Június 24-én, pénteken este a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón, a 10. Színházi Olimpia keretében debütál Magyarországon Szlovákia első kortárs cirkuszi produkciója, a Younák Cirkusz, amely egy különleges, sokféle művészeti formát ötvöző előadással várja majd a rendezvény közönségét. A nemzeti hőssé vált betyár, Juraj Jánošík történetét feldolgozó darabról, a kortárs cirkusz mibenlétéről és kihívásairól Adrian Schwarzstein rendező és Katarína Pokorná produkciós menedzser mesélt nekünk a most következő interjúban.
Hogyan lesz egy spanyol születésű komikus és színész egy szlovákiai kortárs cirkuszi társulat rendezője?
Adrian Schwarzstein: Érdemes tudni, hogy a cirkusz kifejezetten nemzetközi művészeti ág, ami régen sem feltétlenül nemzeti alapon szerveződött. A régi időkben a híres Moszkvai Cirkusz társulata is a világ, majd később a Szovjetunió minden szegletéből származó művészekből állt: volt észak-koreai légtornász, kazah állatszelídítő, ukrán akrobata. Hogy én hogy kerültem Szlovákiába? A Cirkul’art fesztivál szervezője látta a korábbi produkcióimat, amelyek között van etnikai kérdésekkel foglalkozó előadás, de rendeztem olyan cirkuszi darabot is, amelyik egy zsidó esküvő történetét meséli el klezmer zenei aláfestéssel. Ezek alapján úgy gondolta, alkalmas lennék arra, hogy a szlovák nemzeti hős, Juraj Jánošík történetét színpadra vigyem, mindezt tradicionális szlovák zenei környezetben.
Katarína Pokorná: A Cirkul’art fesztivál 2017-ben indult. Ez a rendezvény egyfajta űrt is próbál betölteni, mivel Szlovákiának nincsenek komoly cirkuszi tradíciói. Az itt fellépő cirkuszos családok az évek során leginkább Csehországból vagy Magyarországról származtak. Amellett, hogy mindig igyekeztünk lehetőséget adni a szlovákiai artistáknak, a program nagyobb részét külföldi előadók adták. Egy idő után úgy éreztük, jó lenne létrehozni egy új produkciót, amivel többet adhatunk a közönségnek. Így alakult ki a koncepció, hogy milyen számokból álljon össze a műsor, és aztán kifejezetten ezekhez kerestünk művészeket, légtornászokat, akrobatákat, és a többi. Így állt össze a jelenleg is működő nemzetközi társulat. Adriannal nagyon sokat dolgoztunk az előadás forgatókönyvén, ő felel a művészeti oldalért, én pedig produkciós menedzserként a háttérfeladatokért.
Miben más a kortárs vagy újcirkusz ahhoz a hagyományos képhez viszonyítva, ami az emberek fejében él?
Katarína: Ez lényegében cirkusz állatok nélkül, akrobatákkal, akik a cirkuszi környezetben mesélnek el egy történetet. Sok mindennek a fúziója ez a műfaj, ott van benne a folklór, a zene, a tánc, tartalmaz színházi elemeket, és persze nagyon fontos szerepet játszanak a cirkuszi számok, hiszen a darabban közreműködik zsonglőr, légtornász, de van german wheellel, vagy ahogy magyarul mondják, csodakerékkel fellépő artista is, és van ugrószám, amelyek aztán mind összeállnak egy történetté.
Adrian: Dolgozom egy hagyományosnak nevezett cirkuszi társulattal is Hollandiában, ahol majdnem ugyanezt csináljuk. Szóval olyan nagy különbségek nincsenek, hiszen ott is törekszünk arra, hogy a műsorszámokat megfelelő dramaturgia kösse össze. Az biztos, hogy nagyon fontos maga a stílus, a számok előadása. Én azért csinálok meg egy cirkuszi számot, hogy elmeséljek vele egy történetet. Vegyük az akrobatika területét! Ha például azt akarom kifejezni, hogy nagyon boldog vagyok, és felrepülök az égbe, akkor a két légtornász nem azt fogja mondani egymásnak, hogy „Szeretlek!”, hanem a testük, az előadott mutatvány lesz a kifejezés eszköze. Talán ez került manapság a középpontba, hogy egy szám dramaturgiai funkciót kapjon. A hagyományos cirkuszban ezzel szemben az a jellemző, hogy „Hölgyeim és uraim, a következő műsorszám ez és ez lesz”, amelyek viszont nem feltétlenül kapcsolódnak egymáshoz. De minden változik. Ha elmész ma a Roncalli Cirkuszba (Németország legnagyobb utazócirkusza – a szerk.), náluk is azt fogod látni, hogy mennyire hangsúlyossá vált ez a megközelítés.
Gyakran előfordul azonban – és ez az én kritikám a kortárs cirkusszal szemben -, hogy egy társulat nem akar mesélni, hanem megpróbál olyan közel maradni a mindennapi élethez, amennyire csak lehet. Én úgy gondolom, a mi feladatunk az, hogy egyfajta, időn és képzeleten túli utazásra vigyük a közönséget. Ma a Cirque du Soleil a legjobb ebben, már csak azért is, mert gazdasági értelemben is nagyon erősek, s ha belépsz a sátrukba, biztos, hogy két órára kiszakadsz majd a valóságból. Valószínűleg ez ma a leglátványosabb és leglenyűgözőbb módja annak, hogy valaki cirkuszt csináljon, még azzal együtt is, hogy nyilvánvalóan kommersz, amit csinálnak. De azt meg látni kell, hogy ezek profitorientált vállalkozások. Emellett cirkuszi körökben van egy nagyon szép, megőrzésre érdemes hagyomány, hogy minden kollégát barátként kezelünk. Ha valaki eljön egy másik társulatból, hogy megnézze az előadásunkat, azt mindig szívesen látjuk, és talán a Cirque du Soleil az egyetlen, akik nem ápolják ezt a tradíciót. De a lényeg, hogy a kortárs cirkuszban szerintem az a legfontosabb, hogy elmeséljünk egy történetet, aminek van karaktere és dramaturgiája. Tehát itt nem „csak” artistaszámokról van szó, hanem arról, hogy elmondjunk valamit. A mi esetünkben egy történetet a hatalom elleni lázadásról. Jánosik végül elbukott, felakasztották a korábbi rablások és gyilkosságok miatt.
Érdekes, hogy Magyarországon szintén egy betyár, Rózsa Sándor vált ilyen ikonná. Más népek legendáiban is találhatók hasonló szereplők, lehet ez egyfajta azonosulási pont a nemzetközi közönség számára?
Katarína: Nagyon hasonló Robin Hood története is, sokszor vele állítjuk párhuzamba Jánosik alakját, ha a külföldi nézők nem tudják hová tenni a karaktert. Szlovákiában ő egy nemzeti hős, de természetesen a darab nem csak arról szól, hogy elmeséljük az élettörténetét, inkább egyfajta metaforaként használjuk a legendát, hogy megmutassuk a saját kultúránkat különböző országokban. És persze metaforája lehet a darab olyan univerzális értékeknek, mint az egység, az összetartozás érzése, vagy akár a szerelem. Ezek a világ minden táján ugyanolyan fontosak. Nagy szerepet játszik a darabban a folklór, a tradicionális népi motívumok, amelyeket felhasználtunk az előadás kísérőzenéjéhez. Ami viszont fontos különbség egy színházi előadáshoz képest, hogy ez a hetvenperces, egész estét betöltő előadás teljes egészében nonverbális, tehát nincs benne szöveg.
Mi adja a Younák különlegességét, egyediségét a kortárs cirkusz világában?
Adrian: Először is ez a legelső kortárs cirkuszi társulat Szlovákiában, ezért is tartott sokáig, amíg az előadás formát öltött és megszületett. Azért is egyedülálló, mert ez egy univerzális előadás, ami mindenkinek szól, amit bárki megnézhet Magyarországtól Japánig, nem csak a történet miatt, hanem mert bárki számára érthető. Olyasmi ez, mintha a folkór, a népzene és a karakterek újra egymásra találnának egy nagyon nyitott és felszabadult formában. A darabban a hagyományos szlovák zene és tánc, ami már önmagában művészet, egyesül az akrobatikával. Tehát mondhatjuk, hogy a régi tradíciókat modern, mai formában keltjük életre. Ráadásul mindez valódi okkal történik, nem csak azért, mert meglepetést akarunk okozni, hanem mert a történethez, a karakter szellemiségéhez illik ez az előadásmód. Ettől és a közreműködő művészektől egyedi és kortárs a produkció, másrészt azért, mert az előadásnak vannak a mai időkre vonatkozó áthallásai.
Egy rendezőnek mi a legfontosabb feladata egy ilyen darab alkotási folyamatában? Mi a legnagyobb kihívás abban, hogy valaki egy nemzetközi, szlovák, osztrák, cseh és spanyol művészekből álló társulatot irányít?
Adrian: Szerencsére a dolgok logisztikai részével nem kell sokat foglalkoznom, ezzel együtt nem kis feladat, hogy mindenkit egy városba szervezzünk. A produkciónak jót tenne, ha gyakrabban játszanánk, és bízom abban, hogy ez a magyarországi szereplés új kapukat nyit majd meg előttünk. A legnehezebb talán a Covid időszaka volt, amikor minden rendezvényt lemondtak és próbáltunk túlélni. Sokan újrakezdték utána, de legalább két tagot veszített a társulat is, ők kénytelenek voltak napi munkát vállalni egy gyárban vagy egy irodában, hogy fedezni tudják a megélhetésüket, és már nem jöttek vissza. Persze olyan is van, amikor valaki sokkal szebb okból távozik: az egyik légtornászunk anyuka lett, ilyenkor a test is megváltozik és nem teszi lehetővé, hogy az a valaki ismét a trapézra álljon. Számomra ez a legnagyobb kihívás, mert ilyenkor változtatnunk kell, és újra kell építenünk a társulatot. De ez a dolgunk, és szenvedéllyel tesszük, amit teszünk. Ehhez a szakmához sok szeretet és szenvedély kell, mivel a cirkusz a közönséggel való kapcsolódásról szól, ami felülírja a gazdasági számadatokat. Egy ilyen társulat tagjai olyan közösséget alkotnak, ahol valódi kommunikáció történik, és nem a közösségi oldalak, a Facebook, a TikTok vagy a YouTube pörgetése a lényeg. Itt valódi érzelmek tapasztalhatók meg közvetlen módon.
Melyek azok a közhelyek, amelyeket érdemes elkerülni, ha egy jó, erőteljes kortárs cirkuszi darabot szeretne valaki létrehozni?
Adrian: Nagyon bonyolult kérdés, hiszen mi is használunk társadalmi kliséket. Ha például egy férfi beleszeret egy nőbe, akkor virágot ad neki. Mivel a modern időkben fontos a genderelmélet, feltehetjük a kérdést, hogy miért nem a nő viszi a virágot a férfinak. De mi számít klisének a te fogalmaid szerint, és mi a közhely számomra? Mi számít klisének azok számára, akik a nézőtéren ülnek? Szerintem egy előadás akkor lehet sikeres, ha meglepjük a nézőket, és valami váratlant adunk nekik. Érdemes megnézni, hogyan fogadjuk a közönséget ott, ahol éppen játszunk. Ez nagyon különbözik attól, mint amikor elmész egy színházi előadásra, leülsz a helyedre, lekapcsolják a lámpát, felgördül a függöny és elindul az előadás. Ez az első közhely, amit zárójelbe teszünk. Érkezzünk meg úgy, hogy történik valami! Miért innen vagy onnan jönnek be az emberek? Miért lopta el valaki a táskámat? Aztán később rádöbbenhet a néző, hogy Jánosik egy útonálló volt. Minden, ami történik az előadásban, egyfajta kérdőjel, amely kicsit megtöri azokat a közhelyeket, amelyekre számítunk, és ez az, amit szeretek. Sok minden keveredik: zene, tánc, cirkusz és színház, és ami a legfontosabb, hogy mindezt rengeteg humorral fűszerezzük.
A Younák társulata most először lép fel Magyarországon. Személyesen ti jártatok már itt korábban? Vannak-e emlékeitek, benyomásaitok a korábbi látogatások kapcsán, mire számítotok az előadás fogadtatását illetően?
Adrian: Sokszor voltam Magyarországon. A Sziget Fesztiválon többször is felléptem, tagja voltam egy olyan csapatnak, amelyik egy utcaszínházi programot állított össze az Európa Kulturális Fővárosa Program egyik jelöltének, zenészként játszottam barokk zenei koncerten, sajnos már nem emlékszem, melyik városban, de valahol Dél-Magyarországon. Emellett szintén Szlovákiában csináltam egy komédiaestet a kommunizmus éveiről, amikor az emberek a Balatonra jártak nyaralni, kelet- és nyugat-európaiak, többnyire a németek, szép autókkal meg lakókocsikkal. Ismerem a magyarországi zsidók történetét, Wallenberg vagy Giorgio Perlasca történetét, aki diplomatának adta ki magát, és spanyol útlevelekkel több ezer ember életét mentette meg a második világháborúban. Szóval képben vagyok, nyilván azzal is, hogy mi történik manapság. A magyar közönség tapasztalataim szerint csodálatos, kíváncsi, és magas fokon kulturált emberekből áll. Az a célunk, hogy érzelmileg feltöltsük a nézőket, és arról beszéljünk nekik, hogy akárcsak Jánosik, mi is változtathatunk. Hogy van lehetőségünk, és hogy mennyire fontos az a képesség, hogy akár magunkon is nevessünk. Vagy hogy felismerjük a párhuzamokat. Hiszen pont egy-egy új felismerésből származik egy darab katarzisa. Persze, ha valaki elsősorban szórakozásként, cirkuszi előadásként tekint az előadásra, és úgy tud élvezetet nyújtani számára, az is elég. De meg szeretnénk mozgatni a nézők gondolatait is a Younák első magyarországi előadásán.
Kell azért némi bátorság ennek felvállalásához, hiszen Magyarországon sokszor talán túl komolyan vesszük a politikát, és nem tudunk nevetni, amikor komoly kérdések merülnek fel.
Adrian: A humor a legjobb terápia a problémákra. Zsidó családból származom, és számunkra az egyik fontos kérdés az, hogyan éltük túl a vándorlást és a menekülést. Apám és nagyapám Argentínában élnek, ahol a diktatúra túléléséhez nagyon fontos, hogy tudj nevetni magadon. A humor, pláne a zsidó humor, a túlélés egyik eszköze. Ez persze direkt módon nem jelenik meg abban, amit a Younák társulatával csinálunk, de a szellemisége rokon. Fontos, hogy merjünk viccet csinálni magunkból, hogy merjük kicsit elengedni az önérzetünket. Ez a szabadság útja, mert akkor azt tehetsz, amit csak akarsz. Van egy gyönyörű mondat, nem emlékszem, ki mondta: „Bolondnak lenni a bölcsek titka.”
Katarína: Én csak annyit tennék hozzá, hogy mindig nagyon örülünk, amikor eljutunk az előadással egy olyan országba, ahol még nem jártunk a társulattal, és nagyon várjuk a találkozást a magyar közönséggel. Ahogy mondtam, a nonverbális jelleg miatt nyelvi akadályok sem lesznek, és szerintem a magyar nézők is ugyanúgy fogják élvezni az előadást, mint mi azt, hogy ott játszhatunk. Eddig mindenhol pozitív visszajelzéseket kaptunk, és nagyon bízunk benne, hogy a VéNégy Fesztivál közönsége is szeretettel fogad majd minket.
További információk a Vénégy Fesztivál weboldalán!
Az interjú az Alrite hangfelismerő mesterséges intelligencia segítségével készült.
