Hirdetés
Hirdetés

Captain Average – Bemutatkozik Sallai László új zenekara

Sallai László, a Felső Tízezer, a Galaxisok, a Platon Karataev és a The Somersault
Boy tagja idén egy új együttessel, a Captain Average zenekarral jelentkezett. A tizenegy dalos nagylemez dalai 2021 május és szeptember között készültek és ezeket december másodikán meg is mutatták a közönségnek a Heaven Capitulates debütáló lemezükön. Az új zenekaráról és a megjelent lemezről kérdeztük Sallai Lászlót.

Hirdetés

Mivel ennyi zenekarban érintett vagy, nem lehetett egyszerű az elmúlt egy év ebben a szférában. Volt valamilyen hatása a járványhelyzetnek arra, hogy most egyedül kezdj valami újba? Vagy csak a zenekari közegből kiszakadva kíváncsiságból vágtál ebbe bele?

A Captain Average ötlete már elég régen megvolt, viszont nem nagyon mertem belekezdeni, mivel a sokzenekaros lét elég sok energiát és időt felemésztett. Amikor 2020 tavaszán beütött a járvány, akkor sem ez volt az első gondolatom, mivel elég sok munkám volt, és emellett mindegyik zenekarral próbáltuk valahogyan hasznosan tölteni az időt, és a Galaxisokkal, a Platonnal és a Felső Tízezerrel is akkoriban álltunk neki egy lemezanyagnak. Úgyhogy idén év elejére maradtam annyira kreatív feladat nélkül, hogy úgy éreztem, hogy vagy most megcsinálom, vagy soha.

Mi volt az elsődleges húzóereje ennek a lemeznek? Az, hogy politikai és közéleti témákat feszeget, vagy az, hogy a ’70-es évek végi punk-rock vonalat ragadja meg?

A szövegeket általában mindig utólag írom, a dalszerzés közben inkább csak skiccelgetek, úgyhogy inkább a zene volt a kiindulópontom elsősorban. Egy kicsit kihívásnak is szántam magamnak, de ha nem éreztem volna benne elegendő kraftot, akkor hagytam volna a fiókban.

Volt már korábban olyan projekted, amibe szintén egyedül vágtál bele?

A Somersault Boy szintén szólóprojektként kezdődött 2009-ben, és eléggé meglepődtem, amikor egy akusztikus koncertem után elém pattant Horváth Zoli, akit addig inkább csak látásból ismertem, hogy beszállna. A többi zenekarom szabályosabban kezdődött, bár a Felső Tízezer első lemezének felvételekor még nem volt teljes tagságunk, de ott legalább ketten voltunk Korándi Dáviddal.

Ütköztél valamilyen nehézségbe ennél az alkotói folyamatnál, tekintve, hogy a legtöbb munkát te végezted a lemezen?

Igyekeztem a lehető legjobban előkészíteni a stúdiózást, úgyhogy minden dalt feldemóztam előtte, ennek köszönhetően a felvétel nagyon simán ment. Azt hittem, hogy ezzel a nehezén túl is vagyunk, de amikor Gál Mátéval először nekiálltunk megkeverni a felvételeket, akkor jöttem rá, hogy ez egyáltalán nincs így. Volt valamiféle koncepció a hangzással kapcsolatban a fejemben, de elég nehezen tudtam ezeket megfogalmazni, emiatt elég hálás vagyok Máténak, hogy végtelen türelemmel dolgozott a dalokon, és nagyon jól ráérzett, hogy mit szeretnék hallani.

A lemez kapcsán említetted, hogy nem volt megtervezve, hogy konkrétan, hogyan épül majd fel. Hogyan kezdtél neki ennek a munkának?

Mivel az előző években már voltak félretett témáim ehhez a zenekarhoz, ezért az elején leginkább ezeket az ötleteket kellett szortíroznom. A legtöbb dal viszont mégis inkább már a demózási fázisban jött, valahogy útközben kezdtem el ráérezni arra, hogy meddig tudom tágítani a Captain Average kereteit. Ez amúgy egy elég jó időszak volt és nagyon érdekes volt tapasztalni, hogyan formálódik napról napra ez az egész.

Több vendégelőadó is szerepel a lemezen. Ők az alap elképzelés részei, vagy ahogyan haladtál a tervezgetéssel és a munkákkal, akkor alakult ki ez a formáció?

A lemezt a Felső Tízezer gitárosa, Justin dobolta fel, aki nem sokkal korábban szállt be a Mayberian Sanskülottsba és amikor először láttam őket ebben a felállásban, akkor már tudtam, hogy szeretném, ha ő játszana a lemezen, még akkor is, ha sejtettem, hogy a koncerteket már nem tudja vállalni. A csordavokálokban a Platon Karataev énekesei, Sebő és Gergő segítettek, egy turnébuszozás alkalmával mutattam meg nekik az akkor még nem teljesen kész számokat, és meg is lepődtem, hogy mennyire tetszett nekik.

Mikor várható az első Captain Average-koncert?

Ha minden jól megy, akkor január 29-én játszunk először a Gólyában, ott lesz a Heaven Capitulates lemezbemutatója.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók