Hirdetés
Hirdetés

Blur helyett tévedésből a Blue zenekart reptette Donatella Versace a divathétre

Antony Costa, a Blue nevű fiúzenekar egyik tagja egy podcastben mesélt arról, mikor összekeverték őket a Blurrel. Sem kinézetben, sem zenében nem hasonlítanak, de a feltételezések szerint egy asszisztens nézhette félre a nevet.

Hirdetés

2001-ben a Blue zenekar meghívást kapott, hogy Donatella Versace nagyon várja őket a milánói divathéten tartott bulijába. A tagok nagyon menőnek érezték, hogy előtte megkapták az új kollekciót, aztán magánrepülő ment értük, a divatbemutatót az első sorból nézték végig, és az azt követő bulin is elég jól érezték magukat. Abban az évben jött ki az első lemezük, és ismertek is voltak, de úgy gondolták, hogy ez a momentum kifejezetten azt bizonyítja, hogy nagyon menő, amit csinálnak.

Aztán gondolták, Donatella Versace elé járulnak, aki gyakorlatilag keresztülnézett rajtuk, de úgy voltak vele, hogy a divatszakma már csak ilyen.

Hetekkel később derült ki, hogy a nem túl meleg fogadtatás mögött az állt, hogy Donatella Versace igazából nem őket, hanem a Blurt várta volna. A zenekar egyébként annyira nem borult ki a dolgon, úgy voltak vele, hogy volt egy kellemes útjuk Milánóba, részt vettek egy jó buliban, kidekorálták őket Versace-ruhákkal, szóval összességében jól jártak. Costa arról is beszélt, hogy évekkel később összefutott Alex Jamesszel a Blurből, aki be is szólt neki, hogy lenyúlták a magánrepülőt meg a bulit.

Az esetre most reagált Donatella Versace is, aki csak annyit tett ki az ügyben az Instagramjára, hogy egyébként azóta se találkozott a Blur zenekar tagjaival.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók