Hirdetés

ByeAlex kiütötte Majkát

byealex6.jpgMegérkezett az Artisjus évszakos YouTube-toplistája, aminek az első helyét eddig Majka Belehalok című dala foglalt el, most azonban a tavaszi időszak legnépszerűbb száma nem ez lett, hanem ByeAlex Kedvesemje. A harmincas lista szerint ByeAlex eurovíziós szerzeményét több, mint négymilliószor nézték meg tavasszal, egymillióval többen, mint Majkáék Nekem ez jár című számát, de a Belehalok így is odaért a harmadik helyre. Majka és állandó közreműködői szinte uralják a mezőnyt, összesen négy olyan Youtube-feltöltés szerepel, amihez amiben a rapper is szerepel. A másik egyre népszerűbb előadó a bántóan ostoba gengszterrapben utazó Mr. Busta, ő is négy alkalommal képviseli magát az összesítésben, de Cipő halála óta a Republic-videók nézettsége is emelkedett. Egyébként nem csak ByeAlex köszönhet sokat az Eurovíziónak, hiszen Mohamed Fatima, Radics Gigi és Kállay-Saunders András egy-egy, a Dalban hallott szerzeménye is befért a top30-ba.

„Az egész zeneipar csak most tanulja, hogy hogyan érdemes kezelnie a közösségi média csatornáit. Bár az Artisjus YouTube-toplistáján való jó szereplés a zenészek ismertségének és sikerességének egy fontos mérőszáma, ám ez a lista soha nem lesz a dalok minőségének vagy akár jövedelmezőségének pontos tükre” – hívja fel a szakma figyelmét Tóth Péter Benjámin, az Artisjus stratégiai és kommunikációs igazgatója. Természetesen a listából kitörölhetetlen az Alma Együttes szülinapos száma, de legalább annyi pozitívum történt az ország közízlésében, hogy a világ egyik legrosszabb rapcsapatának számító Children of Distance teljesen eltűnt az első harmincból.

YT_LISTA_NAGY.jpgA Youtube mellett a Facebookot is megvizsgálta az Artisjus, ahol a lájkok számát tették mérvadóvá illetve külön csoportba sorolták a talk about-arányt, ami az előadók, zenekarok közösségi oldalának aktivitását, róla szóló beszélgetéseket és bejegyzéseket méri. A lájkok szerint a harmincas listáról lemaradó Children of Distance a legkedveltebb Facebookon több, mint 250 ezer lájkkal, őket Fluor és Király L. Norbert követi, de az első húszban az ilyen-olyan tévés műsorokban feltűnt arcokon kívül megtaláljuk a Quimbyt, a Tankcsapdát, a Punnany Massifot, a Hősöket, Ákost és minden falunap rezidens DJ-jét, Bárány Attilát is. Arról viszont, hogy ki a jó fene az a Papa Jo, bizony halvány lila gőzünk sincs. A talk about-arány szerint Dukai Regina foglalkoztatja leginkább a Facebook felhasználóit, utána Majkáról és Curtisről posztolnak legtöbben a közösségi oldalon.

FB_YT_LISTAK_NAGY.jpgAz viszont elmondható, hogy az Artisjus Youtube-toplista már végre vállalható annyira, hogy legalább eltűntek gagyi paródiavideók, de persze most is akadnak olyanok, amiknek a létezéséről szégyenszemre nem is tudtunk eddig. Ilyen például a parádés Delta formáció mély gondolatokkal és súlyos társadalomkritikával átszőtt Süt a nap című tüzes nyári slágere, ami nélkül egy magyar ember sem élhet teljes életet.

Kommentek

Két perc a David Bowie életéről szóló filmből

A filmben Johnny Flynn játssza Bowie-t, és egy darab Bowie-dal sem hangzik el benne.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
694FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Audiópartnerünk

Friss Lángoló

A zenehallgatás rosszat tesz a természetnek

A vinyl lemez sem környezetkímélő, de a streaming évről-évre jobban megterheli a Földet.

Két perc a David Bowie életéről szóló filmből

A filmben Johnny Flynn játssza Bowie-t, és egy darab Bowie-dal sem hangzik el benne.

Koncertlemezt ad ki az Arctic Monkeys, karitatív célból

Minden bevétel a War Child UK-nek megy.

Ingyenes Spotify online workshop a Spotify embereivel

Hogyan működik a Spotify algoritmusa? Hogyan tud egy dal bekerülni egy Spotify playlistbe? Mire jó a Spotify For Artists fiók?

David Hasselhoffnak van egy metálzenekara, pénzt gyűjtenek az első klipre

Aki hallani akarja The Hoff metáldalát, adjon pénzt. Klip is lesz hozzá.