Hirdetés
Hirdetés

Budapesten az újjáalakult Swans


Tizenhárom év szünet után 2010-ben újraindult a Swans, a korai 80-as évek amerikai No Wave színterének legendás zenekara. A zenekarvezető Michael Gira – aki 1997 és 2010 között az Angles Of Light Swans-utódzenekarral foglalatoskodott – egy koncerten olyan élményt élt át, "egyszerre önmegsemmisülést és újjászületést", ami arra ihlette, hogy újra felélessze a Swanst. Ehhez összeszedte a régi zenekar és az Angles Of Light különféle felállásaiból a társakat, összehoztak egy minden jelentősebb kritikust lenyűgöző lemezt, amely a My Father Will Guide Me Up A Rope To The Sky címet viseli, mellyel egyből be is bizonyították a kétkedőknek, hogy nem pénzkereseti célból összeállított nosztalgiaprojektbe fogtak, majd elindultak turnézgatni a nagyvilágba.

A posztock, a dark ambient, a sötét indusztriális hangzás és a kísérleti elektronika mellett a hagyományos dalforma felé is nyitott új lemez képezi a fő gerincét a koncerteknek, a régi számokat kevésbé helyezik előtérbe, ez is jelzi a Swans valódi új korszakát. Párját ritkítóan radikális, sajátos szépségű zenét hallhat az, aki ellátogat az év egyik legérdekesebbnek ígérkező koncertjére a Trafóba május 21-én.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló