Hirdetés
Hirdetés

Budapesten is jubilál a Dropkick Murphys

dropkick.jpg

Most szólunk, hogy a vasárnapi vacsorát legjobb lesz menüben kérni, méghozzá sok sörrel és annál is több Dropkick Murphys-zel. Negyedszerre tér vissza Budapestre a kelta-ír kocsmapunkot játszó zenekar, és fellépésük ezúttal is igazi ’ereszdelahajam’ bulinak ígérkezik. Húsz éves jubileumi turnéjuk keretében érkeznek a Barba Negra Track-be holnap este, és biztosak lehetünk benne, hogy a közönség megállás nélkül fogja végigtombolni a koncertet.

Velük bizony olyan, mintha egész évben Szent Patrik nap lenne, alapértelmezett a jókedv és őrültség, amit a rajongók folyamatosan telt házzal köszönnek meg. A híres detoxikálóról elnevezett bostoni együttes évekkel ezelőtt zászlajára tűzte az amerikai munkások érdekvédelmét, amit máig szem előtt tartanak. Minden általuk eladott póló Amerikában készül, az eladásukból befolyt összeget pedig sokszor jótékonysági célokra ajánlják fel.

Energikus és önfeledt estét tartogat számunkra a Dropkick Murphys koncertje, ami után még a hétfő is tánclépésekkel indul majd. Hangolódásképp nézzük, hogy melyik az az öt dal, ami szerintünk nem hiányozhat a sörrel és tombolással teli nyári éjszakából:

A tégla című Oscar-díjas filmben is felcsendülő I’m Shipping Up to Boston hallatán legszívesebben elkötnénk egy hajót a Dunáról, és meg sem állnánk vele Amerikáig.

Az eszeveszett bulin mindenképp helye van az Out of Our Headsnek is.

Az előző dalhoz hasonlóan szintén a 2013-as Signed and Sealed in Blood albumról származó Rose Tattoo is helyet érdemel a repertoárban

A világszerte elterjedt ivódalra, a Wild Roverre nagyot koccannak majd a söröskorsók

A stílusos bulizáshoz biztosan megadja majd az alaphangot a Going out in style

Nem érdemes megfeledkeznünk az előzenekarról, hiszen a szombathelyi lakótelepről indult Derkovbois már közel tizenöt éve riogatja a közönséget, felvértezve a helyi Savaria Colonia mozgalom szellemiségével és a DIY etika tiszteletével. Rock n’ roll és Oi’ elemeket tartalmazó streetpunk zenéjükkel garantáltan megalapozzák majd az este hangulatát! 

A Phoenix Hungary és a Barba Negra Track bemutatja:

Dropkick Murphys (USA) – 20th Anniversary Tour

Vendégzenekar: Derkovbois

Barba Negra Track – Budapest XI.- Neumann János utca 2.

2016. június 12.

Kapunyitás: 18:30, jegyár: 6500 Ft

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/183204265378873/

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló