Hirdetés

Brian May szívesen beszállt volna az AC/DC-be

A Queen legendás gitárosa, Brian May az Independetnek nyilatkozva elmondta, annak idején szívesen csatlakozott volna az AC/DC-hez. Persze gyorsan hozzátette, hogy mármint akkor, ha soha nem ismerkedik meg Freddie Mercuryval és a többiekkel, és nem lesz tagja a Queennek. A zenész elmondta, az AC/DC-t bizonyos értelemben a Queen tökéletes ellentétének gondolta, ezért is lett volna számára izgalmas csatlakozni a zenekarhoz, akiket rettentően tisztel és elismer. A gond talán csak az lett volna, hogy rossz volt a testalkata és a magassága a zenekarba való bekerüléshez, tette hozzá.

"Valószínűleg szerettem volna az AC/DC-ben zenélni, ha nincs a Queen, csak hát rossz a testalkatom és a magasságom, sajnos. Egyébként azért bírtam volna, mert ők eléggé másak, mint a Queen. Mi nagyon eklektikusak voltunk – ez a jó szó, nem? –, minden határt áthágtunk, ami csak létezett, az AC/DC viszont bizonyos értelemben ennek az ellenkezője. Pontosan tudják mi az ő stílusuk és ezt tisztán, hamisítatlanul hozzák is, én pedig ezt nagyon tudom tisztelni. Minden egyes hang, amit játszanak, abszolút rájuk jellemző, a sajátjuk." – mondta Brian May az AC/DC-ről.

Hirdetés

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló