Pont egy hónapja írtuk szomorúan, hogy messze kell annak utaznia, aki látni szeretné azt a műsort, amiben Wayne Kramer MC5-gitáros megünnepli zenekarának Kick Out the Jams című klasszikus lemezét, amit idén 50 éve, hogy élőben rögzítettek Detroitban és ezzel lerakták a punk alapkövét. Annyira kereknek tűnt a már bejelentett turné azzal, hogy szinte napra pontosan a lemezfelvétel évfordulóján zárták volna Detroitban az egészet, hogy eszembe sem jutott, hogy folytatják a bulit. Erre mi történik szerdán? Az A38 bejelentette, hogy november 24-én nálunk is fellép a Kramer által összeszedett supergroup, hogy eljátsszák a klasszikus lemezt.
Ugye a lemezt rögzítő eredeti felállásból már sem Rob Tyner énekes, sem Fred „Sonic” Smith gitáros nem élnek, így Kramer jobbnak látta, ha nem csak őket, hanem önmagán kívül mindenkit helyettesít majd a lemezt ünneplő turnén, ráadásul nem is akárkikkel. Az all-star csapatban olyanok játszanak, mint Kim Thayil gitáros a Soundgardenből, Brendan Canty dobos a Fugaziból, Dug Pinnick basszusgitáros-énekes a King’s X-ből és Marcus Durant énekes a Zen Guerrillából.
A fenti csoportkép egyébként az előző posztunk után került fel az internetre. Ezen szerepel Matt Cameron volt Soundgraden- és jelenlegi Pearl Jam-dobos és Don Was szuperproducer is, de mivel a plakáton ők nem szerepelnek, így nem valószínű, hogy minden állomáson ez a társaság lépne fel. Mert ez már így is tök durva, de úgy még durvább lenne.