Június 15-én Carcass-koncert lesz a Dürer Kertben. A kultikus brit metálzenekar már volt többször Magyarországon, de ez vagy fesztivált, vagy előzenekari státuszt jelentett. Most először adnak önálló koncertet. Jegyek itt.
A Napalm Death mellett a Carcass volt a nyolcvanas évek végén a grindcore másik nagy úttörője, benne a Napalm Death első két korszakalkotó lemezén szintén játszó Bill Steer gitárossal. Első két anyaguk emellett a véres-belezős goregrind alapművei is. Az 1993-as Heartwork című lemezük viszont már inkább dallamos death metal volt, és már már ebben a stílusban is alapműnek számít.
1996-ban feloszlott a csapat, 2007 óta működnek újra, azóta két egészen kiváló nagylemezt adtak ki, a legutolsót 2021-ben.
Ide tartozó, mai hír még, hogy az Earache kiadó az összes nagylemezt kiadja egy vinyl díszdobozban, kiemelve, hogy az első két album a cenzúrálatlan, véres borítójával szerepel majd benne.