Hirdetés
Hirdetés

Bocsánatot kért a Kasabian volt frontembere

tommeighan.jpg

Harmadik fejezetéhez ért a Kasabian körüli bonyodalom. Ugye hétfőn kezdődött, amikor hivatalosan közös megegyezéssel Tom Meighan távozott a zenekarból. Másnapra kiderült, hogy még áprilisban olyan súlyosan bántalmazta menyasszonyát, hogy egy gyerek hívott rá rendőrt, ezért a bíróság 200 óra közmunkára ítélte. Még aznap kiderült, hogy gyakorlatilag azonnal kirúgták a zenekarból, mikor kiderült az eset, és Kasabian többi tagja mérhetetlenül csalódott az énekesben. Most pedig Tom Meighan mindenkitől bocsánatot kért.

Az énekes Twitterre tett ki egy közleményt, amiben leírja, hogy évek óta küzd alkoholfüggőségével, és már többször próbálkozott leszokni róla, eddig nem sikerült. De majd most, fogadkozik Meighan. Az áprilisi eset rádöbbentette, hogy mennyire instabil mentálisan, és már nem lehet semmiféle kibúvó a megtisztulása elől. Azt állítja, hogy a családja és a barátai segítségével mostanra teljesen tiszta, részt vett egy rehabilitációs programban is. Azt is leírja, hogy ADHD-val, azaz figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral küzd, ami nem mentség a viselkedésére, de sokmindent megértett azzal kapcsolatban mit miért tett.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók