Hirdetés
Hirdetés

Büdös ruhában nem lehet csajozni – Lordi-interjú

A Lordit nagy valószínűséggel onnan ismerik sokan, hogy megnyerték az Euróvíziós Dalfesztivált. Azt is azért, mert a zenekar elég feltűnő a színpadon, ugyanis szörnymaszkban lépnek fel. Mondhatni olyanok, mint a GWAR, csak szolidabb kiadásban, nincs óriáspéniszből lövellő festék, meg ilyenek. Zeneileg szimpla hard rockot játszanak, persze kissé szörnyes szövegekkel. Mr. Amen gitárossal sikerült beszélni egy kicsit arról, hogy hogyan is tisztítják a jelmezeiket, meg hogy mennyire jó beleizzadni a cuccba. A zenekar november 17-én, szerdán lép fel a Petőfi Csarnokban.

Milyen koncertet lát, aki ellátogat a budapesti bulitokra?

Beterveztünk olyan dalokat, amiket eddigi turnéink során még nem játszottunk élőben. Nagyjából 20-25 számot nyomunk majd, és remélhetőleg őrület lesz. A színpadon biztosan, de szeretném, ha a közönségben is. Mindig történik valami, odafigyelünk arra, hogy ne csak egy szimpla, megszokott koncertélményt kapjon az, aki ellátogat egy kétórás Lordi-buliba.

Ha visszagondolsz szerinted hogyan változtatta meg az Eurovíziós dalfesztivál a karrieretek?

Olyan ajtók nyíltak ki előttünk, aminek addig még csak a közelébe sem jutottunk, például egy héttel a verseny előtt tudod ki gondolt arra, hogy majd mehetünk Ozzyval turnézni?! Tudod milyen volt? Mintha másnap reggelre öt évet ugrottunk volna előre az időben zenekarostul.

Nézed azóta is a versenyt?

Nem, dehogy. Előtte sem néztem, most sem nézem, mégis csak rockandroll arc vagyok. Elmentünk, megnyertük, aztán ennyi.

Új dobosotok van, akit nagyon gyorsan, húsz nap alatt találtatok. Általában sokkal több időbe telik egy zenekarnak megfelelő új embert találni, nektek hogy ment ilyen hirtelen?

Finnország nem olyan nagy, mindenki ismer mindenkit, így mikor arról volt szó, hogy srácok, kell egy új dobos, mindenki elkezdett telefonálgatni, és szinte egy hét alatt körbetelefonáltuk a potenciális jelölteket, majd választottunk. Ráadásul nekünk ugye még az is feladat, hogy nem csak beül a tag a dobok mögé, hanem akkor ki kell találni a karakterét, meg kell csinálni a fellépő ruháját, szóval sokkal nagyobb macera ez, mint egy átlagzenekarnál. Viszont amilyen gyorsan, olyan jól választottunk, mert nagyon hamar újra egy csapat lettünk.

Ha már fellépő ruha, meddig tart neked a koncertek előtt, amíg Mr. Amen lesz belőled?

Általában egy óra amíg átalakulok, ha valami nagyon nagy probléma van, akkor fél óra alatt is össze tudom dobni az arcom, de szeretem nem lóhalálában csinálni a dolgokat. Ez még teljesen oké, mert Mr. Lordi például tudod meddig pepecsel magával? Három órán keresztül! Na az azért meló minden nap. Aztán jön ugye a leszedés. Viszont a munka azon része már gyorsabb.

Egyedül csinálja mindenki magának, vagy van erre külön ember, esetleg egymást festitek ki?

Mindenki magányosan dolgozik. Hosszú idő volt, amíg megtanultuk, talán az elején kicsit esetlenek is voltunk, mert azért alapvetően úgy nőttünk fel, hogy nem sminkeltük magunkat, de most már belejöttünk.

Meddig tartanak a ruháitok? Van belőle váltás nálatok?

Általában másfél évet bírnak ezek a ruhák, maximum két évet, de ha nem muszáj, nem várjuk meg soha a két évet, mert addigra már látszik rajta a kopás, meg szakad, meg már nem az igazi. Mondjuk attól is függ, hogy mennyi koncertünk van, vagy milyen éppen a promóciónk, hol kell teljes menetfelszerelésben megjelenni. Szóval átlag másfél év.

Lehet ezeket a cuccokat mosni mosógépben?

Egyáltalán nem lehet mosni ezeket, együtt kell élni a folyamatos izzadtságszaggal, ami egy-két fellépés után már szerves részévé válik a cuccnak.

Hogyan tudtok csajozni a koncert után? Kimentek a színpadi szerkótokban?

Nem, mert mint mondtam azok büdösek, arra meg nem tapadnak a lányok. Két verzió van. Az egyik, hogy a turnémenedzser intézi ezt is helyettünk. Szegénynek jó sok mindenre oda kell figyelni, többek között a csajozásainkra is. Összeszedi a menő lányokat, akiknek a nagy része csalódik, mire levakarjuk magunkról a sminket és a szerkót. A másik lehetőség, hogy megpróbáljuk magunk, de persze a kutya nem ismer meg minket. Ilyenkor szokott az lenni, hogy feltűnően lóbálom a backstage passomat, hogy mindenki lássa, a csajozós dumám hozzá pedig az, hogy „Hé, én vagyok az!”

És ez bejön?

Néha működik.

Oké, akkor beszéljünk a karakterekről. Az új dobosotok, Otus micsoda?

Ő egyfajta mix. Az ő lelke több részre oszlik, nagyon elvetemült szörny. Van benne gyík, hentes, hóhér és zombi. Mindenesetre elég rusnya, de a szíve a helyén van.

Értem. És te hogy lettél egyiptomi Isten? Illetve miért lesz egy egyiptomi Isten rockzenész?

Hosszú -hosszú történelmi időre nyúlik vissza az én történetem. Egészen pontosan, 1997-ben találtuk ki Mr. Lordival magát a karaktert, csak akkor még nem tudtam, hogy az ő, mármint hogy én egy egyiptomi Isten leszek. Aztán volt egy álmom egyik éjjel, azonnal hívtam Mr. Lordit aki a következőket mondta azon az éjjelen a telefonba, mikor felhívtam azzal hogy én Amen vagyok, egy ősi egyiptomi Isten: „ Ki az? Mi van? Milyen Amen? Részeg vagy? Tudod hány óra van? Hagyjál már a hülyeségeiddel!” Majd felhívtam reggel, akkor nagyon lelkes volt, mondta, hogy jó, felőle lehetek.

Voltál már Egyiptomban magánúton? Visszavitted a benned lakó Istent a népéhez?

Sajnos nem, pedig már mondta többször, hogy utazzunk oda, és amúgy is kíváncsi vagyok, mert imádom az történelmet.

Hogyan tartod kordában magadban a másik karaktert? Nem akar kiszabadulni néha például bevásárlás közben?

Nem, rendesen viselkedik, ha nincs rajtam a fellépő ruha, akkor nem jön bennem elő. Ja, néha tolmácsolok neki, ha interjú van, vagy ilyesmi, de egyébként csak csendesen figyeli az eseményeket. Tudod, ő nem lelkesedik ezekért a halandó elfoglaltságokért mint mondjuk a bevásárlás.

Megkérdeznéd tőle nekem, hogy amikor turnén vagytok akkor megkapja-e mindig a helyi emberektől a neki járó tiszteletet?

Azt mondja, csak akkor várja el, hogy istenként tiszteljék, amikor a színpadon van. Egyébként nincsenek nagy igényei, nem kell neki külön kaját csinálni, vagy ilyesmi.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló