Mint ahogy arról beszámoltunk, tavaly kint voltunk az Alpárfeszten, ahol négy napon keresztül lehetett az Underground zenei közegben ismert és feltörekvő zenekarok között válogatni. Az idén tíz éves jubileumát ünneplő fesztivál az évek alatt egyre több újat mutatott nekünk, beleértve a fesztivál szervezésébe tartozó szemétszedést, a fesztiválterület bejárására használható staff-biciklit, olcsó repoharakat és a fesztivál nevéhez köthetően ismertté vált zenekarokat. Jó hír, hogy ezeknek jelentős része idén is megmarad.
Az Alpárfeszt egyre növekvő népszerűségéből kifolyólag, tavalyi évben lehetőség volt szavazás útján bekerülni a fellépők sorába. Ebben idén annyi változás történik, hogy a közönségszavazás után egy négytagú zsűri, melynek tagjai: 𝐋𝐮𝐤á𝐜𝐬 𝐋á𝐬𝐳𝐥ó (Barbears), 𝐌𝐚𝐤𝐚𝐢 𝐋á𝐬𝐳𝐥ó (LAZARVS), 𝐊𝐢𝐬𝐬 𝐌𝐢𝐥á𝐧 (KIES),𝐁𝐨𝐝𝐧á𝐫 𝐓𝐢𝐛𝐨𝐫 (Ladánybene 27) fogják eldönteni, hogy melyik zenekarok léphetnek fel a 2023-as Alpárfeszten a közönség kedvencei közül. A szavazás márciusban indul, a válogatóra pedig április 30-án kerül sor Tiszakécskén.
Addig is, akik már biztosan ott lesznek június 22-e és 24-e között a lakiteleki Autóskempingben:
- Kies
- The Void
- Informer
- Killer Mendez
- Nova Prospect
- Mudfield
- Dungaree
- Komodo
- Direct
- Black Störk
- DARKMESS
- Polytrip
- Retröxx
- Endre
- Muddy Roots
És szokás szerint, a nyári nagy fesztivált megelőzi a Mini Alpárfeszt, február 11-én szombaton a kecskeméti Ápolóban. Jegyek még kaphatók!