Hirdetés

Búcsú a Fegyverektől – második rész

Pécs

A hidegrekord ugyan nem dőlt meg, a város ennek ellenére jégbe fagyott, mozdulatlan. Szombat éjjel teljesen kihalt volt a kedvenc belvárosi kocsmám, a Gödörben még egy egész hétig nincs program. Utálom, hogy minden újév álmosan indul, nyalogatja sebeit a kedves köz – ilyenkor nem marad más, takaróba bugyolálva várom az ébredést, és közben visszasírom az ünnepeket. Színes egyveleggel zártam az évet, van bőven összekaparnivaló emlékfoszlány: Budapesten IndieKarácsony a Trafóban, Superbutt és társai a PeCsában, aztán búcsúzóul tarisznyásrock turné Pécsett: 30y és Kispál.

Kicsit fáradtan nyitogatom a szemem 29-én, de nincs megállás, a java még hátravan, azt hiszem, ez a vonatkozó klisé. Egy újabb tettesttárssal kiegészülve kocsiba csomagoljuk magunkat, és lerobogunk a MásikVárosba, hogy otthonukban látogassuk meg a magyar altert, és élvezzük az olcsó forraltbort. Kezdésnek aznap 30y a POTE aulában, ennek megfelelően egy orvosis kollégiumban verünk sátrat. Itt "silentium van, bazdmeg", a hangulat annyira nem jó, úgyhogy meglehetősen korán elmenekülünk a koncerthelyszínre, ahol cserébe szintén nem jó – húszan, ha gyülekeznek, bent dohánymentes övezet van, kint viszont megeszi az orromat a mínusztíz. Miután vétózzuk a Medikus klubot és a Váci Presszót (alaphelyek, kéremszépen, csak egyeseknek kicsit alacsony a komfortszint), osztálykirándulást idéző éttermecskébe térünk be melegedni – az egyetemvárosban korlátozott számban vannak vendéglátóipari egységek, ez van. Jól tesszük, hogy idejekorán belerázódunk a hajdan-volt hangulatba, az egyetem aulája ugyanis hamisítatlan szalagavató hangulatot áraszt, a nemdohányzásra szigorú tekintetű tanár urak ügyelnek, és mire újra megérkezünk, addigra nagyszámú diáktársunk ugrándozik a minden-létező-együttestől-kicsit-tolvajkodó előzenekar vezényletével. Egzisztenciális kérdéseket köznevekkel feszegető tingli-tangli tarisznyás muzsika refrénjébe Jutka nevét szőni pont egy esetben indokolt, de ezt a társaságot Jurijnak hívják, és sehol sem látom a Lovasit, tehát ez Nem Az Az Eset. Kevesen döcögnek a színpad előtt, viszont ők láthatóan örülnek, hogy ott lehetnek, énekelnek is, nagy baj nincs. Tettestárssal megállapítjuk, hogy "aranyos", elgondolkodunk, hogy ez valójában sértés-e, majd vásott kölykök módjára ellopódzunk kacskaringó tiltott alagsori folyosók irányába kijátszani a házirendet. Mire kitalálunk a labirintusból, BeckZoli és barátai érkeznek a színpadra, füstgép, sikongás, tábla is jelzi a harmincas övezetet. Meglepetés nincs, bogozd ki van, aki formabontó és megrázó zenei megvilágosodásra vágyik, feltehetően nem ide jött – viszont, akinek elég, sőt picikét boldogság is, hogy végigcsurog a fröccs a kezén a magasba emelt pohárból, mert így szedi össze, amije van – annak jó. Ismerős szöveget kiabál a lánykahad, elől egymáshoz ütődnek a pogót remélők, kicsit minden dal olyan, hogy mind azt akarja. Erősebb Pécsett az örömzene-érzés egyébként is, az első sortól az utolsóig tudja az egész közönség, hogy a Szenes, az nem elégett, hanem klub, és hogy soha-soha nem fogják elénekelni a Someone else-t, akármeddig sikítok, hát akkor sem. Kettősséget érzek ebben az egészben, ahogy egymás mellett létezik két tömeg, egymásnak verődnek, de igazán mégsem találkoznak. A többség számára, azt hiszem, ez az este a százszázalékos valóság, ez a Ma, dalszövegekben van az egyetlen igazság, a szerelemvallomás, a szabadság, ami most kezdődik el. Félreértés egy darab se legyen, szerintem ez szép. Kiváncsi vagyok, hányan állnak majd közülük egyszer a közönségnek abban a bizonyos másik felében, fejet rázva és megmosolyogva, minden meggyőződés és elvárás nélkül, újraélve és emlékezve…Akkor kezdem el, mikor más már befejezte, minden révedezést megszakít egy finom utalás a vékony sráctól, aki utánozhatatlanul görcsös kézmozdulatokkal szédít már több mint egy órája, visszázás van meg minden, aztán már be is fejeződik. A Volt fesztivál nulladik napjának éke, Enikő folytatja a bulit, egy ideig még megpróbálunk mi is úgy tenni, mintha jól állna nekünk a popsibillegetés, aztán inkább kikúszunk a hidegbe, és eltesszük magunkat másnapra.

A 30-a enyhén dezorientált ébredéssel kezdődik, kezdek fáradni alighanem. A kollégium kihalt és néma folyosóit idővel a közeli Paulusra váltjuk, klasszikus egyetemi hely, és ami fontosabb: adnak meleg ételt, meleg kávéval, ez pedig életmentőnek bizonyul. A délutánt a Városban töltjük, a Lauber Sportcsarnok pécsi viszonylatban fényévekre van a kollégiumunktól. Minden csendes, karácsonyi kivilágításban botorkálunk macskaköves utcákon, miközben a hideg tűrhetetlenné válik. Ennek megfelelően hét előtt már bent vagyunk a helyszínen, legalább langyosabb az időjárás – viszont itt is dohányfüst-mentesség uralkodik. A tavalyi 20. jubileumi teltházas attrakció után örömmel látom, hogy megelőztük a tömeget, könnyű ruhatározást felderítőkörút követ. Kis büféhez jutunk az előtérben, nempesti áron üvegkancsóból tölt nekem bort egy kedves leányzó, a forraltra várni kell: még a háttérben gőzölög a platnin, ez az igazán autentikus. Az alagsorban újabb tiltott folyosókat találunk, ma is rossz kisdiákok vagyunk, úgy látszik. A falakon évtizedes plakátok sosem-volt kézilabda kupákat hirdetnek, a padok és a csempe is egy másik kort idéz. Közben Takács Eszterék kezdenek, egyre többen szivárognak a nézőtérre, érdemes is. Sok fiú között egy lány, nyakában gitárral énekel nekünk az élet könnyebbik oldaláról, az jár a fejemben, hogy egészen biztosan tavasz van ott, ahonnét ők érkeztek. Önfeledt játékosság tölti be a színpadot, erőlködésnek nyoma sincs – nyugodt és természetes, de közben abszolút profi az előadás. Itt is épült kifutó, amin szaladgálhat az énekesnő, ugrándozik, szoknya libben, a közönség sem marad sokáig mozdulatlan. Az, hogy a Csinibaba jut eszembe, lehet, hogy a szocreál plakátseregletnek köszönhető: de talán inkább mégis arról van szó, hogy Eszter szép is, meg szabad is. Különösen kedves a koncert végén a zenekari tagok dalba szőtt bemutatása, sajnálom, hogy már mennek. Az őket követő Zubolyt csak távolról szemléljük, finoman szólva másra került a hangsúly ebben a produkcióban, nem igazán érzek vágyat arra, hogy közelítsek az erőlködő fiúkhoz. Időközben alaposan megnőtt a népsűrűség a csarnokban, a kedves kis büféhez jutni esélytelen, a benti pultoknál is komoly harc folyik: aztán végül mindenki előreszalad, érkezik a Kispál.

Valahol a negyedik szám környékén válik biztossá, hogy gyakorlatilag a december eleji Düreres buli setlistjét ragasztották vissza most is Lovasi lábához, és ez a tény sokat ront a hangulatomon. A másik gond az, hogy képtelen vagyok kilökdösni a tudatomból a tavalyi koncertet, a dátum és a helyszín ugyanaz, látszólag az együttes is – de ami akkor történt, az most elmarad. Nyilván szentimentális orgia volt egy évvel ezelőtt, népzene és óriási összekapaszkodva-harmincan-énekeljük-nektek, hogy a végén mindenki összeáll majd egy képpé, az is egyértelmű, hogy nem lehet minden évben jubileum. Hogy miért kell ahhoz évforduló, hogy egy koncertről ne az jusson eszembe, hogy "korrekt" – és ebben egy szemernyi dícséret sincs – ez viszont nem egészen világos. Mondják, idővel mindenkit elér az anyagfáradás, hát, nehéz szívvel bár, de egyet kell értenem. Ennek ellenére bárhová nézek, emberek álldogálnak felemelt fejjel, mozgó ajkakkal, külön életet élő, ringó karokkal, nosztalgikus tekintetek vegyülnek elsőbálozó lelkesedéssel – nézem őket, és értem, hogy ez mégis jó. A megfelelő számokat adekvát tombolás kíséri, bájos helyi barátnőimmel és végtelen számú névtelen tettestársunkkal ezerszer rugaszkodunk el a földtől, és zuhanunk vissza nevetve. A zsákmányállat belsőszervi balladáját még mindig egyetlen óriási közös torok ordítja, és továbbra is elbűvölően idegesítő káoszt ébresztenek a tisztára mosott bugyik az Akropolisz közvetlen környezetében. Az emlék és az, amitől egyáltalán emlékké lesz bármi, vélhetően akármeddig élnek ezekben a szavakban és dallamokban, és ugyanaddig tud majd nekik örülni egy sportcsarnoknyi reménykedő – hogy meddig érdemes a holtakat ébresztgetni, más kérdés. Összeszorul a szív is meg a száj is, de nincs idő mély filozófiai kérdéseket feszegetni: felkapcsolódik száz lámpa, iszonyatos pusztítás vesz körül műanyagpoharak és egyéb hulladék képében. Kimaradunk a ruhatáras versenyfutásból, utolsókként szerezzük vissza a kabátokat, és nekivágunk a csípős éjszakának – hagyományszerűen a Rákban rendezik a hivatalos aftert. Hogy ez, mint koncepció, pontosan mit takar, tisztázatlan, kicsit szalagavató, nagyon rockdiszkó, a Kispálhoz köze nincs, párhuzamot legfeljebb a jelenlevők kiabálva pattogásra való erőteljes hajlandósága alapján vonhatunk. Arra mindenesetre kiválóan alkalmas, hogy a felhalmozott maradék gőzt és utolsó energiafoszlányainkat kieresszük, miközben a pécsi ifjúságtól körülölelve bizonyítjuk pironkodva, hogy bizony sok dalszöveget ismerünk, amire cseppet sem vagyunk büszkék. Szeszgőz és pincefüst, mennyország-turista és valamiamerika, ideje hazamenni, taxivadászat, győzelem.

Szilveszter reggelén a hazavezetés igen fájdalmas volt, viszont elkerülhetetlen. Az év utolsó bulijára vissza kellett keverednünk a fővárosba, hogy petárdaszólamoktól ölelve énekelhessük a Himnuszt a MúzeumCukrászdában idegenekkel koccintva. Most meg aztán már pihenés van, álmosan sétál az utcán a fagyhalál. 2009-ben is lesz megszámlálhatatlan buli, fesztivál, sőt, karácsonyi turnéra is megyek biztosan: de pillanatnyilag főleg csak fáradtan mosolygok, mert ilyet is kell. Boldog Újévet!

(A képek nem a helyszíneken készültek.)

Kommentek

Koncertlemezt ad ki az Arctic Monkeys, karitatív célból

Minden bevétel a War Child UK-nek megy.

David Hasselhoffnak van egy metálzenekara, pénzt gyűjtenek az első klipre

Aki hallani akarja The Hoff metáldalát, adjon pénzt. Klip is lesz hozzá.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
694FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

Programok

Lemezkritikák

Popmetálos kataklizma, kis földtörténeti tanulmánnyal – Meghallgattunk négy metállemezt

Megkritizáltuk gyorsan a Heathen, az Amaranthe (képünkön), a The Ocean és a Kataklysm lemezeit.

Mindent akar – Greg Puciato szólólemezéről

Alapos elemzés a Dillinger Escape Plan volt frontemberének szólólemezéről.

Több a gitár – Meghallgattuk az új Deftones-lemezt

A Deftones az alter metál szent tehene. Fanatikus rajongótáboruk van, akik prüszkölnek, ha bántják a kedvencüket, illetve ha más bántja. Mert ugye tényszerűen igaz,...

Bátor is vagyok, meg nem is – Meghallgattuk a Pain Of Salvation új lemezét

A Pain Of Salvation a teljes prog rock/metal mezőny legkiszámíthatatlanabb zenekara. Vannak persze olyanok rajtuk kívül, akik váltottak a zenei irányukon, de ők általában...

Az elindulás és a megérkezés is folk – Népzenei lemezekről szólunk

Egy felkínált lehetőség: a folk, a hagyomány, a népzene olyan mélyréteg, ahonnan elindulni, és oda megérkezni is érdemes. Ebből persze következhet, hogy az úton...

Beszámolók

Zenés tábor a hegyen – Ilyen volt a vírus szülte Fekete Zaj Fesztivál

  Baromi jól indult ez az év vagy legalábbis elég jónak nézett ki koncertfelhozatalban. Még februárban is azon lamentáltunk Fekő kollégával, hogy milyen durva lesz...

Egy hallásplasztikai sebész naplója – Ilyen volt a Swansról szóló dokumentumfilm

Ha már dokumentumfilmről van szó, hadd kezdjem két személyes élménnyel. 1986-87 körül találkoztam először a Swans-szal, egy agyonmásolt kazettán, amit egy régi cimborám mutatott meg...

Mély férfibánat a magas elefántcsonttoronyból – Leprous, Klone @ Dürer Kert, 2020.II.19.

A Leprous-szel a tavalyi Pitfalls lemez miatt ismerkedtem meg közelebbről. Tudtam róluk azelőtt is persze, de a kiállás, a műfajmegjelölés, a kritikai visszhang és...

Ria-Ria-Eufória – Five Finger Death Punch, Megadeth @ Papp László Sportaréna

  Az avokádó (Persea americana) a babérfélék (Lauraceae) családjába tartozó, örökzöld, alacsonyan elágazó, terebélyes ágrendszerű, 10–20 méter magas fa. Fehérjében és olajokban dús termése 2016-ban a Kárpát-medencében önkéntelenül...
Audiópartnerünk

A zenehallgatás rosszat tesz a természetnek

A vinyl lemez sem környezetkímélő, de a streaming évről-évre jobban megterheli a Földet.

Két perc a David Bowie életéről szóló filmből

A filmben Johnny Flynn játssza Bowie-t, és egy darab Bowie-dal sem hangzik el benne.

Koncertlemezt ad ki az Arctic Monkeys, karitatív célból

Minden bevétel a War Child UK-nek megy.

Ingyenes Spotify online workshop a Spotify embereivel

Hogyan működik a Spotify algoritmusa? Hogyan tud egy dal bekerülni egy Spotify playlistbe? Mire jó a Spotify For Artists fiók?

David Hasselhoffnak van egy metálzenekara, pénzt gyűjtenek az első klipre

Aki hallani akarja The Hoff metáldalát, adjon pénzt. Klip is lesz hozzá.