Emika – Emika
(Ninja Tune)
A dubstep 2011-re tényleg az egész világot meghódította, aminek két igazán látványos dolgot köszönhetünk: lassan légboxoló tizenéveseket és egy rakat előadót, amik megunták a stílus egyébként elég szűk kereteit, és elkezdték tágítgatni őket. A Ninja Tune legújabb üdvöskéje, Emika is az utóbbiak közé tartozik, bemutatkozó lemeze pedig az év egyik legjobban várt alkotása.
Nagyon kevés előadó van, akit ennyire jól leírnak a gyökerei: Emika cseh származású, Bristolban született és jelenleg Berlinben él. Na, pont ilyen a zenéje: a legerőteljesebben a bristoli hatás érhető tetten, de sokkal inkább a ‘90-es évek trip hopja, mint a későbbi 2-step próbálkozások például. Ehhez társul a berlini minimal színtér üresnek tűnő, valójában nagyon izgalmas hangzása, és ez a kombó lett nyakon öntve a zenész/énekesnő hallhatóan kelet-európai habitusával.
Ritkán hallani lemezeket, ami popzeneként és kísérleti elektróként is értelmezhető, de Emikának ezt is sikerült megoldania. Bemutatkozó lemeze tele van jó dalokkal, amiket minden egyszerűségül ellenére sem lehet teljesen megszokni, ezek pedig olyan érdekes hangzásbeli megoldásokkal vannak kiegészítve, amiknek komoly részét tényleg csak fülhallgatón lehet jól hallani. Ez egyébként valami idei trend lehet, ugyanis James Blake és Jamie Woon produkciója után már ez a harmadik nagyon felkapott lemez, ami nem teljesen alkalmas otthoni hangfalakra.
Amitől a ez a cím nélküli darab lett az év egyik legjobb lemeze az, hogy nagyon ritkán hallani olyat ebből az irányból, amiben egyáltalán nem válik le a dalokról az elektronika, hanem ennyire a részévé válik, zavaró prüntyögésekből hangszerré válva. Ez még akkor is nagy szó, ha valószínűleg nem Emika dönti meg Skrillex diktatúráját.
