Egyszer már lehoztunk egy hírt arról itt a Lángolón, hogy a Refused bejelentette utolsó svéd fesztiválfellépést, ami végül elmaradt. Történt ugyanis, hogy a fesztivál előtt a svéd post-hardcore-zenekar tartott egy hatvanfős titkos bulit, ami után Dennis Lyxzén énekes szívinfarktust kapott. Emiatt aztán minden terv bedőlt, és áttolódott 2025-re, pedig már idén be akarták fejezni.
Mindezt David Sandström árulta most el egy posztban, ahol egyben azt is bejelentették, hogy jövő tavasszal nekiindulnak Észak-Amerikának, és csinálnak egy rendes búcsúturnét. A dobos szerint Lyxzén már jól van, teljesen helyrejön, úgyhogy mindezt nyugodt szívvel megtehetik.
Természetesen Európa sem marad ki, de arról egyelőre csak az a biztos, hogy a mindent lezáró koncertjüket hazai földön, Svédországban szeretnék megtartani majd valamikor a télen.
Addig viszont kiadják a The Shape of Punk to Come című lemezüket 25 éves, jubileumi csomagolásban, aminek része lesz egy tribute lemez is, ahol a kultikus album minden dalát más játssza majd. Olyan csapatok, mint a Gel, a Quicksand, a Brutus, a Snapcase, az Idles, a Ho99o9, a Fucked Up, a Zulu, a Cold Cave, IGORR, a Cult Of Luna és a Touche Amore.
A Refusednak ez lesz a második feloszlása. Az első még a The Shape of Punk to Come amerikai turnéja közben történt 1998-ban. A lemezt sem a sajtó, sem a rajongók nem fogadták jól, alig adtak el belőle valamit, és a tagok között is akkora volt a feszültség, hogy egy katasztrofális, a rendőrök által leállított alagsori buli után be is fejezték. Ironikus, hogy egy év múlva kezdett egyre több ember rákattanni az újító, mindenféle hatást felmutató lemezre, ami mára a post-hardcore egyik legfontosabb alkotása. A Refused 2012-ben állt össze újra, azóta kiadtak két nagylemezt, két EP-t (egyet SAMURAI név alatt a Cyberpunk 2077 című játékhoz), de a turnézást enyhén szólva sem vitték túlzásba. És most be is fejezik teljesen.