Hirdetés

Nem csak nosztalgia – Body Count-lemezkritika

Body-Count-Manslaughter.jpg

Hirdetés

Remélhetőleg eljön az a nap, mikor a mindig tökéletesen objektív zeneszakértőket a Skynet robotjai dolgoztatják halálra egy árvíz sújtotta görénymenhelyen. Tudniillik, ők azok, akik a Body Countról nulla zenei értéket képviselő, túlértékelt, divatos alibizenekarként emlékeznek meg. A legbosszantóbb dolog ezzel kapcsolatban mégis az, hogy valahol igazuk van, hiszen Ice-T-ék korai lemezei helyenként butábbak voltak, mint VV Aurelio gazdaasszonyképzős rajongótábora. Ám ezzel együtt is rászolgálna a lincselésre az a zenerajongó/kritikus, aki képes egy Body Count-albumról anélkül értekezni, hogy ne kerítené hatalmába a 90-es évek underground zenéi iránt érzett nosztalgia.

Tudniillik, ha létezett emblematikus zenekar, mely hűen reprezentálta a korabeli hardcore/metál színteret, akkor az a Body Count volt. És persze a súlyos zenék nyiladozó csipájú rajongói között alig akadt olyan, aki le ne bontotta volna a vakolatot a KKK Bitch-re vagy a Necessary Evilre. Az 1997-es Violent Demise: The Last Days azonban már közel sem szólt akkorát, mint két elődje, Beatmaster V, Mooseman és D-Roc pedig idővel Tupac Shakurral alakított közös projectet.

Ice-T és Ernie C ugyan nem adta fel, de az új tagokkal rögzített 2006-os Murder 4 Hire végül fájdalmasan sivárra sikeredett. Ugyanebben az évben jelent meg Ice-T (fedőnevén Iceberg) Gangsta Rap című kifogástalan hiphoplemeze, ugyanakkor a Légikommandó, Gyilkos Kobold 5 és Gyilkos patkányok-kaliberű filmművészeti diszkóbalesetek alapján nyilvánvaló volt, hogy egyben a Lorenzo Lamas-életműdíjra is pályázik. Ezek után már senki nem kötött volna fogadást arra, hogy valaha készül még Body Count-album. Arra pedig pláne nem, hogy zeneileg ez lesz a diszkográfia legerősebb darabja. Még annak tudatában sem igazán, hogy idő közben Juan Garcia (Abattoir, Terror, Agent Steel) is csatlakozott a zenekarhoz. Ernie C faék egyszerűségű groove-jai ezer közül is felismerhetőek (halld a Talk Shit, Get Shotot vagy a Back To Rehabet!), ugyanakkor a Manslaughter korántsem nosztalgialemez.

Tökéletesen 2014-es hangzású szerzemények sorakoznak az albumon, melyek a Murder 4 Hire dalaival ellentétben kellően lendületesek is. A Pray For Death-hez vagy a címadó dalhoz hasonló sebességű trackek a Born Deaden sem szerepeltek, ugyanakkor a bölény hangzásnak köszönhetően nekifutásból leszaggatják a hallgató arcát. Ám nem szorult kevesebb energia a hiphoposabb szerzeményekbe sem: a Jamie Jastával megerősített Pop Bubble vagy az Action-féle Doom-Doom szövegvilágával operáló 99 Problems BC egyaránt mocskosul húz. Természetesen akad némi romantikus múltidézés is: a Black Voodoo Sex egyértelmű utalás a Voodoo című klasszikusra, ám ezúttal a jó Ice dárdahegyre is szúrja a dalban szereplő hölgyet. Aztán itt van még az Institutionalized című Suicidal Tendencies bődületesen ostoba új szöveggel megáldott, ám zeneileg annál erősebb alapvetésének feldolgozása.

Mint említettük, a Manslaughter nem holmi kulturális időutazás terméke, az új szerzemények hallatán aligha fog bárki is headbangelő Beavist és Buttheadet vagy pucsító Vanessa Warwicket vizionálni. Azt viszont jól bizonyítja, hogy a Body Countnak 2014-ben is van létjogosultsága.

Pontszám: 4/5

Itt a teljes lemez:

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
805FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló