Hirdetés
Hirdetés

Borsod – Szomszédok-részt forgatott a Z!ENEMi Miskolcon

z_promo_19_kicsi.jpg

“A miskolci szarszag szült meg” – a Z!ENEMi nevű zenekart a tartalom hozta létre nem a forma, ahogy ők mondják. Elsődleges a mondanivaló, a tartalom, azoknak a problémáknak, annak az elégedetlenségnek a megfogalmazása, ami ma nagyon is sokakat feszít Miskolcon, Borsod megyében, vagy akár az egész országban. A Z!ENEMi így a legszövegcentrikusabb műfajt, a hip-hopot keresztezi a rockkal, a funkkal és a metállal. 

A zenekarban mindenkinek van előélete. Balogh Szabolcs, „Juró”, az MC, énekes évek óta ismert név az underground rapzenében, Csontos Krisztián az after@all, a Haelo és a GodDAM zenekarokból ismert, Szvoboda László gitáros, a miskolci PieOnEar-ben és a FreshFabrikban játszott, Hudák Attila alapító tagja például a progrock alapvetés Eclipse-nek, Nagy Viktor dobos szintén az after@all és a Haelo tagja volt, majd az AB/CD-ben játszott.

A zenekar 2018 januárja, a bemutatkozás óta több mint 30 koncerten van túl, körbejárta az országot a Paddy and the Rats, a NOMAD, a Ganxsta Zolle és a Kartel, vendégeiként, de játszottak a Tankcsapda előtt, a Strand Fesztiválon, valamint az A38 hajón is. 

Most legújabb klipjüket mutatjuk be itt a Lángolón. 

Ez a dal egy kórkép, egy segélykiáltás, és egy szerelmi vallomás Borsodról, Miskolcról. Miért éppen a szomszédok? Mert Szomszédok-korszak óta itt, Borsodban, nem lépünk előre szinte semmit. Az elvándorlás azóta is zajlik, a megye ugyanúgy öregszik, az élet sok hely ugyanolyan kilátástalan, nőnek a szegregátumok, a gyárak ugyanúgy nem fújnak, a háromműszakos betanított munka az esély, mint 25 éve. Ez a megye jobb sorsot érdemel. Jó lenne a Szomszédok szintjéről legalább a Barátok közt szintjére lépni egyszer, aztán majd talán forgatunk egy Berényi Mikiset is. 

Itt a videó:

Itt a teljes lemez is:

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló