagával harcol, csakis saját különböző énjeivel. Mondhatnók azt is, hogy önnön tulajdonságaival, hogy némi javulást elérve mind környezete mind pedig önmaga előtt növekedhessen valamicskét morálban és világmegbecsülésben.

Az első kötet öt füzete alatt annyi derült ki igazából, hogy Lokit tényleges ügynöki feladatokkal bízta meg Freya: amit lehet, szálazzon ki az egyre bonyolódó varázslatok és hősök/antihősök kavarásaiból, ami nyomozati eredményt aztán a hazugság istene részben, vagy tán teljes egészében saját hasznára forgat be. De ez mégsem maradéktalanul gáz, mert bár ez a hazugságcunamikba torkolló önzés kozmikus dimenziókat képes akár romba is dönteni, némileg megfékezve és igazsággá átfordítva az univerzumot meg is mentheti. Mindeközben benéz sok ismert figura, főleg persze az asgardi körökből, Thor lovaghaverjaitól Heláig, és még azt is végignézzük, hogy Loki durva bullyingnek lesz kitéve népe részéről, miután megbízatása érdekében saját gyermeki énjét is likvidálja, az ember alig tudja eldönteni, mit is gondoljon jóról és rosszról, társadalmi előítéletekről és bölcs istenekről vagy egyszerűen csak megutálja a teljes bagázst. Nyilván pont erre a tudatos elidegenítésre volt szükség a magvasabb gondolatok és szembenézések kisajtolásához, mert az ember bizony szeret belekényelmesedni a megfigyelő pozícióba, mondván: én csak meg akarom kapni a napi szórakozásadagomat. Az Asgard ügynöke ezt komoly deficitekkel ugyan, de nyújtja. Miért is várnánk egyébként nagyon mást, az előbb tisztáztuk, hogy itt igazából Loki önkereséséről és különböző énjeivel való offenzív bíbelődéséről van szó. Olyan bölcseletekkel enyhítve többek közt a testi-lelki kínokat, hogy: nyugi, néhány történet azért a világvége után is fennmarad.

Miközben hűség, barátság, őszinteség adják a kozmikus nyújtódeszka folyton sebző tüskéit, a sérüléseket is pont ezek gyógyítják: Loki kitart Verity nevű barátja mellett, életeken és halálokon át, és a megvetettség ellenére is végigcsinálja a küldetéseket, testvérét, a méltatlanná vált Thort akkor is képes szeretni, amikor az meggonoszodva zargatja őt halálos csapásokkal. De ez mind semmi a jövőbeli gonosz Loki királlyal való csatározáshoz képest. Ez a lehetséges idővonal persze éppoly ingatag, mint a gonosz Loki szemében az összes odavezető esemény és időhurok, de nem is ez az igazán fontos, hanem a kitartás és bátorság. Fél távon ébredtem rá, hogy olyan ez az egész, mint a világtörténelmi tablók mögött húzódó grandiózusabb vezérlő okok: ami a valódi nagyfiúk közt zajlik, annak a hatása íródik át a mindennapok világába. Így az általunk ismert világ csak következmény, lesorjázódás, semmiség. Említésre kerül egy-egy ponton Thanos, Malekith, a Titkos Háború, látjuk Ultron legyőzését, a világfaló midgardi kígyó előkúszását, Helát és a halott hősöket is utolsó csatára vonulni, és még az ismert istenek fölötti isteneket is, de ez az egész színjáték tényleg csak a drámai körítés Loki magasabb öntudatra ébredéséhez. A legjobb részeket ezért az önmagát maradéktalanul sosem felfedő ifjú és az öreg antagonista Loki közti vitázás és végeérhetetlen blöffölgetés nyújtja. A fiatalnak ábrázolt ügynök-verzió előnyét a gonosszá vált öreggel szemben változni képes rugalmassága adja, és hogy képes megszenvedni a kudarcokat és az áldozatokkal járó veszteségeket. Ha nagyot akarnánk mondani: ez az ára a szeretetnek. De valójában már a barátságnak és a kötelességtudatnak is.

Loki egyébként kultúrtörténetileg az ó-iráni mitológiában feltűnő Ahrimán figurájának az átkonvertálása a skandinávba, őt hívta Zarathustra, a perzsa kor nagy beavatottja a hazugságok fejedelmének. Ahrimán/Loki trükkje többek a fejlődés minden szinten való siettetése, hogy az emberiség képtelen legyen lépést tartani a reá zubogó új és új impulzusokkal, erőpróbákkal és vívmányokkal. Loki, bár mind a Gaiman műben, mind pedig az Asgard ügynökében fantasyba csomagoltan jelenik meg, nagyon is erőteljes kontúrokkal mutat rá a modern embert ért kihívásokra. A klasszikus bonmot pedig, miszerint a „gonosz bár rosszra tör, azzal végső soron jót okoz” főleg az utóbbi fabulában domborodik ki igazán, a jelenbeli Loki harca a valódi, széles körű belátással és cselekvési képességekkel rendelkező éniségért a becsontosodott önzőséggel szemben pont az a fajta küzdelem, amit minden egyes embernek fel kellene vállalnia morális fejlődése érdekében.

És bár tényleg ez a vezérfonal, jócskán meghaladva a klasszikus szuperhősös narratívát, ne ijesszen el senkit, hogy túlmutat az unásig ismert zsánereken és formákon, Al Ewing író és Lee Garbett rajzoló sorozata az egyik legjobb, ami elénk kerülhetett a témában. A Világfa a Thor és körei menetekben eddig csak afféle elvont szimbólumként bírt megjelenni, itt azonban már nem bemondásra kell elfogadnunk, egyértelművé lett, hogy az az istenek honába vezet, mégpedig éppen az eddig részletezett morális döntések és felvállalások hangolják vertikálissá.

Északi mitológia II. kötet beleolvasó és rendelés.

Loki: Asgard ügynöke 2. beleolvasó és rendelés.

The post Loki-nézőpontok – Két képregénykötet a Csínytevés Istenéről first appeared on Lángoló.]]>
https://langolo.hu/loki-nezopontok-ket-kepregenykotet-a-csinyteves-istenerol/feed/ 0
Feloldódó múlt – Elolvastuk Marton László Távolodó: Hallgatás című könyvét https://langolo.hu/feloldodo-mult-elolvastuk-marton-laszlo-tavolodo-hallgatas-cimu-konyvet/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=feloldodo-mult-elolvastuk-marton-laszlo-tavolodo-hallgatas-cimu-konyvet https://langolo.hu/feloldodo-mult-elolvastuk-marton-laszlo-tavolodo-hallgatas-cimu-konyvet/#respond Mon, 21 Nov 2022 10:07:35 +0000 https://langolo.hu/?p=16226197 A Hallgatás különböző online magazinokban megjelent zenei tárgyú cikkek gyűjteménye az elmúlt néhány évből.

The post Feloldódó múlt – Elolvastuk Marton László Távolodó: Hallgatás című könyvét first appeared on Lángoló.]]>
Bár maga a szerző tér ki az első oldalak egyikén alkotói módszerének tudatosságára, a külső-belső történések összefonásának szándékára, amit egyébként Távolodó olyannyira kiművelt már, hogy a felvállalt hatások ellenére mégis ő kapja a szerény és mélyen látó mesternek kijáró főhajtás. Eleve ne is higgyünk neki, könyvek hosszú során át építgeti azt a magánmitológiát, amiben a rockandroll kedvencek viselt dolgai és isteni pillanatai összeérnek Távolodó életeseményeivel és a fontos ráébredésekkel.

A zenei- vagy rockirodalom, ha leszámítjuk a tudományos szakmányt, általában kétpólusú: egyrészt roskadásig tele a piac a rajongói kötetekkel, ezek nagy része afféle térdre borulás, kisebb hányadában profi újságírói szakmunka; a másik nagy, de az előbbinél azért kisebb halmaz az érintettek önéletírása, amit vagy ténylegesen maguk követnek el, vagy a megírást profira bízzák. Nos, ez utóbbi körből kerülnek ki az emlékezetesebb darabok, főleg ha szépítés és kerekítés mentes. Mivel Távolodó zenei szakíró is, tévedésből az előbbi táborba sorolhatnánk, de ne tegyük, mivel bármihez is nyúl, abból valódi irodalom formálódik, mégpedig lesallangozott, őszinte, bevállalós. Viszont már messze nem az kegyetlen novellista, aki korábban volt, az évek rárakódásai, ha nem is puhították fel végzetesen, beleszőttek valami olyan életelfogadást, ami az élet apró és nagyobb eseményeiről, figyelmének és rajongásának tárgyairól visszatükröződnek rá is.

Egyébként pedig: ami novelláiban és karcolataiban múltidézésnek és távolodásnak tetszik, az valójában az időtlenbe lépés, hiszen a jelenben a múltról írni egyrészt a jövőnek is üzenet, ami így annyit tesz, hogy mindhárom idősík folyamatos jelenné válik, ez pedig már időparadoxon, vagyis tiszta sci-fi. Hogy folk, beat, pszichedelikus rock, punk vagy funk, ezek is csak afféle űrhajók, amikkel napi szinten elűzhetők a hétköznapok, mert tudjuk jól, hogy az igazi kín az odahagyott múlt édes gyötrelme, a betöltetlen megváltódás. Rendre úgy tűnhet pedig, minden adott a szabaduláshoz, aztán valahogy mégse jön össze soha. Távolodó azon kevesek egyike, aki képes ezt jól megírni, és ezzel talán saját magán is tud segíteni, de rajtam biztosan. Többek közt azzal a finom, szórt fényű eleganciával, amivel a családi drámákról, például az anyjával való viszonyról mesél. Például mintha minden meg lenne bocsájtva visszamenőleg is. De azért abból a néhány húsba vágó fél és egész mondatból kiérezhetők a viszony-horror utórengései…

Ám messze nem csak ezekből a máig karistoló megélésekből áll össze a könyv, és mintha már nem is csak az számítana, ami kiélezett drámákban, elvesztegetésekben, hiányokban ölt formát, ezek már-már átkonvertálódtak toldalékviszonyokká, meg vannak említve ugyan, de jobbára csak rájuk legyintve, és így még fontosabbá lettek azok a pillanatok, amiktől kicsit kivilágosodott az is, ami korábban még nem. És bár eddig novellistaként próbáltam eladni Távolodót, állítsuk vissza kissé a fókuszt zenei újságíró énjéig, hiszen a Hallgatás tömve van muzsikus hőseivel. Akik egyben kultúrát alakító művészek, költők is. Persze ettől még a korábbiak sem vesztik érvényüket: az a sűrítési technika, amivel ifjúságot, mulandóságot, rajongást, szerelmeket és egész sorosokat képes bekezdésekbe és mellékmondatokba csomagolni, működőképes az egyedüllét tükrözésének aktusaiban, és akkor is, amikor Bowie, Patti Smith, a Beatrice, a Jefferson Airplane, Betty Davis vagy Dévényi Ádám lép mellénk. És nem csak életművek, de egész műfajok, színterek, popzenei korszakok (polbeat, klezmer, roma folk, jugó sevdalinka) épülnek be ebbe a külső-belső nézőpontokból is értelmezhető magánmitológiába. Néha még a politika is, de az leginkább csak abszurditásai és kicsinyességei okán, aminek semmi köze fontoshoz, élhetőhöz, szerelmeteshez. Ha csak egy adatokkal teleírt tabló előtt álldogálnánk, lett-légyen az alapos, precíz, minden igényt kielégítő is, szó nélkül haladnék tovább, mert úgy tűnik, engem például nem boldogít információk, adatok, objektív tények sorjázása, kizárólag a közös belső térben szemlélődés. Amit minden jel szerint csak kevesek értékelnek igazán. És ha kissé el is lépünk a Hallgatástól, a lényeg marad: a világból és az életből mindig az a legérdekesebb, amit valaki már személyessé formált. Ha pedig el is tudja azt énekelni, zenélni, vagy éppenséggel regélni, akkor nyert ügyünk van.

A címet direkt kerültem eddig, főleg önvédelemből. De ha tévednék, és szó sincs a jelentéstöbbletek közt leállásról, mondjuk utolsó zenei könyvről, akkor bocs, hogy egyáltalán szóba került. Aztán persze a záró, Emlékkönyv című fejezet elhozza a megnyugvást úgyis. A régmúlt magyar kislemezei közt turkálást konkrétan elirigyeltem, és nem csak mert az ifjonti hangulatok beidézésénél nincs jobb legális tudatmódosító, de olyanok is kimondathatók a kölyökkori énnel, amik másként tán nem. Míg a kötet eleji Bowie fabulában egyszerre örülhettünk a hős elrugaszkodásának és földre szállásának, vagy később képbe kerülhetünk végre cigányhallgató ügyben, az Emlékkönyv fejezetei az eddigieknél is mélyebbre mutatnak befelé. „Kár, hogy már nincs meg a furulyám. Igaz, hippik sincsenek. A kluboknak lőttek, a Badacsonyt lenyúlták. Az elveszett nemzedék végleg elveszett. És nem vagyok ott, és itt is csak éppen, és már soha nem veled. Viszont már két lemezjátszóm is van! Egy külön rendszer működteti a múlt időt. Egyetlen mozdulat és már pörögnek is az ábrándjaim! Sikerült úgy belaknom őket, hogy kihúzzam szombat és vasárnap nélkül is.”

De nem ez a vég, és nincs is benne semmi keserű, Távolodó hangját eleve átjárja a sokat látók humora, és ha ez leginkább az élet meghaladhatatlan képtelenségeinek leszálazódása is, legalább ott van menedékként. Az utolsó mondatok elengedési aktusával pedig tényleg átlép az időtlenbe.

A Hallgatás különböző online magazinokban megjelent zenei tárgyú cikkek gyűjteménye az elmúlt néhány évből. Megjelentette a Rézbong Kiadó 2022 őszén.

Beleolvasó és rendelés.

The post Feloldódó múlt – Elolvastuk Marton László Távolodó: Hallgatás című könyvét first appeared on Lángoló.]]>
https://langolo.hu/feloldodo-mult-elolvastuk-marton-laszlo-tavolodo-hallgatas-cimu-konyvet/feed/ 0
Egy hallgatag ember vallomásai a túlvilágról https://langolo.hu/egy-hallgatag-ember-vallomasai-a-tulvilagrol/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=egy-hallgatag-ember-vallomasai-a-tulvilagrol https://langolo.hu/egy-hallgatag-ember-vallomasai-a-tulvilagrol/#respond Fri, 18 Nov 2022 09:45:08 +0000 https://langolo.hu/?p=16226308 Elolvastuk Paul Newman posztumusz önéletrajzát.

The post Egy hallgatag ember vallomásai a túlvilágról first appeared on Lángoló.]]>
Paul Newman története kitűnő illusztrációja annak, hogy bárkinek tele lehet a szekrénye csontvázakkal. Olyanoknak is, akikről ezt nem feltételeznéd. Egy kívülálló számára nehezen képzelhető el, hogy élete legnagyobb részében mindenféle gyarló, hétköznapi problémákkal küszködjön olyasvalaki, aki Hollywood aranykorának egyik legnagyobb ikonjaként vonult be a mozgókép történelmébe, egy sor klasszikus film főszereplőjeként, mint a Macska a forró bádogtetőn, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, a Pokoli torony, de említhetnénk pályájának utolsó, kiemelkedő alakítását A kárhozat útjának maffiavezéreként.

Az Egy hétköznapi ember különleges élete című könyv minden, csak nem tipikus önéletrajz. Ahogy erről már írtunk a kiadvánnyal kapcsolatos nyereményjáték meghirdetésekor, Newman, és barátja, Stewart Stern eredetileg egy interjúköteten dolgoztak, melynek anyaga öt éven át, 1986 és 1991 között készült, megszólaltatva benne nem csak a főhőst, de voltaképpen mindenkit, aki életének adott szakaszában jelentős szerepet játszott, és a szerzők rendelkezésre állt, beleértve családtagokat, barátokat, bajtársakat a hadseregből, meg persze rengeteg kollégát, köztük olyan neveket, akik saját jogukon is legendának számítanak a film világában.

Az akkor elkészült, majd hosszú időn át elveszettnek hitt kézirat végül alaposan átdolgozott formában, de az eredeti anyag alapvető célkitűzéseit és irodalmi igényű szövegét megtartva látott napvilágot néhány hete világszerte. Mivel már az is rengeteget hozzáad az olvasás élményéhez, amíg a Melissa Newman – a színész másodszülött lánya – által írt előszó során megismerjük a könyv megszületésének körülményeit, ezekre most bővebben nem térünk ki. Maradjunk annyiban, hogy számos véletlen szerencsés együttállása kellett ahhoz, hogy ez a memoár megjelenjen.

A végleges formát David Rosenthal szerkesztőnek köszönhetjük, aki a Stern által készített mintegy 14 000 oldalnyi interjút végül olyan könyvvé formálta, amiről a háttérinformációk ismerete nélkül azt hihetnénk, hogy Newman eredetileg ebben a formában, saját kezűleg gépelte le valamiféle fióknak szánt önvallomásként. Varró Attila magyar változata pedig minden tekintetben méltó tolmácsolása a szerző(k) gondolatainak: letisztult, túlfordításokat nélkülöző, de amikor kell, pont eléggé szókimondó, ahogy ez a sokszor a főszereplő lelkét teljesen meztelenre vetkőztető mondanivalóhoz illik.

Mert itt bizony szó esik mindenről, a traumákkal teli gyerekkortól a szülők esendőségén, a függőségeken, a számos elkövetett hibán át a megélt sikerekig, a gyerekszobától a vörös szőnyegig. A könyv bővelkedik meglepő, néha könyörtelenül őszinte, és gyakran kifejezetten megható fejezetekben, ugyanakkor mentes az ilyen életrajzokra sokszor jellemző mítoszépítésről, hiszen Newman célja pont az volt, hogy leszámoljon az őt övező legendákkal. Ez pedig könnyen átélhetővé és azonosulhatóvá teszi ezt a bő háromszáz oldalt még akkor is, ha a huszadik század egyik legnagyobb filmcsillagának gondolatait olvassuk születése után majdnem száz évvel, Magyarországon, mondjuk egy vidéki külvárosban.

Az, hogy megismerhetjük Paul Newman élettörténetét a főszereplő saját nézőpontjából, kivételes alkalmat jelent arra, hogy eszünkbe jusson, még a bálványok is sebezhetők és halandók. Ez tanulságnak sem utolsó, és persze reményt is adhat egy-egy olyan, mindenki által ismert napon, amikor hajlamosak vagyunk kétségbeejtően szürkének gondolni a saját, kicsit sem filmsztáros életünket. Ez pedig nem kevés egy könyvtől.

A Jaffa Kiadó jóvoltából most két olvasónk is megnyerheti ezt a több szempontból is kuriózumnak ígérkező könyvet. Ha szeretnétek részt venni a játékban, mindössze annyi a dolgotok, hogy töltsétek ki a következő rövid kérdőívet! A kérdések megválaszolásához nem árt, ha alapszinten képben vagytok a könyv főszereplőjével kapcsolatban, de kis utánajárással valószínűleg egyik sem okoz majd gondot.

Természetesen nem kötelező, de megköszönjük, ha valamilyen formában segítségünkre vagytok a könyv promóciójában. Megoszthatjátok a cikk linkjét az idővonalatokon, kommentben ajánlhatjátok a játékot, vagy magát a kiadványt ismerőseiteknek. A jelentkezési határidő november 22., kedd éjfél. Rákövetkező napon sorsolunk, a nyertest e-mailben értesítjük. A játék során beérkezett adatokat a sorsolás után töröljük az adatbázisunkból.

A könyv megvásárolható a Jaffa Kiadó webáruházában és a Bookline hálózatában!

The post Egy hallgatag ember vallomásai a túlvilágról first appeared on Lángoló.]]>
https://langolo.hu/egy-hallgatag-ember-vallomasai-a-tulvilagrol/feed/ 0
A Föld szilánkjai – Elolvastuk Adrian Tchaikovsky regényét https://langolo.hu/adrian-chaikovsky-a-fold-szilankjai-konyv/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=adrian-chaikovsky-a-fold-szilankjai-konyv https://langolo.hu/adrian-chaikovsky-a-fold-szilankjai-konyv/#respond Sun, 13 Nov 2022 14:48:50 +0000 https://langolo.hu/?p=16226080 Essünk túl rajta: ez a sci-fi most mindent visz.

The post A Föld szilánkjai – Elolvastuk Adrian Tchaikovsky regényét first appeared on Lángoló.]]>
Essünk túl rajta: ez most mindent visz. Eleve már évek óta forgatom magamban az egyébként abszolút érdektelen dilemmát: legkedvesebb SFF szerzőm immáron Adrian Tchaikovsky (olyan héroszok közül is kitűnve, még ha talán csak a friss élmények okán is, mint Dick, Sheckley, Card, Bradbury és Lem). Fantasy regénye magyarul mindösszesen egyetlen, a kellemesen sötét tónusú Pókfény jött ki tőle a Fumaxnál, nyilván rá olvasóközönsége, legalábbis egyelőre, inkább sci-fi íróként tekint, sőt, még abból a halmazból is legjobban az űroperái mennek. A jelek szerint a sci-fi rajongók többsége űrhajókon repkedés közben a legboldogabb, igaz, nem olyan szűkös aratás ez sem, a ponyvától a hard sf-ig terjed az ív. Mégis felettébb sajnálom, merő önzésből legalábbis mindenképpen: újkori kedvencem egyik legjobb dobása az a Hadállat, ami ha nem is bukott meg, nem fogy sajnos üdvözítő mértékben, pedig úgy kéne az a (Bear Head című) folytatás, mint másoknak egy falatnyi űrhajóröptetés. Mondok is gyorsan egy receptvariánst, mielőtt a kiadó körberöhöghetne: mégis be kéne vállalni a következő felvonást, mert egy kedvező csomagáras pluszverzióval boldogítóra apadhatna az elsőből is a raktárkészlet, másrészt a regénysorozat parlagon hagyott rajongói is kikászálódhatnak végre mélységes depressziójukból.

Hogy ne kelljen szerzőnkről és világteremtési készségeiről mindent alapjairól indítani: Az idő gyermekei első két részéről itt, Az éden kapui című önálló regényről pedig itt olvasható elemzés. Az idő gyermekei természetesen megérdemelten lett hatalmas közönségsiker, jövőre várható a széria záró kötete, de most, az addig keletkezett kiéhezettség tompítására a Fumax elindított egy másikat, A Föld szilánkjai című trilógiát is, amivel sikerült elérniük, hogy ennek immáron jobban várom a szintén jövőre esedékes folytatását, mint a korábbi szériának.

Adrian világépítési technikája rafinált, szétszálazhatatlanul belesző mindent a cselekménybe, és már részletezett eseményeket is újra elővesz, hogy azokat vagy más nézőpontból vagy a korábbiból, de tovább fejtegessen. Ezzel pedig lelassít annyira, hogy a tempós regényen ne csak végignyargaljunk, de testestül-lelkestül belemerülve az egyszerű örömök mellett gondolatilag és érzelmileg is megérintődjünk. A Föld szilánkjai játéktere galaktikus keretek közé illesztett: a távoli jövőben az emberiség már belakta a kozmosz nagyobb tereit, kihasználva a lakható és kevésbé lakható bolygók lehetőségeit, együtt él más világok lényeivel, azokkal kereskedik, kapcsolatokat és új kulturális formákat épít ki, de végső soron a kozmikus keretrendszerbe lépés sem tudja megszabadítani az embert ősidők óta magával cipelt békétlen természetétől. Persze a különböző egyéb létformák sem jobbak a deákné vásznánál, ők is egyszerűen csak hatalomra, kétkezi javakra, gazdasági és politikai előnyökre törnek. Ebbe a pezsgő, élettel teli világba csap bele az úgynevezett Építészek képében a mennykő: ezek a Hold-méretű entitások lakható világokat szabdalnak szét egymás után sebészi precizitással. Különös módon a bolygók és űrhajók kibelezése művészi módon zajlik, pusztításaik nyomán nem kaotikus romok, hanem afféle kozmikus virágformák maradnak. Számukra a látványos installációkká faragott bolygók lakói talán csak penészgombáknak tűnnek, már ha felfogják egyáltalán, hogy életek milliárdjait oltják ki szobrászkodás közben. Senki sem tud semmit céljaikról, végső soron még a genetikailag és lelkileg átformált, Közvetítőknek nevezett humanoidok sem, akiket direkt az Építészek ellen hoztak létre alkotóik.

A regény jelen idejéhez képest ötven évvel korábban zajlott le az a küzdelem, amikor is az egyik ilyen közvi, Idris Tellemier sikeresen észrevetette magát az emberi szemmel isteninek tűnő egyik entitással, mire ez a különös és Idris számára alig felfogható kapcsolatfelvétel egyetlen pillanat alatt véget vetett a háborúnak, az Építészek nyomtalanul felszívódtak az észlelhető kozmikus síkokról. Talán pont annak az úgynevezett nemtérnek a mélyebb bugyraiba, a gyors-utazásra szolgáló kozmikus térségbe, amiben csak a megmaradt közvik képesek a navigálásra. Ennek a bár valóságos, de álomszerűnek tetsző dermesztő síknak a közegét elviselni csak a közvik tudják valamilyen szinten, az űrhajók legénysége viszont az átkelésekkor alvókapszulákba kényszerül, mert igen nehéz ép ésszel kibírni a nemtér megnevezhetetlen jelenléttel terhelt közegét.

Idris ebben az ötven évvel későbbi jelenben egy roncsmentő hajó navigátora, színes és viharvert csapatával kajtat melók után frakciók, gengszterek, politikai körök, elszakadt vagy épp betagozódó társaságok áttekinthetetlen kavalkádjában. Egy küldetés során meglelt roncs képében újra felmerül a gyanúja az Építészek visszatértének, így hőseinkre olyan fókusz vetül a különböző érdekcsoportok részéről, ami végigűzi őket a lakható világokon és a nemtér egyre rettenetesebb mélyszintjein. Becsatlakozik a buliba annak a harcos amazonrendnek Vigasz nevű katonája is, aki személyes testőreként küzdött Idris mellett a háborúban, és pont annyira nem öregszik, mint közvi védence, csak más okból. A hatalmi felállást tovább bonyolítja a külsőleg óriáskagylókra emlékeztető, magát isteninek beállító entitások jelenléte, akik birtokolnak néhány, a kozmikus létezés színpadáról rég letűnt teremtmények által hátrahagyott tárgyi maradványokat, amelyek hathatós védelmet biztosítanak az Építészek ellen, a gigászi művész-pusztítók valamiért ugyanis elkerülik azokat a bolygókat, amiken ilyen romok vagy tárgyak találhatók. Kizárólag a kagylóhatalmasságok lelték meg a módját az ilyen tárgyak erőmegtartó elmozdításának és más bolygókra telepítésének, így a biztonságukért cserébe behódoló bolygókat sorban saját birodalmukhoz csatolják.

Ügynökök, bűnözők és politikai hatalmak által űzött hőseink természetesen nem tudják elkerülni az ide-oda csapódást a náluk hatalmasabb erők közt, de jó kalandregényhez méltón valahogy mégis rendre kikeverednek a zűrökből. Még ha nem is mindig ép bőrrel, többen odavesznek közülük, és az életben maradók is egyre jobban leamortizálódnak. Ez a minden létezőre kiható következménygörgeteg persze jót tesz az életszerűségnek, többek közt ezért sem billen át a regény kalandponyvába. Adrian cselekmény bontakoztató és karaktermozgató készsége kivételes, ráadásul, ahogy fentebb már említettem, nem szálaz szét semmit: jellemzés, történet, leírás mindvégig párhuzamosan zajlik, gyakran mondatszinten. Adrian zsenije nem merül ki ennyiben, fantáziája lehengerlő: nem múlik el bekezdés valami új részlet, ötlet, különös idegen lény, összefüggés, belső megélés nélkül. Tudom, nem épp elegáns a hasonlítgatás, de az írók többsége egész életműveket épít fel annyiból, amennyiket Adrian oldalanként elsüt. Termékenysége is mellbevágó, évente legalább egy-két 5-600 oldalas regényt összehoz hasonló minőségben. A Föld szilánkjai legsűrűbb pillanatai már nem is olvasás-, mint inkább vizuális flow-élmények, és azt az apróságot sem hallgathatom el, hogy ezek a mindvégig táguló, szédületes távlatú események valójában csak megágyaznak valami még grandiózusabbnak. Nem csoda, hogy máris falnám a folytatást.

Beleolvasó és rendelés.

The post A Föld szilánkjai – Elolvastuk Adrian Tchaikovsky regényét first appeared on Lángoló.]]>
https://langolo.hu/adrian-chaikovsky-a-fold-szilankjai-konyv/feed/ 0
Több, mint ponyva – Elolvastuk a García! képregénysorozat első két kötetét https://langolo.hu/garcia-kepregeny-sorozat/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=garcia-kepregeny-sorozat https://langolo.hu/garcia-kepregeny-sorozat/#respond Wed, 09 Nov 2022 11:31:38 +0000 https://langolo.hu/?p=16225866 A García! című spanyol képregénysorozat minden ízében klasszikus és veretes kémsztori, afféle évszázados hagyományokba ágyazódó ponyva-kulturális lubickolás.

The post Több, mint ponyva – Elolvastuk a García! képregénysorozat első két kötetét first appeared on Lángoló.]]>
Rögvest lőjük el a klisék nagyját: a García! (Vad Virágok Könyvműhely, 2022) című spanyol képregénysorozat minden ízében klasszikus és veretes kémsztori, afféle évszázados hagyományokba ágyazódó ponyva-kulturális lubickolás. Minden stimmel: plasztikus karakterek, látványos akciók, ármánykodás, politikai cselszövések, tapintható határvonal jó és rossz között, ésatöbbi. Ám azonnal ellent is mondok: némileg mégis túllóg a ponyvakereteken, árnyaltabb politikai és szociális viszonyok leképezésében a klasszikus krimik többségénél, miközben persze sosem olvastam ilyesféle statisztikát, a modern bűnirodalom azért már jócskán alászállt a kortárs szépirodalom poklába tettestársnak: úgy pillant be a szürke és feketén tátongó zugokba is, ami már bevilágításnak minősül.

Összegezve: a García minimum tripla-fenekű képződmény, kalandos kémhistória, korokon átívelő politikai látlelet, és a szociális viszonyokat érzékenyen ábrázoló és karaktereit ebbe hermetikusan beleszövő kétkezi dráma. A történetről magáról nem érdemes túl sokat elárulni, és nem csak spoiler-értelemben, a csavarokon túli öröm valójában többrétegűsége és a közéjük szövögetett apróságok/árnyalatok gazdagította ízvilág. Bár valójában és tágan értelmezve végig akció-krimi, lépten-nyomon új színterekre, sőt idősíkokra helyeződik a fókusz, tehát még felépítés-szerkezetében is jeleskedik. Bőven elég az a frappáns szöveg, ami a hátsó borítóra került: „Lebilincselő bűnügyi történet a politikailag megosztott Spanyolországból, amelyben egy fiatal újságírónő és egy hibernációból ébredt régi vágású titkos ügynök próbálja kibogozni a szálakat.” Eleve nem vagyok nagy híve a hosszadalmas cselekményleírásoknak sem a fülszövegekben, sem a róluk szóló diskurzusokban, a bebarangolást rá kell bízni az olvasóra, érdekesebb az összefüggésekről, világábrázolásról, konklúzióról, a kibontakozó tablóról diskurálni.

Az európai képregény hazai kiadása kifejezetten alulreprezentált az amerikaihoz képest – az olasz valamennyire kivételével, több kiadó is rámozdult -, de érthető, a magyar piac kicsi, senki sem mer komoly kockázatokat vállalni, néha még szuperhősös vonalon is adódnak bukták, így inkább annak örüljünk, ami mégis az ölünkbe hull. Ha csak a García! kötetek végén olvasható szerzői biográfiákat böngésszük, máris hajlamosak leszünk a lemaradásokon szomorkodni, pedig ezzel még csak a Santiago García író / Luis Bustos rajzoló szerzőpárosnál tartunk. A képregény minőségének és közönségsikerének mutatója az is, hogy európai viszonyok közt nagy költségvetésű tévésorozat készült belőle, épp ezekben a hetekben kerül világszerte streamingre. Az első két epizódját én is megnéztem, nos, maradjunk annyiban: szórakoztató, profi munka, ahogy mondani szokás minden eurocent ott virít rajta, a színészválasztások többé-kevésbé megfelelők, látványosak az akciók, a különböző idősíkok is jól elkülöníthetők vizuálisan; ám abból a két órányi játékidőből egyértelmű a képregény nagy, sőt behozhatatlan előnye: az olvasó szabadon kigazdálkodható fantáziatere. A film szinte mindent megmutat, míg a képregény panelekben és kimerevített kockákban felépülő szerkezete jóval több lehetőséget ad a befogadónak a hézagok be- és kitöltésére, így az egészet sokkal inkább a maga képére formálhatja. Míg az első kötet eljut ugyan valameddig, felrajzolva helyzeteket és szereplőket, és a konfliktusok is mind kidomborodnak, akárcsak a világépítés főfalai és sarokkövei, a másodikban az első nagy csatározás végig is fut. A táblára helyezett rosszak meglakolnak, a jók szembenéznek önmagukkal és még a nem egészen átlátható társadalmi helyzettel is, Antonia, a fiatal újságíró is elérkezik szakmai- és magánéletének egy fontos állomásához, még ha az nem is egészen olyan, mint ahogy korábban képzelte; valamint az évtizedeket átaludt García ügynök is kezdi belakni a számára idegen és nehezen dekódolható modern világot, ami természetesen semmiben sem emlékeztet a Franco-éra tradicionális társadalmi berendezkedéséhez, amiben szocializálódott.

A szabadszellemű, politikailag elkötelezett, szangvinikus temperamentumú Antonia és a veretes, szigorú szabályrendszert életmódjával, megjelenésével és szóhasználatával is hangsúlyozó, alapjaiban jobboldali García kettőse az utóbbi idők egyik legerősebb havertörténetének gerince és záloga. Amellett, hogy remek mulatság a helyzetükből és természetükből adódó kémiát és folytonos szikrázást szemlélni, mindketten igen sokat profitálnak mindebből. Nem kevés rácsodálkozással igyekeznek politikai szélsőségeikből tempózni középre, és ez a hatalmas odaszánást kívánó szociális aktus az olvasóra is kisugározza gyógyító sugarait. Így a mű egyik legfőbb hozadéka pont az, ami társadalmi életünk tán legordasabb deficitje is egyben: az egymásra ébredés és az ebből fakadó valódi megértés. A szerző ezt a szentenciát egy taxisofőrrel, akitől Antonia épp rákérdez dilemmájára: „Ön kivel dolgozna szívesen, aki ugyanúgy gondolkozik, mint ön, vagy akiben emberileg megbízik?”, ki is mondatja: „Ez nagyon egyszerű. Akiben megbízom, egyértelmű. Az ember mindig fontosabb, mint az elvek.”

A politikai vonatkozások ráadásul messze nem csak a spanyol közéletre húzhatók rá szinte hermetikusan, visszaélésekben, korrupcióban, hazudozásban csontig hatoló és világszintű a probléma. Ijesztően ismerős lehet a jelenet: a második kötet elején a visszafelé ugrásos felfejtés-oldalak egyikén a vezető politikusnő legmegbízhatóbb emberét összehozza az orosz gázkereskedővel (akiről addigra már megtudjuk, hogy gengszter), majd a színfalak mögül színpadra lépve így rivall az őt lelkesen éljenző tömeghez: „Teljes erőbedobással küzdünk a korrupció ellen! És senki sem alkalmasabb erre nálam, hisz jól tudom, mekkora problémával állunk szemben.” Amikor pedig Antonia a jól végzett újságírói nyomozásokat követően a lap vezetői előtt szembesül azzal, hogy tehetsége révén véglegesítik ugyan pozíciójában, ám politikai okokból mégsem hozzák le cikkét, kifakadva rájuk is olvassa, hogy a miniszter hazugságaihoz akarnak tehát igazodni, mire ezt a kijózanító választ kapja: „Antonia, kérlek, a miniszterek mindig hazudnak, ne légy gyerekes.”

Santiago egyszerre többolvasatú, kijózanító és szórakoztató sztoriját Luis Bustos fekete-fehér képei kerekítik egységes világgá, vonalvezetése hatásos, éppúgy szeret mértéktartó vonalazással dolgozni, mint gazdag árnyalásokkal, de paneljei még a tágas terek szabályosabb síkjai körül is szemlélésre késztetően telítettek; valamint nagyon jó megjelenésbeli karakterállandóságban, és ügyesen játszik a kamerabeállításokkal. Hátra van ugyan még egy harmadik, lezáró kötet, de máris új kedvencet avathattam.

Rendelés és beleolvasás.

The post Több, mint ponyva – Elolvastuk a García! képregénysorozat első két kötetét first appeared on Lángoló.]]>
https://langolo.hu/garcia-kepregeny-sorozat/feed/ 0
Egy hétköznapi ember különleges élete – Nyerd meg Paul Newman elveszettnek hitt önéletrajzát! https://langolo.hu/egy-hetkoznapi-ember-kulonleges-elete-nyerd-meg-paul-newman-elveszettnek-hitt-oneletrajzat/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=egy-hetkoznapi-ember-kulonleges-elete-nyerd-meg-paul-newman-elveszettnek-hitt-oneletrajzat https://langolo.hu/egy-hetkoznapi-ember-kulonleges-elete-nyerd-meg-paul-newman-elveszettnek-hitt-oneletrajzat/#respond Tue, 08 Nov 2022 15:30:06 +0000 https://langolo.hu/?p=16226070 A színész barátjával, Stewart Sternnel öt éven át dolgozott a könyv anyagán, de a kötet végül több mint három évtizeddel később jelent meg.

The post Egy hétköznapi ember különleges élete – Nyerd meg Paul Newman elveszettnek hitt önéletrajzát! first appeared on Lángoló.]]>
Még manapság sem fordul elő túl gyakran, hogy egy életrajzi könyv az eredeti kiadással egy időben kerül a boltok polcaira Magyarországon is. A ritka kivételek egyike Paul Newman memoárja, az Egy hétköznapi ember különleges élete. A kötet október utolsó napjaiban jelent meg világszerte, a magyar változat pedig a Jaffa Kiadó gondozásában látott napvilágot. És bár a cím ennek némileg ellentmond, korántsem átlagos történet bontakozik ki a könyv lapjain, melynek főszereplője Hollywood aranykorának egyik vitathatatlan legendája, és amelynek már az eredettörténete sem állhatna távolabb a megszokottól.

Ez a könyv ugyanis valójában 1986 óta készül. Paul Newman és legközelebbi barátja, Stewart Stern forgatókönyvíró – Haragban a világgal, A csúnya amerikai – ambiciózus projektbe kezdett. Stern felkereste Newman családtagjait, barátait és közeli munkatársait, és interjúkat készített velük a színész életéről, majd Newman is elmesélte a saját nézőpontját a történetről, annak ellenére, hogy családtagjai visszaemlékezései szerint mindig kínosan érezte magát ilyen helyzetekben. Az egyetlen kikötés az volt, hogy bárki, aki megszólal, legyen teljesen őszinte. A kikötés magára Newmanre is vonatkozott. Öt évig dolgoztak a projekten.

Hogy mi történt az akkor készült, mintegy 14 ezer oldalnyi, eddig kiadatlan interjúval, és miért csak most jött el az ideje annak, hogy a könyv megjelenjen, az rögtön az első oldalakon kiderül, de mivel senkit sem szeretnénk megfosztani a rácsodálkozás örömétől, ezt egyelőre nem áruljuk el. Azt viszont igen, hogy garantáltan izgalmas olvasmányban lesz része bárkinek, aki kezébe veszi a kiadványt. Newman ugyanis talán most első alkalommal mesél részletesen olyan témákról, mint traumákkal teli gyermekkora, tinédzserkori bizonytalansága, fiatalkori kudarcai a nőkkel, színészi pályájának magasságai és mélységei, első házassága, alkoholizmusa, fiának elvesztése, öt évtizedig tartó kapcsolata Joanne Woodwarddal, és persze szóba kerül az a vágy is, hogy lányai megértsék az igazságot apjukkal kapcsolatban.

Az irodalmi igényességgel megírt memoárban sokan mások – gyermekkori barátok, bajtársak a haditengerészetnél, családtagok, filmes és színházi munkatársak, például Tom Cruise, George Roy Hill, Martin Ritt vagy John Huston – is megszólalnak, hogy gazdagítsák, színesítsék és kontextusba helyezzék Newman történetét.

A Jaffa Kiadó jóvoltából most két olvasónk is megnyerheti ezt a több szempontból is kuriózumnak ígérkező könyvet. Ha szeretnétek részt venni a játékban, mindössze annyi a dolgotok, hogy töltsétek ki a következő rövid kérdőívet! A kérdések megválaszolásához nem árt, ha alapszinten képben vagytok a könyv főszereplőjével kapcsolatban, de kis utánajárással valószínűleg egyik sem okoz majd gondot.

Természetesen nem kötelező, de megköszönjük, ha valamilyen formában segítségünkre vagytok a könyv promóciójában. Megoszthatjátok a cikk linkjét az idővonalatokon, kommentben ajánlhatjátok a játékot, vagy magát a kiadványt ismerőseiteknek. A jelentkezési határidő november 22., kedd éjfél. Rákövetkező napon sorsolunk, a nyertest e-mailben értesítjük. A játék során beérkezett adatokat a sorsolás után töröljük az adatbázisunkból.

A könyv megvásárolható a Jaffa Kiadó webáruházában és a Bookline hálózatában!

The post Egy hétköznapi ember különleges élete – Nyerd meg Paul Newman elveszettnek hitt önéletrajzát! first appeared on Lángoló.]]>
https://langolo.hu/egy-hetkoznapi-ember-kulonleges-elete-nyerd-meg-paul-newman-elveszettnek-hitt-oneletrajzat/feed/ 0
Kiút a pokolból – Elolvastuk a Locke & Key: Az aranykor című képregénykötetet https://langolo.hu/kiut-a-pokolbol-elolvastuk-a-locke-key-az-aranykor-cimu-kepregenykotetet/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=kiut-a-pokolbol-elolvastuk-a-locke-key-az-aranykor-cimu-kepregenykotetet https://langolo.hu/kiut-a-pokolbol-elolvastuk-a-locke-key-az-aranykor-cimu-kepregenykotetet/#respond Sat, 29 Oct 2022 08:38:29 +0000 https://langolo.hu/?p=16225395 Joe Hill és Gabriel Rodriguez Locke & Key sorozata szemernyit sem marad el a Sandmantől semmilyen vonatkozásban.

The post Kiút a pokolból – Elolvastuk a Locke & Key: Az aranykor című képregénykötetet first appeared on Lángoló.]]>
Nem kárhoztatható a reklámfogás, miszerint „várva várt Sandman crossover”-ként szabadult a világra az új Locke & Key, de nyugi, nevezett mű fél kézzel elbírja a nagy testvér terhét, és még csak komolyabb árnyék sem vetül reá. Neil Gaiman képregénytörténeti alapvetése persze boldogan vállalt stigma, ezt Joe Hill be is vallja terjedelmes előszavában, és már csak azért is könnyen hihetünk neki, mert a Sandman szemernyit sem kopott az évtizedek alatt, zsenije mellett kortalansága is szembeszökő. Nyilván én is kézbe vettem élmény- és univerzumfrissítés céljából, ráadásul várnak még rám olvasatlan Sandman-fejezetek – így Hill szemében én is irigylésre méltó helyzetben vagyok. Gaiman ezen főművében egyébként belemenősebbet játszik több más regényéhez képest: titkokat és mélységeket túr fel kéjjel az ember és más létezők rejtett benső zugaiból, míg máskor csak afféle átutazó a dimenziók közt – erre példa a Mágia könyvei, de részben még magnum opusa, az Amerikai istenek is.

Minden tiszteletem és rajongásom mellett megkockáztatom: Joe Hill és Gabriel Rodriguez Locke & Key sorozata szemernyit sem marad el a Sandmantől semmilyen vonatkozásban. Crossover híján fel sem igen merülne ilyesmi, de így kínálkozik az efféle összevetés. Miközben semmi szükség rá, már csak a vállalkozások méretkülönbözőségei végett sem, a Sandman világokat és kultúrákat jár be és köt össze, nevén nevez különböző lényeket, másvilági régiókat, alaptoposzokat, afféle egyetemes tágasságot ölel át, ami a L&K-nek eleve nincs is szándékában. Merthogy alapvetően családtörténet, igaz, annak azért évszázados kitekintésű. Az első két kötetről egyébként itt, a záró harmadikról pedig itt írtunk, nem szükséges tehát újra megágyaznunk, elég most beidézni egyik nagy örömünket: végre elénk került egy ténylegesen lezárt történet, ami legszéttartóbb szálait is elvarrta, így nem terhel majd bennünket unásig nyújtott rétestésztaként.

Ehhez képest akkor mi ez Az aranykor, ami még Sandman/Morpheus bevonásával is tetézi bűneit? Nagyon egyszerű, afféle manapság már természetesnek vett dolog: spin off, pontosabban előzménytörténet, a Locke család kulcsosház regéjének egy korábbi fejezete, amiről néhány panel után óriási szerencsénkre egyértelművé lesz, hogy nem sima bőrlehúzás, semmiben sem marad el az alapsorozat minőségétől. Ugyan nincs nagyon hová emelni már a téteket a főszéria magas-fokához képest, másrészt viszont új színekkel, hangulatokkal és némileg a korábbi körtől eltérő narratív elemekkel operál, így mégis hozzátesz ezt-azt az eddigiekhez. Abban persze van valami, hogy a végére hagyott nagyfejezetek, főleg ugye az álmok hercegét is megszólító, még a klasszikus bebörtönzős ziccert is szégyentelenül megismétlő kalandcunamikból kibontakoztatott finálé parádés, de ezzel együtt sem állítható, hogy igazából azért a körért érte meg az egészet összehozni. Éppen hogy a család szűkebb kötelékében, onnan elugró, de oda minduntalan visszapattanó események és figurák kalandjai és megpróbáltatásai az igazán érdekesek. Az akciók és a pergő események, még ily lenyűgöző tálalásban is, csak afféle elengedhetetlen díszletei a lényegnek: az ember morális és erkölcsi próbáinak és megkísértéseinek húsba vágó részletezésének. Ezek a kényelmetlen közelségbe tolt tükörképek lelki életünk összes pörsenését és fekélyét pixelmélységig felmutatják: vágyak, szenvedélyek, magunkra húzott és rosszul befókuszált szándékok, belső bénultságok és fogyatékok kulminálódnak külső eseményekké, miközben az önfeláldozó szeretet is megkapja a maga játékidejét, ráadásul a giccshatárt meg sem közelítve, és ez a klasszikus mesék modern feldolgozásait látva szinte csodaszámba megy. Persze itt szerencsére senki sem akarta az alkotókat családbarát vizekre lavíroztatni, és ha nem is beszélhetünk brutál horrorról, de régi vágású, az ember sötét oldalait megvillantó és azt alaposan kitárgyaló rémdrámáról viszont igen.

Hill és Rodriguez remeklése az „aranykort” mennykőcsapásaival letaroló első világháború iszonyatát hozza testközelbe, és bár a történelem tényeinek még felszínes ismerete mellett is fura ez, de máig képesek vagyunk azt gondolni, hogy azt megelőzően az idilli béke honolt a tájon. De akkor miért akart volna bárki is árnylényeket magára és a világra szabadítani és más létsíkokat felkaristolni, átírva az idők és dimenziók törvényeit? Itt is vastag kontúrokat kap a régi bon mot: a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Úgy pedig, hogy a jóemberségre törekvés akarata járta ki elsősorban ezt az ösvényt, garantálódott a tragikus felhangok és eseményláncolatok bekövetkezése. Igaz, így legalább, némileg elszakadva régi kliséitől, például fel lehetett frissíteni az Orfeusz -féle alászállás-fabulát is.

De semmiképpen se csak külső-belső iszonyatokra asszociáljunk az eddigiekből, és főleg ne egysíkú figurákra, Hill és Rodriguez duója valóban páratlan: nem elég, hogy a sztori és a vizualitás hermetikusan illeszkedve zakatolja körül ezt az egyre hatalmasabbra tágított világot, és ad hozzá lélektanilag is hiteles szereplőket, de őszinteségében és a következmények felvállalásában is bátor. Mintha itt már mindenki túl lenne jó néhány családállításon, kineziológiai oldáson és nem csak szembenézett belső démonjaival és elfojtott tulajdonságaival, de ha a helyzet úgy hozza, azokat arcpirulások és szégyenkezés nélkül akár ki is mondja.

Mivel sorozat-aranykorban élünk, talán már elegünk is lehet a sok univerzumépítésből és soha véget nem érő szappanoperából, ez a spin off engem meggyőzött: a Locke & Key világa ezek után felőlem tágulhat akármeddig.

232 oldalas, keménytáblás képregény, fordította: Holló-Vaskó Péter.

Rendelés és beleolvasó.

The post Kiút a pokolból – Elolvastuk a Locke & Key: Az aranykor című képregénykötetet first appeared on Lángoló.]]>
https://langolo.hu/kiut-a-pokolbol-elolvastuk-a-locke-key-az-aranykor-cimu-kepregenykotetet/feed/ 0
Az önazonos 007 – James Bond képregényben https://langolo.hu/az-onazonos-007-james-bond-kepregenyben/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=az-onazonos-007-james-bond-kepregenyben https://langolo.hu/az-onazonos-007-james-bond-kepregenyben/#respond Sat, 08 Oct 2022 06:00:01 +0000 https://langolo.hu/?p=16225081 Warren Ellis és Jason Masters szinte hibátlan kémsztorit hozott össze.

The post Az önazonos 007 – James Bond képregényben first appeared on Lángoló.]]>
Hogy a dolgok közepébe vágjunk: sikerült összehozni egy szinte hibátlan kémsztorit, de Warren Ellistől el is várjuk a jól felépített, határozott kontúrozott figurákkal telepakolt történeteket. Tovább élesítette viszont a helyzetet, hogy közös tudatba íródott ikonhoz mert nyúlni. A magnum opusnak tartott Transmetropolitan erős alap, de azért annak szabadon burjánzását, szabadszájúságát és politikai merészségét nem kérhetjük számon Fleming veretes, körülhatárolt szabályrendszerrel rendelkező Bond-univerzumának még az esetleges leágazásaitól sem; jobban ráláthatunk Ellis alkalmazkodási készségeire például a magyarul is megjelent Vasember – Extremis és a Mennydörgők: Hiszünk a szörnyekben dolgozataiban, mert ha már a Marvel-univerzumon belül sikerült összehoznia az átlagból felfelé kitüremkedőket, akkor érdemes bízni benne. A Vasemberrel szemben a Mennydörgők persze nem tartozik a legjobb szuperhősös menetek közé, mégis megjegyeztem a jó karaktermozgatás és az életszerűség miatt. A sokszereplős csapat-sztorik egyik legnagyobb rákfenéje ugyanis éppen az ő elsikkadásuk a felszíni történések és a tömegakciók sűrűjében. Ellis ezzel szemben mindvégig szimultán mozog a figuráival,  belakva a köztük vibráló tereket is, elkapva a fontos mozzanatokat, ennek folyományaként pedig a kapcsolódások kémiája és az események fókuszpontjának tempós vezetése az olvasót is könnyebben magával ragadja.

Ezzel egyébként már magát a 007 – James Bond-ot (Vad Virágok Könyvműhely, 2022) is ecseteltem némileg, így bele is vághatunk. A feszes, filmszerű tónus alig hagy időt a terek, részletek és háttéresemények mélyebb megélésére, néha szándékosan kellett lassítanom, hogy egy-egy mozgalmasabb vagy hangulatilag érdekesebb panelt alaposabban megszemléljek, vállalva akár pár megelőző képkocka újraolvasását a tempó visszavétele érdekében. Ellis egyébként komolyan vette a melót: elolvasta az összes vonatkozó Fleming regényt, és elsődleges hatásként a Risicot nevezte meg. De ne tegyünk úgy, mintha elég lenne csak a képregény íróját körbedicsérni, Jason Masters rajzoló szintén odaadó tagnak bizonyult a bandában: többek közt alaposan áttanulmányozta Fleming figuraleírásait, valamint John McLusky munkáit, aki elsőként rajzolt Bond képregényeket (1958 és 1966 között). Masters biztos kézzel vezeti a filmszerű jeleneteket, néha szinte beállításokként (vagyis storyboardnak is pöpec lenne), így a szöveg nélküli akciósorozatok is könnyen átláthatók, és a nagyobb időkihagyású panelkezelések esetén sincs gond a lekövethetőséggel: jellemzően életszerű momentumokkal éri ezt el, tekintet- és mozdulatirányokkal, testtartásokkal.

Az omnibus egyébként két teljes történetet tartalmaz (ami egyben az összes Warren Ellis féle, tőle Benjamin Percy vette át), a Vargr drogcsempészeti körből terebélyesedik világhódítói üggyé a Helsinki-Berlin-London tengely mentén, gyógyszeripari lehetőségeket villantva; míg az Eidolon politikaibb vonatkozású, amibe bár amerikai és török szál is szövődik, de Angliában habzik fel igazán az MI5 és az MI6 titkosszolgálati intézmények közti hatalmi harccá. Bár minden figura, helyzet, és maga a környezet is ismerős lehet a Bond-filmek alapján, és ugyan szóba hoztam a képregény feszes filmszerűségét, összességében és hangvételében mégsem az ismert mozi-szériára hajaz (szerencsés módon maga a címszerelő sem hasonlít egyik mozgóképbeli megjelenésére sem), de nem is regényszerű a hangvétele. Tehát pont abban teljesít a legjobban, ami önvalója: kiváló képregény. A Bond-univerzum harmadik fő megjelenési formáját sikerült tehát önálló világgal felruházni, és ebbe beletartozik a szereplőkön kívül a világépítés is. Habár a 007-es itt is világutazó, valamint harcol, lövöldöz, csontot tör, sőt, kivégez, mégis, néha egy alternatív Bond-univerzumnak tűnt az egész, annak ellenére, hogy Los Angelesben, Londonban vagy Berlinben járunk. Megijedni persze felesleges. Egyedisége mellett klasszikus ízű, veretes kémthriller ez, profi ügynökökkel és torzult lelkű gonoszokkal.

És ha már szóba került az erőszak: Bond sosem finomkodik – és ezt Masters keményen meg is mutatja, néha röntgenképszerű közbeiktatott panelekben részletezve a külső tárgyak testbe hatolását –, és nyilván nem csak azért, mert számára engedélyezett a végszükség esetén a gyilkolás, de hangsúlyos katonai, tengerészgyalogos múltja, ami vélhetően örök személyiségbevésődés. Ellis nem játszott megúszásra, M igazgató szócső is az író kezében, mert bár nem lehet teljesen kiütni Bond kezéből a pisztolyt, és a sztoriba külön is beleszőtte például az Anglián belüli fegyverviselés kérdését. De M mintha kicsit le is nézné Bondot bizonyos ügykezelési eljárásaiért, és ha nem is mondja ki teljesen nyíltan, valójában megveti a gyilkosságokért. Mivel Ellis más műveiben, főleg ugye a Transmetropolitanben, rendre kitér a hatalomgyakorlás jellemzőire és morális vonatkozásaira, itt is érintette azért a kérdéskört, igazodva persze az univerzum jellegzetességeihez és kereteihez. Amik egyébként nem is annyira szűken szabottak, hiszen senki sem gondolhatja komolyan, hogy az ország-világ nagyságrendűvé gyűrűző problémák közepette a hatalom és végrehajtás köreiből bárki is finomkodni fog, vagy körmét rágva moralizál. Persze lehet olyat is, csak az már nem James Bond történet lesz. Ezzel együtt nagyon helyes, hogy mégis kibontásra kerül a túlzott erőszak hétköznapivá válásának kérdése, ha néha csak a sorok közé szőve is. Ellis és Masters is láthatóan odafigyelt erre, és most nem is elsősorban az összecsapások közben adódó csontreccsenésekre és fejszétloccsantásokra gondolok, mert azok a harcok hevében szinte elkerülhetetlenek, hanem azokra a különös hangvételű panelekre, kimerevedő és lélekterhes pillanatokra, amikor Bond úgy végez ki valakit, hogy akár dönthetett volna másként is.

A kétrészes képregény megjelent 328 oldalas egybekötött omnibus formátumban, és két külön Tpb kötetben is, fordította: Szabó András és Kovács János.

Információk és rendelés a Vad Virágok Könyvműhely weboldalán!

The post Az önazonos 007 – James Bond képregényben first appeared on Lángoló.]]>
https://langolo.hu/az-onazonos-007-james-bond-kepregenyben/feed/ 0
Négy friss könyv, amivel közelebb kerülhetsz a mai Oroszországhoz https://langolo.hu/negy-friss-konyv-amivel-kozelebb-kerulhetsz-a-mai-oroszorszaghoz/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=negy-friss-konyv-amivel-kozelebb-kerulhetsz-a-mai-oroszorszaghoz https://langolo.hu/negy-friss-konyv-amivel-kozelebb-kerulhetsz-a-mai-oroszorszaghoz/#respond Sun, 02 Oct 2022 08:45:53 +0000 https://langolo.hu/?p=16224909 Február óta többen is szembesültek vele, hogy bár igazából sokkal közelebb, és sokkal nagyobb hatással van ránk, mint az USA, tulajdonképpen semmit nem tudunk az oroszországi helyzetről.

The post Négy friss könyv, amivel közelebb kerülhetsz a mai Oroszországhoz first appeared on Lángoló.]]>
Február óta többen is szembesültek vele, hogy bár igazából sokkal közelebb, és sokkal nagyobb hatással van ránk, mint az USA, tulajdonképpen semmit nem tudunk az oroszországi helyzetről. Azt véletlenül sem írnám le, hogy az ukrajnai háborúnak bármiféle pozitív hozadéka van, de maga a tény örvendetes, hogy az elmúlt hónapokban több olyan könyv is megjelent magyarul, amik a lehető legszakmaibb alapon mutatják be nagyon közelről, mi történik ott. Megismerhetjük az orosz birodalmi gondolat ukrajna-fixáltságának okait, megpróbálhatjuk megérteni, miért rajonganak ennyire a keménykezű vezérekért még a saját jólétük rovására is, és persze kaphatunk egy kis történelmi kisokost is. Ha jó szórakozást nem is kívánok, jó okosodást azért mindenképp tudok!

Catherine Belton – Putyin emberei (Libri)

Belton könyve felülnézetből mutatja be annak az előzményét és következményét, amiről a Nyugat nem akart különösebben tudomást venni: azt, hogy Vlagyimir Putyin KGB-ügynökként kezdte, és bár az orosz elnök próbálja jelentékteleníteni ennek az információnak a fontosságát, minden hozzáférhető információ arra utal, hogy ez az egyik leghangsúlyosabb eleme a karrierjének. Catherine Belton iszonyatos mennyiségű forrás (csak a hivatkozáslista majdnem száz oldal a végén) felhasználásával mutatja be, hogy maradt talpon a Szovjetunió pénzét külföldre mentve a KGB, hogyan kerültek vissza szép lassan a belső körbe, és hogyan vezették vissza a viszonylagos szabadságot mindössze pár évre megtapasztalt országot az államkapitalizmusba.

Belton könyve nemcsak attól különösen izgalmas, hogy könnyedén és követhetően írja le, hogyan vette át Szentpétervárról a hatalmat Putyin és köre az egész országban Borisz Jelcin új iskolát képviselő oligarcháitól, hanem azért is, mert leszámol azzal a tévképzettel, hogy a putyinizmus egyszerű kleptokrácia lenne: Belton soha nem csupán lopásról ír, amikor a KGB emberei kacifántos pénzmosási technikáiba vezeti be az olvasót, hanem mindig ott van az a kifacsart világjobbító szándék, aminek az a lényege, hogy Oroszországnak megint vezető hatalommá kell válnia. Ezzel a vággyal nem lenne probléma, de mivel a KGB már a Szovjetunióban sem úgy képzelte el a haladást, hogy egyre jobb, stabilabb és boldogabb társadalmat épít, úgy Putyin körei is a másik gyengítésében látják a megoldást.

Bár a könyv jóval a háború kirobbanása előtt, 2020-ban jelent meg, tulajdonképpen nem tűnik fel, ugyanis Ukrajna kérdése annyira a putyini politika központi eleme a 2004-es narancsos forradalom óta, hogy valójában már 2020-ban is egyértelmű lehetett volna, hogy nem elégszik meg a Krímmel, és két körzet destabilizálásával.

Masha Gessen – Jövőnk a múlt (Európa)

Masha Gessenről igazán nem mondhatjuk el, hogy ne ismerné közelről az orosz valóságot: az amerikai-orosz kettős állampolgár tulajdonképpen kétszer is emigrált az országból, egyszer még a Szovjetunió alatt, egyszer pedig akkor, amikor rájött, hogy a modern Oroszországban sem számíthat szép jövőre az amúgy LMBTQ-aktivistaként is ismert újságíró.

Ha Belton könyve felülnézetből mutatja be, mit okoz az, ha egy szűk elit a saját egyéni céljainak vet alá egy 140 milliós államot, akkor Gessen épp az ellentétét hozza: négy főszereplő egyéni sorsán keresztül próbálja megértetni, mik az ok az okok, amik miatt a frissen jött szabadságot az orosz nép újra az autokrácia visszaépítésére használta fel. A Jövőnk a múlt egyszerre történelem, szociológia és bulvár: történelem azért, mert egészen részletesen meséli el az ország hatalmi változásának alakulását napjainkig, szociológia azért, mert azt is elemzi többek közt, hogyan hat a helyes nyelvkészlet teljes hiánya egy népre akkor, ha útválasztásról van szó (mint kiderült, a szovjet rendszer társadalomtudományi részlege annyira hiányos volt, hogy az orosz társadalom megismerése is lehetetlenné vált később, hiszen bizonyos jelenségekre egyszerűen nem voltak megfelelő szavak), és mi történik, ha egy nemzet értelmiségeit nagyrészt táborokba szállítják évtizedeken keresztül.

Bulvár pedig persze azért, mert közben valahogy drukkolhatunk a főszereplőknek, legyen az a Pussy Riottal is kapcsolatba került aktivista, a meggyilkolt ellenzéki politikus, Borisz Nyemcov lánya, vagy akár egy kutató, aki egészen addig nem akarta elhinni, milyen államforma épül a hazájában, ameddig már a barátait keresték fel a “pedofilvadászok”, hogy kamerára vegyék, ahogy csikkeket nyomnak el a homlokán.

Anna Politkovszkaja – Csakis a tiszta igazat (Athenaeum)

Anna Politkovszkajáról talán kevesen nem hallottak még egyáltalán: ő volt az az újságíró, aki annyira nem tetszett a hatalomnak, hogy 2006-ban épp Vlagyimir Putyin születésnapján a saját liftje előtt gyilkolták meg épp akkor, amikor a magyarul korábban már megjelent Orosz napló kéziratait vitte volna be a kiadónak. Politkovszkaja tevékenysége azóta is párját ritkító: egy olyan rendszerben mutatta be az orosz hadsereg és a csecsen szövetségesek embertelenségeit a második csecsen háborúban, amikor már mindenki ellenségnek számított, aki le meri írni, amit ott látott. Már akkor elkezdte bírálni és vádolni az orosz elnököt, amikor a Nyugat még a modern és nyitott vezetőt akarta látni benne, és már akkor felfedte az orosz politika színházzá változtatását, amikor talán még a moszkvai értelmiség is azt hitte, hogy amit látnak, az egy demokrácia.

Politkovszkaja harmadik magyarul megjelent könyve válogatás az újságíró legjobb és legnagyobb hatású anyagaiból. Épp úgy helyet kapnak interjúk George Bush-sal, Tony Blairrel, mint az orosz állam által elüldözött külföldi emigránsokkal, de helyet kapnak riportok is szerencsére, amik egyértelműen Politkovszkaja karrierjének legerősebb részei. Kordokumentumnak is tökéletes, hiszen nagyon közel visz minket ahhoz az időszakhoz is, amikor Magyarország még főleg saját magával volt elfoglalva. És persze méltó emlék is a 48 évesen meghalt Politkovszkajának, akinek munkásságát lehet, hogy korábban is érdemes lett volna elolvasnia pár embernek.

Timothy Snyder – Véres övezet (Park)

Timothy Snyder korunk egyik szellemi rocksztárja (elég csak elolvasni ezt az egészen briliáns vitát), a Véres övezet pedig eredeti nyelven 2010-ben megjelent első könyve, és másodszorra adják már ki magyarul. Nyilván nem véletlenül, hiszen a történész által leírt időszaknak a következményeit sokkal erősebben érezzük, mint amit először gondolnánk: Snyder abból indul ki, hogy a második világháborúval indult értelmetlen vérengzések valójában nem több eseménynek számítanak, hanem egy nagynak, aminek igazán még most sincs vége.

A szerző egyáltalán nem a háború áldozataira gondol, hanem arról a közép- és kelet-európai tragédiahullámról, aminek részeként két elnyomó rezsim nagyjából 14 millió civilt gázosított el, lőtt gödörbe, éheztetett halálra úgy, hogy annak semmiféle hadászati jelentősége nem volt. Ezt a minket is érintő részt nevezi Snyder véres övezetnek, aminek történetét a vasfüggöny miatt csak most vagyunk képesek igazán megismerni. És ahogy látjuk, nincs vége: a véres övezetben amúgy is kiemelkedően véresnek számító Ukrajnában épp megint azonosítatlan holttestek kerülnek elő a föld alól rendszeresen, mindössze pár évtizeddel a holodomor után (ennek történetéről egyébként Anne Applebaum írt kiemelkedően fontos könyvet). A Véres övezet elolvasása után sokkal közelebb kerülhetünk annak a gyökereihez, amit most látunk a szomszédban.

The post Négy friss könyv, amivel közelebb kerülhetsz a mai Oroszországhoz first appeared on Lángoló.]]>
https://langolo.hu/negy-friss-konyv-amivel-kozelebb-kerulhetsz-a-mai-oroszorszaghoz/feed/ 0
Depeche Mode: Hit és rajongás – Könyvismertető https://langolo.hu/depeche-mode-hit-es-rajongas-konyvismerteto/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=depeche-mode-hit-es-rajongas-konyvismerteto https://langolo.hu/depeche-mode-hit-es-rajongas-konyvismerteto/#respond Sat, 01 Oct 2022 12:00:06 +0000 https://langolo.hu/?p=16224896 Ian Gittins könyve negyven év történetét foglalja össze 240 oldalon, rengeteg fotóval, gyönyörű kivitelben. Érdemes elolvasni!

The post Depeche Mode: Hit és rajongás – Könyvismertető first appeared on Lángoló.]]>
Bevallom, általában mindig minden zenei témájú kiadvány olvasását a közepén, a válsághelyzeteknél kezdem. Nem volt ez másképp a Depeche Mode: Hit és Rajongás esetében sem, szinte magától értetődő módon a Songs of Faith and Devotion és az Ultra időszakánál nyitottam ki a könyvet. És hát nem túlzás, hogy ez volt a zenekar pályájának legsűrűbb időszaka ebben a tekintetben. „Minden idők legzüllöttebb turnéja”, melynek utolsó szakaszát kihagyta az egyre mélyebb depresszióval küzdő Andy Fletcher, melyet követően Alan Wilder elhagyta a süllyedni látszó hajót, amikor Dave Gahan énekesen látványosan és jól dokumentáltan elhatalmasodtak különböző illegális anyagokhoz kapcsolódó függőségei, megfejelve ezt a háttérben az alkohollal akkortájt szintén közeli viszonyt ápoló Martin Gore-ral. Na innen szép felállni. Én meg gyorsan vissza is lapoztam a sztori elejére.

Persze a Mode pályafutása ezen kívül is tartogatott számos érdekes fejezetet, de a könyv azért könyv, hogy mindezt elolvassuk. Ian Gittins – akit a magyar olvasók a hazánkban, ha jól emlékszem, 2008-ban megjelent Nikki Sixx-féle Heroinnaplók társszerzőjeként ismerhetnek, de 35 éves zeneszakírói pályája mellett olyan könyvek is sorakoznak eddig portfóliójában, mint a The Cure – A Perfect Dream, vagy a Björk minden addigi dalának háttértörténetét bemutató, még 2002-ben megjelent Human Behaviour – arra vállalkozott, hogy összegyűjtsön minden fontos momentumot a zenekar pályafutásáról, a szó szoros értelmében vett kezdetektől, tehát a tagok gyerekkorától egészen a 2017-ben megjelent Spirit időszakáig.

És persze érthető, miért azok a legnagyobb presztízsű kiadványok ebben a műfajban, melyeknek megírásában a főszereplők is közvetlenül érintettek – például Bruce Dickinson néhány éve megjelent Mire való ez a gomb? című önéletrajza – a Hit és rajongás tökéletes példa arra, hogy egy úgymond harmadik fél által írt könyv is lehet hasonló élmény, csak egy elhivatott szerző kell hozzá, aki hajlandó elmerülni a feldolgozni kívánt témában. A Depeche Mode története pedig hálás alapanyag, hiszen egy maga műfajában egyedülálló zenekarról van szó, legalább féltucat olyan albummal, melyek már önmagukban megérnének egy önálló kiadványt, rengeteg mélységgel és magassággal az elmúlt bő negyven év során emberi és művészi szempontból egyaránt. Gittins képes volt arra, hogy a különböző forrásokat szerves egésszé formálja: a könyv alapos, tartalmas, mégis könnyen befogadható, megfelelő hangulatban és szabadidővel akár egy lendülettel végigolvashatjuk, köszönhetően Fehér Tamás jó arányérzékű, értő fordításának.

Hab a tortán a Hit és rajongás képanyaga és megjelenése úgy általában. A szöveget rengeteg korabeli, kitűnő minőségű fénykép illusztrálja, a grafikai megoldások szemet gyönyörködtetőek, és mivel jobb ötletem most nincs, a cikk olvasóira bízom, válasszák ki, hogy a „tartalomhoz a forma”, vagy „a külcsín méltó a belbecshez” közhelyes szókapcsolatát szeretnék inkább olvasni ennél a résznél. Mindenesetre, akinek volt szerencséje Terry Gilliam ugyanebben a sorozatban megjelent önéletrajzához, az sejtheti, mire készüljön vizuális téren, ugyanabban a keménytáblás kivitelben.

Mivel a könyv magyar kiadása júliusban, Andy Fletcher sajnálatos halálának idején már épp nyomdában lehetett, érthető módon ez a legfrissebb, szomorú fejezet már nem kaphatott helyet a kötetben. Viszont ahogy a könyv is írja – kisebbfajta spoiler, de talán megengedhető – , a Depeche Mode története még bőven nem ért véget. Szóval, ha valaki szeretné feleleveníteni az első negyven év eseményeit a főszerepben Basildon leghíresebb fiaival, kevés jobb lehetőséget találhat erre Ian Gittings köteténél.

A Hit és rajongás már megvásárolható, de a Lángoló és a Trubadúr Könyvek közös játékában két szerencsés olvasónk most meg is nyerheti a könyvet. Ha szeretnétek részt venni a játékban, mindössze annyi a dolgotok, hogy töltsétek ki a következő rövid kérdőívet! A kérdések megválaszolásához nem árt, ha képben vagytok a zenekarral kapcsolatban, de kis utánajárással mind könnyen megválaszolható.

Természetesen nem kötelező, de megköszönjük, ha valamilyen formában segítségünkre vagytok a könyv promóciójában. Megoszthatjátok a cikk linkjét az idővonalatokon, kommentben ajánlhatjátok a játékot, vagy magát a kiadványt ismerőseiteknek. A jelentkezési határidő október 4., kedd éjfél. Rákövetkező napon sorsolunk, a nyertest e-mailben értesítjük. A játék során beérkezett adatokat a sorsolás után töröljük az adatbázisunkból. Ha pedig valaki szívesen részt venne a könyv bemutatóján, ahol többek között a fordító, Fehér Tamás mesél majd a kötetről, illetve a látogatók közül ketten szintén nyerhetnek egy-egy példányt a Hit és rajongásból, az legyen ott október 20-án a Helikon Kiadó 101-es klubban megrendezett eseményén!

További információk a Helikon Kiadó és a Trubadúr Könyvek közösségi felületein!

The post Depeche Mode: Hit és rajongás – Könyvismertető first appeared on Lángoló.]]>
https://langolo.hu/depeche-mode-hit-es-rajongas-konyvismerteto/feed/ 0