Hirdetés
Hirdetés

Bohém erdő – Kilian-klippremier

kilian_erdoben02.jpgNemrég jelent meg a Kilian Bohém erdő című bemutatkozó anyaga, aminek címadójához a fiatal rockcsapat most elkészítette a klipet is. „A bohém erdő, mint szimbólum egy amerikai összeesküvés elméletre alapszik, amelyet a politikai mondanivalótól és konkrétumoktól megtisztítva alkalmaztunk az albumon és a videoklipben egyaránt. Ezt a különös atmoszférát igyekeztünk minél több irányból bemutatni.” – mondta az EP-ről Jacsó Miklós gitáros, amihez még hozzáteszi –  „A lemez, valamint a klip mellett, a Bohém erdő novella formájában is megjelent az énekesünk György Imre tollából.” Elmondásuk szerint a klipben leginkább a zaklatottságra, a sűrű vágásokra, a hangulatra szerettek volna koncentrálni. „Nem akartunk szájbarágósan egy történetet elmesélni, azt akartuk, hogy maga a vizualitás, a képiség nyugtalanítsa és zavarja össze a nézőt. Ennek elérésében pedig az Artham stúdió titánjai abszolút partnereink voltak.” – mondja Jacsó. A videót itt a Lángoló Gitárokon lehet először megnézni, sőt, a bemutatkozó EP-t is megmutatjuk a hajtás után.

A négytagú stoner-grunge rockzenekar ötlete egyébként Jacsó nevéhez fűződik, aki korábban a Nils gitárosa volt. Kiegészülve Gál Dániel dobossal (Kanagawa, Képzelt Város), Bálint Áron basszusgitárossal és György Imre (Siniak, Kelly Hits The Blue Sky) énekessel megalapították a Kiliant, amellyel tavaly novemberében hozzákezdtek a Bohém erdő című bemutatkozó EP-jük munkáltaihoz. Stílusuk egyaránt építkezik a modern és stoner rock elemekből, mint a klasszikus, torz grunge-ból. Hangzásuk a ’90-es évek és az ezredforduló zenei atmoszférájához hasonul, miközben valamiféle misztikus, földtől elrugaszkodott szürrealizmus is jellemzi. 

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló