A Covidról még mindig nem lehet múltidőben beszélni, hiszen a zenei színtéren továbbra is jelen vannak a hatásai. A negyedik Ázsia turnéjáról most visszatérő Bohemian Betyars beszámolt nekünk, hogy milyen volt két év kihagyás után újra visszatérni Dél-Ázsiába. Erről és még más érdekességekről beszélgettünk Kondor Domonkossal, Dankó Dániellel, Szűcs Leventével és Fehér Gáborral.
Három éve voltatok kint utoljára Ázsiában. Hogy érzitek, lehet azt mondani a közönség szemszögéből, hogy ott folytattátok, ahol abbahagytátok?
Levente: Szerintem még feljebb is folytattuk. Ez volt a negyedik turnénk, a legtöbb embernek most játszottunk. Ezt a covid szerencsére nem törte meg, és még jó időben is jöttünk vissza, mert mikor mi kimentünk, nem sokkal korábban oldották fel a koncertekre vonatkozó korlátozásokat.
Hogy kell elképzelni egy ilyen turnét? Viszitek a háttércsapatot is, vagy ti intéztek szállással, utazással, zenéléssel egybe véve mindent?
Gábor: A hangmérnökünk mindig velünk utazik. Az elmúlt sok év alatt kialakult, hogy nélküle nem utazunk el sehova. Az egy elég kardinális kérdés, hogy a zenekar be tud-e állni normálisan a koncert előtt, és ha már emiatt egy picit komfortosabban tudjuk magunkat érezni, hogy ő ott van és nem nekünk kell a japánokkal megértetni magunkat, hanem neki, akkor ez már alapvetően egy nagyobb könnyebbség. Most ezen a turnén nem mi szerveztünk magunknak mindent, mert több éve dolgozunk már együtt a japán menedzserünkkel. Ő és Palágyi Máté, aki kezeli a külföldi kapcsolattartásokat és a nemzetközi turnékat, közösen raktak össze a szállásoktól kezdve mindent.
Mikor hazaértetek, azt egy repteres poszttal jeleztétek, megnyugtatva mindenkit, hogy a hangszerek és ti is megvagytok. Volt már olyan, hogy elkeveredtek hangszerek?
Dániel: Nem, igazából ennek az az alapja, hogy háromszor annyi cuccal jöttünk haza, mint amennyivel elmentünk. Összesen kb. tizenkilenc csomagunk volt hét emberre, ha jól emlékszem. Japánban ki lehet fogni elég jó áron, jó hangszereket, és mindenki bevásárolt, aztán volt egy kis izgulás, de mindenki épségben hazaért. A hangszerek is.
Akkor az új hangszerekkel lehet majd találkozni koncerteken?
Dániel: Abszolút, meg a használt piacon.
Nincsenek ilyenkor előzetes félelmeitek, hogy egy külföldi turnéhoz mennyi mindent kell leszervezni, és mennyi mindennek kell klappolnia?
Levente: Annyira kevés baj történt eddig, hogy inkább a jó dolgokban bízunk. Hogyha vannak nehézségek, kényelmetlenségek, sok cipekedés, vagy olyan helyzet, hogy azt mondták, hogy egy háromcsillagos hotelben leszünk, és közben egy szobát kapunk heten, akkor megoldjuk, nem készülünk ki ilyen váratlan dolgokon. De igen például, ha mondjuk Japánban valamelyikünknek eltört volna a lába, ez nagyon kellemetlen helyzet lett volna, de ilyen sose történt velünk. Spanyolországban feltörték a turnébuszunkat, illetve egyszer koccantunk eddig életünkben, az még Magyarországon volt, szóval egyelőre elkerült minket a nagyobb baj, úgyhogy ezt a félelmet szerintem nem érezzük.
Dodó: Én Kakassal voltam Covid-teszt miatt egy szöuli kórházban, és egészen rendben volt. Biztosításunk is volt…
Gábor: Nekem volt olyan, hogy mentünk Amerikába, és előtte egy héttel a mászóteremben lett egy bokaszalag szakadásom, akkor én egy frissen levett járógipsszel, illetve anélkül mentem. Borzasztó volt olyan lábbal felülni egy tízórás repülőútra. Megy a vér a lábadba, ami szétdagad ebben a kötésben, és utána egy egész héten keresztül kutyagolni tizenöt-húsz kilométereket, de az se volt azért annyira vészes.
Dániel: Igazából, hogyha idegeskedünk rajta, ugyanúgy ki kell menni és meg kell csinálni. Hogyha valaki túl ideges, próbáljuk kicsit lenyugtatni egymást. Nyilván vannak mélyebb pontok, mondjuk egy ilyen két-három hetes turné során szerintem mindenkinél, de összességében azt mondanám, hogy ezeket tök jól meg tudjuk oldani. Ez a zenekarnak a hosszútávú működésében is egy fontos alappillér.
Gábor: Lényeg, hogy eddig nem voltak ilyenek és még az is életünkben először fordult elő, hogy nem jöttek meg a hangszerek. Alapvetően elég sokat szoktunk repülni, főleg Covid előtt mentünk éves szinten sokat, és most volt először, hogy úristen nem jöttek meg a hangszerek, de két nappal később házhoz hozták, szóval még ott se volt nagy pánik. A balszerencse általában elkerül minket, elég rugalmas emellett a zenekar, szóval lehet, hogy ez ennek is köszönhető.
Beszél valamelyikőtök japánul vagy koreaiul?
Gábor: Elég menő lenne, de sajnos nem.
Dániel: Angolul beszélünk, így próbáljuk megértetni magunkat, több kevesebb sikerrel. De vannak olyan helyek, mondjuk Spanyolország, ahol néha egész nehezen megy. Azért általában valahogy megoldjuk.
Gábor: Ezen próbálunk segíteni. Most volt az első alkalom, hogy Ázsiába úgy mentünk turnézni, hogy a saját keverőnket vittük magunkkal, ami még egyszerűbbé teszi a technikai dolgokat. Egyre kevésbé vagyunk ráutalva a helyi technikára, már majdnem ott vagyunk, hogy csak kábeleket kell, hogy adjanak, és még japánul meg koreaiul se kell beszélni.
Hány éve voltatok kint Ázsiában először?
Dániel: 2017. október környékén mentünk először, szóval öt éve. A ’20-as meg a ’21-es év kimaradt és most mentünk vissza negyedjére.
Vannak kint visszatérő rajongóitok, akikkel koncerteken rendszeresen találkoztok?
Levente: Van egy koreai rajongónk, aki három éve látott minket, utána minden koreai koncertünkre eljött, és egyszer még megnézett minket Miskolcon meg Debrecenben is. Ő elég komoly tanúbizonyságot tett a rajongásáról, meg arról, hogy mennyire szeret minket. Most is az első koreai fesztiválon, ahol játszottunk, az első sor bőven megtelt ismertebb arcokkal. Jöttek emberek, meg olyan zenészek, akikkel mi már turnéztunk, vagy volt közös koncertünk, és nagyon jó érzés volt, hogy ők is emlékeztek ránk.
Gábor: Tök vicces volt, hogy amikor megérkeztünk Szöulba, leraktuk a cuccainkat és elmentünk egy nagy sétára, random belefutottunk az egyik ismerősünkbe. „Úristen, ti itt vagytok!” Dodó pedig, aki ugye most volt kint velünk először, csak nézett.
Dodó: Mi történik? Szöul belvárosában vagyunk és egy bicikliző csaj megállít, hogy „Jézusom Bohemian Betyars, mit csináltok itt?” Nagyon durva volt! De Tokióban is leszólítottak minket egyszer teljesen véletlenül a belvárosban.
Szokta is énekelni a közönség a dalaitokat?
Gábor: Próbálkoznak vele.
Dániel: Volt egy férfi, akit nem tudom pontosan, hogy hogy hívtak, pedig ismerősöm is Facebookon. Most kint volt az egyik Japán koncertünkön, és nagyon vicces volt, hogy kérdezte a koncert előtt tőlünk, hogy fogjuk-e játszani a Csavargót, és mondtuk, hogy nem, nem is volt tamburánk. De aztán megbeszéltük, hogy ha annyira szeretné, akkor megpróbáljuk eljátszani.
Dodó: Állítólag két évvel ezelőtt mondtátok neki, hogy ha legközelebb jövünk, akkor játszani fogjuk.
Dániel: Na igen, elvileg megígértük neki, úgyhogy eljátszottuk. Folyt a könnye, meg üvöltve énekelte. Nagyon rég láttam ennyire boldog embert a koncertünkön.
Gondolom ez nagyobb szervezést igényel, mint egy hazai turné. Mennyi idővel korábban kezditek el megszervezni az utakat?
Gábor: Nincs itt Máté, aki el tudná mondani, mert ezeket a fajsúlyos dolgokat ő szokta intézni a turnéval kapcsolatban. Megvan egy-két nagyobb támpont a turnén belül, hogy mik a nagyobb fesztiválok, és akkor azok köré mit lehet építeni, hogy mi az eleje meg mi a vége. Mindig a repjeggyel kell kezdeni, hogy azt a legolcsóbban megvegyük. Nagyon sokat segítettek nekünk. Például Koreában a két koreai fesztivál, ahol játszottunk, végig szállást biztosítottak, kaptunk egy bébiszittert, küldtek értünk buszt a reptérre, és onnantól kezdve végig ők vittek minket, tehát az a része nagyon egyszerű volt. Japánban szintén volt egy menedzserünk végig, aki kvázi fogta a kezünket és segített, ő is elég sok felelősséget levett a vállunkról. Máténak airbnb-ket kellett néznie, meg intéznie a vízumokat. Nem minthogyha ez kevés lenne, elég sok papírmunka, sok meló van ezzel, de egy lényeges részét szerencsére már leemelték a válláról.
A bébiszitternek milyen funkciója volt?
Levente: A sofőr például nem beszélt angolul, és ez a lány tudta, hogy hova megyünk, melyik szállásra, mikor indulunk legközelebb, tehát ilyen turnémenedzser-szerű host.
Dániel: Néha kicsit furán túltolták. Megmutatták még a karszalagot is, hogy ezzel tudunk bemenni, rakjuk fel a csuklónkra, de amúgy nagyon kedvesek voltak. Én azt láttam Ázsiában, hogy nagyon segítőkészek tudnak lenni és komolyan venni az egészet. Velünk, mint külföldi vendégekkel szemben, ennyi kedvességet elég ritkán tapasztalunk.
Szeptember közepén tettetek közzé egy kulissza videót, hogy a Skywardban forgattok klipet, mielőtt kimentetek volna Ázsiába, és mielőtt itthon elkezdődött volna az őszi turnétok. Mindig ilyen mozgalmas nálatok az ősz?
Gábor: Igen, mindig ilyen sűrű az ősz. Pont arról beszéltünk most, ahogy hazajöttünk az ázsiai turnéról, hogy nekünk most ért véget a nyár. Augusztus után rögtön elmentünk egy német turnéra, aztán klipforgatás, aztán itthon is voltak koncertjeink, utána rögtön Nyírbátor és Szöul, és elindult az ázsiai turné. Ez majdnem minden évben így szokott kinézni. Covid előtt ugyanígy minden évben, szeptember elején mentünk Ázsiába, szeptemberben még elég sok nyárzáró fesztivál szokott lenni, amin szintén szoktunk játszani. Nálunk inkább ezek a téli hónapok szoktak kicsit nyugisabbak lenni.
Van még olyan ország, ahol eddig nem játszottatok, de szeretnétek majd?
Levente: Van bőven. Új-Zéland, Ausztrália, Argentína, Brazília, Kolumbia, Marokkó, Dél-Afrika, Kenya, India…
Vállalkoznának egy nagyobb világ körüli turnéra?
Levente: Hát hogyha megkérne minket a Metallica, akkor nagyon szívesen.
Gábor: Szerintem itt nem arról lenne szó, hogy mi ilyenben ne lennénk benne, ha anyagilag oké vagy nullás.
Levente: De hogyha százezer forintba kerülne összesen egy világ körüli turné, azt azért még lehet, hogy összekuporgatnánk.
A zenekarral még a következő helyeken lehet találkozni idén:
