Hirdetés
Hirdetés

Boldogsághormon-robbanás – Florence + the Machine-lemezkritika

Florence + the Machine – Ceremonials
(Island)

A 2009-es Lungs című debütáló korong a Florence + the Machine-től vitán felül az év egyik legjobb poplemeze lett, amely Nagy-Britanniában egészen az első helyig masírozott az eladási listán és a tengerentúlon a legjobb új előadónak járó Grammy-díját eredményezte. Florence Welch az azóta eltelt idő alatt Anglia frappáns válasza lett az USA Lady Gagájára. A brit csodabogár halloweenre időzített második lemeze a Ceremonials nevet viseli és arra a kérdésre keresi a választ, vajon egy új popkirálynő van születőben, vagy a Lungs csak egy excentrikus művészpalánta egyszeri tündöklése volt.

Kétségtelen, hogy a Ceremonials egy jóval kidolgozottabb, grandiózusabb alkotás lett. A maga tizenkét, számonként 4-5 perces időtartamát tekintve pláne. A címválasztás sem lehetett véletlen hiszen az összes dal egytől-egyig követi a korábbi Florence számok szerkezetét, csak mesébe illő hangulatot immáron felváltotta egy sokkal ünnepélyesebb hangzás. Nincs már meg benne a Dog Days Are Over vagy Kissing With A Fist kezdeti szertelen lendülete, vagy az I’m Not Calling You a Liar kislányos bája.

Ebből adódóan feltűnően sok benne a kórus használata, a soul és az r&b keverése az amerikai gospel elemekkel (Shake It Out, What the Water Gave Me, No Light No Light) . Fetűnő, hogy Florence Welch énekstílusa is változott és egy sokkal teátrálisabb hangzásra váltott, ahol hagyja kibontakozni énekesi tehetségét. Ez nagyon jól látszik az olyan számokon, mint a Never Let Me Go és a Breaking Down. Stílusában inkább hasonlít Tori Amos vagy éppen Adele éneklésére Persze találunk itt klasszikus soul darabokat is (Lover to Lover) vagy az afrikai törzsi dobokból táplálkozó Heartlines, amit ha Shakira énekelhe azt hihetnénk, jövőre EB helyett megint a világbajnokságra készülhetünk.

Az album egyik nagy erőssége, hogy sorrendben haladva rajta érezhető egy történetvezetési ív, amely a kezdeti érzelemfokozás után a közepén egy monumentális soul/r&b/gospel résszel csúcsosodik ki, hogy aztán az utolsó két szám méltó levezetésként szolgáljon a hallgatónak. Még az utolsó szám címe is az, hogy Leave My Body, mintha Welch a csaknem 60 perces utazást az elméjében végül annak és elhagyásával és a testéből való kijutással zárná le.

Aki esetleg azt várta, hogy a Florence + The Machine a Kissing With the Fist rockos-punkos vonalán indulna tovább annak csalódnia kell. Ez egy színtiszta popalbum, méghozzá az igényes formából, ahol a zsáner hátteréül szolgáló műfajokból merítkeztek, mint a soul, az r&b vagy a gospel. Ettől függetlenül a Ceremonials egy majdnem tökéletes album, azért csak majdnem, mert nagy dózisban kicsit már túl sok ez a lélekemelő hatásvadászat, ami egyáltalán nem áll roszul neki, csak hát tizenkét számon keresztül még egy férfiembernek is képes lehet könnyfacsarásra és szívbemarkolásra. Már pedig a villamoson elérzékenyülve a szemünket törölgetni nagyon nem király dolog még akkor sem, ha ez mind egy mesterségesen kreált boldogsághormon-robbanás következménye.

A lemez megvásárolható a Bookline.hu-n.

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló