Hirdetés
Hirdetés

Búbánattal bele a szívbe – Hurts-koncertbeszámoló

Hurts, Say Lou Lou @ Postbahnhof, Berlin, 2013.02.09.

A Hurts eddig kétszer koncertezett Magyarországon, sajnos csak fesztiválszínpadon, ahol viszont bebizonyították, hogy ők a szórakoztató lehangolás új mesterei. Új lemezük márciusban kerül a boltokba, megjelenés előtt pedig néhány új dalt klubkoncerten is bemutattak Londonban és Berlinben. Magyarországról a Sony Music, a Deezer és a Telenor jóvoltából három nyertes és kísérőik vehettek részt a berlini koncerten. Gyors helyzetértékelés után kiderült, hogy a Hurts nagy feladat előtt áll. A hat emberből ketten voltak rajongók, a többieket élőben kellett meggyőzni, hiszen nem igazán voltak képben a zenekar munkásságával, szimplán csak szerencsések voltak egy játékban. (A kép nem a helyszínen készült.)

Előzenekarként a Say Lou Lou nyitott, akik Saint Lou Lou-ként kezdték a zenélést nemrég, látványra pedig olyanok mintha Zimány Linda és Debreceni Zita öribarik csinálnának végre valami értékelhetőt, és elkezdenének jó dalokat írni. A Say Lou Lou-t egyébként egy ausztrál-svéd ikerpár, Elektra és Miranda Kilbey, a Church-főnök Steve Kilbey lányai alkotják, akik bátran lehetnének akár H&M arcai és házi zeneszerzői egyszerre. Egyszerre könnyed, fiatalos, slágeres és nagyon kedves, amit művelnek. Az egész koncert leggyengébb pontja viszont pont a Maybe You című, teljesen jellegtelen számuk volt, amit ők elég rossz érzékkel választottak ki debütáló dalnak.

A szomorkodó szintipopot játszó Hurts az általam eddig látottakhoz képest letisztultabb színpadképpel állt ki, ami nem csoda, hiszen egy Dürer-nagyterem méretű helyen léptek fel a Postbahnhofban. A ravatalozós buli feelingből csak a fehér virágok maradtak meg, eltűntek a táncosok, és a vonósok száma is egyre csökkent, igaz ő hegedült, énekelt, szaxofonozott, basszusgitározott is egyszerre a spórolás jegyében.

A koncerten öt új szerzemény hangzott el, ebből kettő, a lemez címadó Exile és a már ismert Miracle rögtön a legelején. A coldplayes kezdésű utóbbi egy hónap alatt hatalmas sláger lett, és a közönség úgy fogadta, mintha bármelyik debütalbumos dalról lenne szó. A Wonderful Life és a Silver Lining után következő új szám, a Blind, ami alapján úgy tűnik bejön az oéoézás az angol duónak, hiszen a Miracle-höz hasonlóan ez is rögtön ezzel kezdődik. A szintén új Cupid alatt viszont kiderült, mi a mostanában hangoztatott új irányvonal, ami miatt talán az imént emlegetett hatásvadász obégatás is megbocsátható: a zenekar sokkal rockosabb lett, a dob már-már metálos, és ettől az olyan régebbi dalok, mint például az Evelyn is teljesen más megvilágításba kerültek, a világfájdalmas szomorúság mellett megjelent a düh is. A ráadás előtt az este utolsó új dala, a Road alatti mikrofonállvány törés is valószínűleg ezt akarta prezentálni, bár az egész annyira sikerült rocksztárosra és keményre, mintha egy plüssmackót vágtak volna földhöz. Ennél még talán akkor is jobban átjött volna a bánat és az elkeseredés, ha az első sorból feldobott szívecskés lufit gyilkolja le rituálisan Theo Hutchcraft énekes.

A zenekar láthatóan sokkal jobban feloldódott ezen a kis helyen, mint egy fesztiválszínpadon, csak éppen a Hurts búbánatos zenéje és a jókedv kicsit nehezen egyeztethető össze. Az egész estének lett ettől egyfajta pszichopata bája. Bizarr volt, ahogy Hutchcraft pár másodperc alatt a színpadias fájdalomból kizökkenve vigyorgott, integetett, majd újra visszatalált a szenvedésbe. És bizony sokkal jobban kijönnek azok a részletek is, hogy azt a mikrofonállványt sem a hirtelen jött energia és átélés törte ketté, be van az járatva rendesen, hogy hol kell szétesnie, de ez legyen a legnagyobb baj, a Hurts még ezekkel együtt is szórakoztató maradt.

A koncert fő kérdése pedig: a kilátogató hat nyertesből a négy szkeptikust mennyire tudta meggyőzni a zenekar? Nos, ha ezen mérjük a Hurts sikerességét, vagy a koncertet ez alapján kell osztályozni, akkor a zenekar elvégezte a dolgát. Az elmondások szerint mindenki pozitívan csalódott, és bár innen még messze van a rajongói státusz, de kezdetnek nem rossz. Amúgy meg nem is kell itt csodálkozni, hogy bejött a zöldfülűeknek ez a zene, hiszen tudvalevő, hogy sírva vígad a magyar, a szívünkbe találnak a Hurts bánatos dalai, és ha még azt is elmondom, hogy az első lemezen a magányos vasárnapot is megénekelték, akkor aztán végképp érthető a pozitív fogadtatás.

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló