Hirdetés
Hirdetés

Budapest olyan, mint amilyennek elképzeltem – George Ezra-interjú

George Ezra szombaton két koncertet is adott Budapesten. Délután eljátszott pár számot az Akvárium lépcsőjén, este pedig a Hellobabyben lépett fel, szinte teltház előtt. A fáradt brit zenésszel a másnap reggeli kávé mellett beszélgettünk Budapestről és új albumáról.

A kikerülhetetlen kérdés: nem voltál korábban Magyarországon, leghíresebb számodat mégis Budapestről írtad. Mi adott inspirációt ehhez?

Sok városban megfordultam az évek alatt, és régóta el akartam már jutni Budapestre is, de nem sikerült. Ez gyakorlatilag egy szerelmes dal tőlem, amiben megjelenik egy olyan szép hely, amiről szerettem álmodozni.

Olyan a város, mint amilyennek elképzelted?

Igen. Volt egy kis bulink Pest központjában, és túráztunk is egyet Budán, felmentünk a hegyekre és lenéztünk a városra, gyönyörű volt. Az esti koncert is nagyon jól sikerült a Hellobabyben, fantasztikus volt a közönség.

Hogyan írod a dalaidat? Miből merítesz ihletet hozzájuk?

Szeretem nézni, megfigyelni az embereket, és leírni, amit látok. Ebből születnek aztán a dalaim, a saját megfigyeléseimből, tapasztalataimból.

Hamarosan megjelenik a te első albumod, a Wanted on Voyage. Milyen lesz?

A két EP, amit korábban kiadtam, arra volt jó, hogy megismertesse az embereket a zenémmel. Ennek az albumnak is ez a lényege, és egy szórakoztató, klassz lemez lesz.

És mik az elvárásaid tőle?

Fogalmam sincs, igazából már az is elképesztő számomra, hogy meg fog jelenni a saját lemezem. Most már ennek is nagyon örülök, hogy a saját zeném a boltokba fog kerülni.

ezra.jpg

Meg tudnál nevezni valakit, akivel szívesen dolgoznál együtt a jövőben?

Hát, annyira hozzászoktam ahhoz, hogy egyedül játszom a koncerteken, és egyedül írom a dalokat, hogy nem is nagyon tudok most olyanra gondolni, akivel szívesen dolgoznék együtt. De majd gondolkozom, és legközelebb, mikor eljövök, elmondom.

Az utóbbi években Bristolban éltél. Mennyire hatott a zenédre a város?

18 évesen költöztem Bristolba. Azt hiszem, bárhova költöztem volna ebben a korban, az hatással lett volna rám, már csak azért is, mert új hely. Bristol ráadásul nagyszerű város, tele van zenével, színházzal, meg úgy általában művészetekkel és kreatív dolgokkal, amik természetesen inspirációt adtak nekem is.

Úgy gondolod, hogy a közösségi médiának fontos szerepe volt abban, hogy tavaly betörtél a zenei életbe?

Igen, a lemezkiadóm, a Sony Music is a YouTube-on talált meg, úgyhogy mindenképpen fontos volt a közösségi média hatása.

Novemberben újra koncertet adsz Budapesten. Ezen kívül mik a terveid a következő évekre?

Igen, novemberben ismét fellépek itt. Nem tudom, igazából csak szeretném kiélvezni az új album megjelenését, csak erre akarok koncentrálni. Aztán majd szeretnék újra lemezt csinálni, és turnézni tovább.

Lehet, hogy írsz majd dalokat más városokról is?

Elképzelhető, ki tudja.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló