Nyáron átbeszéltünk az évente megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál után néhány fontos kérdést, kitérve természetesen képregényújdonságokra is, felettébb örülve a nívós felhozatalnak. A paletta egyébként valóban változatos, témákban az „így jöttem”-től a különböző zsánerkísérletekig terjed, és bár születnek jó szuperhős, krimi, horror, akció, SFF művek a saját lábon megállóktól a parafrázisokig, formai kivitelben szintúgy, és bár mondanám, hogy a legkedvesebbek továbbra is az első körből kerülnek ki, de most inkább a fikciós történetmesélősök vannak túlsúlyban, és nem is akármilyenek. A hazai színtér egyik fő jellegzetessége az egy-szerzőség, a forgatókönyvírást és grafikai oldalt különválasztó metódusra van ugyan precedens, de kevés. Igaz, a függetlenebb, manapság már elsősorban webképregényben utazó szcéna világszerte hasonlóan működik.
Az 5 Panels kiadó féle Coven bizonyos értelemben mindkét típusra példa, a 276 oldalas válogatás a boszorkányság nagy témája köré rendeződött, láthatóan a vezérmotívumon túl teljes szabadságot engedve az alkotóknak. És valóban, ahány dolgozat, annyi megfejtés: a bele a közepébe képnovellától és hagyományos történetvezetéstől egészen az elrugaszkodott impressziókig, külső-belső értelemben is amolyan teljes kört megfutva. A második-harmadik fabula környékén ugrott be, hogy vajon a narratív és vizuális különbözőségek ellenére összeáll-e az majd valamiféle egységgé, „minden megvolt” érzetű zárlattal? Lehet ez túl erős elvárás, de ha már ilyen nagyot markoltak, és ehhez ráadásul a kellő időt és energiát is rászánták, miért is ne? A Coven végül meglepően könnyedén megugrotta ezt a részben már előzetesen is felmerülő, de olvasás közben még inkább körvonalazódó reményt: az utóbbi idők egyik leghangulatosabb kiadványa lett, bár nyilván nem állhat minden megfejtés közel az összes olvasóhoz, alapötlet, történetvezetés és grafikai értelemben sem, én mindenesetre megelégedésig jóllaktam. Egy ideig nem is éreztem fontosnak, hogy bármit/bárkit kiemeljek az összképből, aztán mégis. Balázs Eszter Az ördög szíve népmesei kicsengésű és vizualitású műve több szempontból pazar, legfontosabb erénye talán a külső-belső szépség és rútság kiegyensúlyozott, őszinte ábrázolása. Ha muszáj lenne egyet választanom a kötetből, ez lenne, remélem kerül még elém munkája. Sztori, képi játékosság, és morális kicsengése révén Boros Brigitta és Boros Bettina Orvosság című novellája a történetmesélősök közül az egyik legjobb; és Csővári Csabától A tengeri boszorkány is sokat ígért, nagyon szerettem figuráit, beállításait és látványos paneljeit, de ez az egész megérdemelt volna egy nagyobb ívű történetkibontást, beleértve a karakterábrázolásokat is. Külön érdekesség, hogy a kötet nagyjának szemléletével szemben, nála a boszorkány nem a természet erőivel kokettáló javasasszony, hanem a nálánál alacsonyabb rendűként kezelt emberek gonosz kihasználója – így azt is be kellett látnom, hogy egyre rosszabbul bírom a nem hepiendes véget. Ghyczy Csongortól a Budapest úrnője szintén ott van a krémben, sajátos, stilizált fotószerű grafikai megoldásai egyszerre emelnek el és szegeznek oda hétköznapjaink világához, és ez a kettősség meglepően jó kémiával keveri ki a kívánt hangulatokat. Halter András (Kultember) Goya című pamfletje érdekes crossovere a régisulis karikaturista/animációs figuraábrázolásnak és a (Goya-féle) festészeti stílusnak, a rövid terjedelem ellenére ráadásul képes egybegyúrni világokat, élettörténeteket és jellemeket. Koska Zoltán VajákVasárnapja apró gyöngyszem, a sok saját kiadvány óta csúcsra járatott, végsőkig lesallangozott, mégis részletgazdag világábrázolás és lendületes panelvezetés egyszerre alkalmas történetmesélésre és személyes trip kibontására. És bár ez most az előbbire példa, két kislány halottak napi kalandján a fókusz, összességében a következményekre kerül a hangsúly. Priem A hazavezető tücsökje is hasonló kalandtörténet, remek sztorisűrítéssel és figuraábrázolással, és az üzenet katarzisa is a markánsabb mesemegoldásokat idézi. A kevésbé hagyományos panelkezelésűek közül emlékezetes Tóth Lilitől a Megöltük az ördögöt című igaz történet alapján rajzolt megrázó társadalomrajz, és Dedinszky Vivientől az Egy boszi elemei (Holdfázisok) évkörös természetábrázolása a maga megnyugtatóan kedves impresszióival, semmit sem törődve klasszikus cselekményezéssel. Remélhetőleg az 5 Panels már bele is kezdett egy következő, hasonlóan invenciózus projektbe, a Coven alapján megéri rá várni két évet.
Az Alig Használt Képregények (HK Comics) képregényantológia a harmadik részénél tart, mivel tavasszal a kiadványsorozat szerkesztőjével, György Zoltánnal átbeszéltük az alábbi interjúban az ötletektől a megvalósuláson át a koncepciót és cím jelentését is, most haladhatunk tovább. Illetve ez utóbbihoz annyit érdemes hozzáfűzni, és erre szerkesztői előszavában Zoli is kitér: akár címet is változtathatnának, annyi új, semennyire sem használt anyag került a harmadik részbe. De azért gondolom, márkanévként mégis marad. A felhívásra beérkező minőségi munkák okán úgyis várhatók még további válogatások és szerzői kiadványok is. Sem a bőség zavara, sem az eklektikusság nem képez zavart az erőben, van itt minden: egyoldalas humoros karcolat (B & G Schmudla: A kapzsiság törvénye), nagyobb ívűnek tűnő dark sci-fi felvezetése (Czene Levente: A Gőzhenger ügynökei-Próbaüzem), Robert E. Howard régisulis adaptálása (Kiss Ferenc/Topálovits Pál: Az aranyváros legendája), váratlan poénra kifutó ős-saga parafrázis (Kiss Szabolcs/Gombalovas: Sárkányszív testvériség), valamint egy farkasos-természetközeli elmúlástörténet (Koleszár Anna: Wolflower-Amíg újra találkozunk), és Charles Bukowski egyik látlelet-versének költői illusztrálása (Mester Csaba: Dinosauria). Összességében mindegyikük élvezetes, függetlenül stílustól és profizmustól, az amatőrebbnek tetszők is minimum bájosak és/vagy ötletesek, és ha Gombalovasék legalább részben túl tudnának lépni a poénos zárlatkényszeren… nos, még így is ott vannak a legjobb hazaiak közt – példának okáért ebből a sárkányos sztoriból nagyon ütős felnövés/beavatós história is kikerekedhetett volna.
És akkor jöjjön a kötet felét kitevő Ulfhednar, Rédei Viktória és Gyuricza Márta dolgozata: ennél nem sok jobbat olvastam mostanában, és nem csak a hazai kínálatra gondolok. Röviden: minden tekintetben nemzetközi élvonalszintű. Elsőként is világábrázolásban, külön magyarázkodó bemondások és döccenők nélkül jutunk egyre beljebb a történettestbe, ehhez az alámerüléshez pedig elég lépésenként haladni a képkockák ütemével. Külön hála a szűkszavúságért, a visszafogottnak tetsző, mégis mélységes érzelmi sokkhatásokért – és szó nincs hatásvadászatról, egyszerűen csak minden olyan eleven, valódi, fájdalmasan ismerős. Egyszerre ránt magába és bástyáz körbe nehezen elbírható tükörképekkel, és talán csak azért engedünk neki, mert valójában pont ilyesmire van szükségünk. Éppolyan nyers és könyörtelen, mint amilyen varázsos és megnyugtatóan őszinte; vízfestékszerűen elmosódó, pasztelles és sötét, stabil vonalvezetéseket kerülő grafikai világa végig ezt a melankolikus sűrűséget erősíti. És ez még csak a nagy ívűnek szánt történet előzménye, úgyhogy ha a fő mű maga ugyanezen a szinten mozog, és miért is ne, akkor bruttó remekműre van kilátás.
Új szuperhős születésének is tanúi lehetünk: Szuperkéz pár oldalas felvezetője sokat ígér, remélhetőleg sokat be is tart majd ezekből a háromfős alkotógárda: Pap Szilárd ötletgazda, valamint Pozsgay Gyula (Az öreg tigris) és Várai Artúr (Dracula) rajzolók. A Szuperkéz játszik című pilot epizódban a televigyori maszkos-köpenyes hős valóban játékban van, röpköd, gigászokat küzd le, szörnyeket szelídít, fegyverré változik, és nem fél semmitől, még önmagától sem. Már a borítón felfedik, hogy csak Vombat, Erik (ő Szuperkéz) és A szörny az első kör szereplői, ennél többet a rövid, de rendkívül látványosan és hatásosan megrajzolt lendületes panelekből sem tudunk meg, kivéve az utolsó, egész oldalas poént. Hogy az erősen spoileres záróképből jól ki lehet-e jönni, az majd az első valódi történetből fog nyilván kiderülni. (Az A/4-es, 12 oldalas fényes-színes füzet szerzői kiadásban jelent meg.)
És ha már fentebb világszínvonalról beszéltünk, László Márknak összejönni látszik a nemzetközi ismertség, nota bene befutás. A kultikus Hellboy-sorozat atyaúristene, a halál laza fickóként ismert Mike Mignola fedezte fel magának Márkot egy évfordulóra időzített Hellboy rajzversenyen (szóval még csak nem is A kisfiú és a szellembohócot szúrta ki, ami alapján a hazai színtér ölelte keblére), és pár csetelős kör után grafikus hősünk ténylegesen megkapta a melót egy kész forgatókönyv képében. Aztán összejött egy második alkalom is, egyelőre itt tart az együttműködés, a Vad Virágok Könyvműhely pedig az elsőt (Szívesség a fösvénynek) beszerkesztette a rövid képnovellákat sorjázó Hellboy omniba, majd az újabbal (Az idő egy folyó) együtt pedig egy külön, Hellboy Budapesten című füzetbe. Az idő egy folyó szerves folytatása a korábbinak, amiben Hellboy először érkezik közép-európai utazgatását követően a rendszerváltás körüli Budapestre, majd egy kocsmázás során hallott legenda nyomán a régi Tabánt idézi budapesti múltba is ellátogatunk. A rémálomszerű enteriőr ijesztő girbegurbaságával szépen meg is ágyaz a szokásos horror oldalnak, ami a lepattant középkori és a viktoriánus-jelleg közti aranymetszésbe lett belőve. Hellboy és újdonsült barátai oda-vissza kalandoznak az idősíkok közt, bár nem jókedvükben, viszont rendezni kell egy félrement találkozást a régi „tabán” szellemével. Viszont egy kedves, hajléktalankülsejű professzor a régi idősíkban reked, vörös hősünk pedig vállalja az ijesztő utat, de persze az átkelés nem éppen a tervek szerint alakul. A kísértetváros ráadásul az 1838-as nagy pesti árvíz állapotát idézve vonultat fel különböző rémségeket, többek közt a Duna Szüze nevű alakváltót. Mignola történeteit László Márk káprázatos plasztikussággal „vitte vászonra”, egyaránt nagy gondot fordítva a karakterekre és a gazdagon részletezett hátterekre. Mignola „üresebb-gótikusabb” vizualitásához képest Márké eleve csurig rajzolt, és bár könnyen ráfoghatnánk, hogy némileg karikírozottabb, de részben ez a felhang is inkább csak a gazdagabb tónusozás és vonalazás miatt tűnhet úgy. A kötetecske végére bónuszként több oldalnyi skicc és karaktervázlat került, ezek úgy lettek összeválogatva, hogy jól lekövethető legyen a szereplők végső megformálódása. László Márktól jöhet bármi minden mennyiségben, akár Hellboy, akár más, például a Kisfiú és a bohóc meglebegtetett folytatása…
A kiadványok, és további újdonságok beszerezhetők lesznek a december 10-én, szombaton megrendezésre kerülő Hungarocomix Képregényvásáron.