A többszörös platinalemezes hard rock zenekar idén ősszel európai és angliai turnéra indul, a huszonegy állomásos koncertkörút első állomása a Budapest Aréna lesz, november 14-én. A Three Days Grace több, mint három évtizedes fennállása alatt eddig csak kétszer játszott hazánkban, legutóbb 2022-ben az Explosions turné keretében jártak nálunk, most pedig új dalokkal nálunk indítják a turnéjukat a Badflower társaságában.
A Three Days Grace tagjai Adam Gontier (ének), Matt Walst (ének), Barry Stock (gitár), Brad Walst (basszusgitár, háttérvokál) valamint Neil Sanderson (dobok, billentyűsök, háttérvokál). A többszörös platinalemezes kanadai kvartett eddigi útja során több milliárd lejátszást és több millió eladott albumot tudhat magának, miközben több kontinensen is megtöltik az arénákat koncertjeiken, és összesen már tizenkilenc alkalommal kerültek a Mediabase Active Rock Chart első helyére.
A 2018-as Outsider című albumot követően az iHeartRadio Music Awards-on az Év rock előadója, a SOCAN Awards-on pedig az Év rock dalszerzője díjat vehették át a The Mountain című kislemezért. Az album a 2019-es Juno Awards-on az Év albuma és az Év rockalbuma kategóriában kapott jelölést. Három évvel korábban, a 2015-ös Human az aranylemezes I Am Machine és a Painkiller című dalokat tartalmazta. A világszerte több tucat arany- és platina minősítést elért diszkográfiájukban megtalálható a kétszeres platinalemezes Three Days Grace [2003], a háromszoros platinalemezes One-X [2006], az arany minősítésű Life Starts Now [2009], az epikus Transit of Venus [2012] és az Explosions [2022]. A világ egyik legtöbbet streamelt rockzenekaraként, több mint 14,5 millió havi hallgatót vonzanak a Spotify-on, szerepeltek a Travis Scott által kurált NBA2K19 Soundtrack-en is, míg Jeris Johnson a Never Too Late virálissá vált feldolgozását adta ki, Lil Peep és Lil Tracy pedig a The Real You részletét használta fel.
A zenekar 2019-ben járt először Budapesten, majd 2022-ben az Explosions turnéjával tértek vissza a Budapest Parkba, ahol I Am The Weapon című dalukhoz klipet is forgattak, így biztosan szívükbe zárták a magyar fővárost. A zenekar ráadásul év elején új klippel is jelentkezett és ha minden igaz, a november 14-i budapesti koncertjükön új szerzeményeket is hallhatunk a már jól ismert dalokon túl, mint a Home, a Just Like You, a Pain, Animal I Have Become, World So Cold, Painkiller vagy éppen a legfrissebb Mayday.
A Three Days Grace a budapesti rajt után még olyan nagyvárosokban turnézik, mint például Hamburg, Berlin, Párizs, Brüsszel, majd a körutat december 13-án zárják Londonban. A koncertre elsőként a zenekar hivatalos rajongói tagjai válthatnak jegyet április 30-án, 10 órától, míg a Live Nation tagok ugyanaznap 12 órától csatlakozhatnak az elővásárlási lehetőséghez. Majd május 1-jén, 10 órától indul a Spotify elővásárlási lehetőség, az általános jegyértékesítés pedig május 2-án, 10 órakor kezdődik a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.