Hirdetés

Itt a black friday, de ne vásárolj feleslegesen

Van ugye a black friday, aminek alapvetően az a lényege, hogy Hálaadás után a boltok szó szerint kisöprik a raktárkészleteiket, hogy egy nap nagyon durva akcióknak hála helyet csináljanak a karácsony előtti dömpingre érkező új termékeknek. Ilyenkor szoktak azok a felvételek készülni, hogy emberek egymást verik a boltokban egy okostévéért, vagy sátraznak az üzletek előtt, hogy aztán a boltba érve összeverekedjenek az akciós telefonokon. 


Magyarországon kicsit másabb a helyzet, mert bár egyre népszerűbb itthon is a black friday, de általában online zajlik, így csak virtuálisan lehet egymást lökdösni a sorban, illetve nem egy napra korlátozódik az egész, sőt még csak nem is feltétlenül egy hónapra vagy évszakra, hiszen nyáron is előszeretettel hirdetnek cégek a semmiből hiretelen egy black fridayt, mondjuk szerdára.  

Mikor van a black friday? 

A kérdés nevetségesnek tűnhet, de a válasz nem egyértelmű. Kérdés, hogy melyik péntek az igazi fekete péntek, és az is, hogy meddig tart, illetve hány napig érhetőek el az akciós ajánlatok. Egyébként a hivatalos dátum november 25, de érdemes odafigyelni, mert aki erre a napra hagyja a vásárlást, az lemarad.

Mi az értelme? 

Senkit nem bíztatnánk arra, hogy ész nélkül vásárolgasson mindent, csak azért mert akciós. A túlfogyasztás globális probléma, teljesen felesleges még rontani ezen. Érdemes viszont elgondolkozni azon, hogy mi az, amire tényleg szükség van, és mi az, ami esetleg karácsonyra jó ajándék lehet. Ugyanis az akciók többsége valóban azt jelenti, hogy kedvezményesen lehet vásárolni, így érdemes a karácsonyi vásárlást akár mostanra időzíteni, egyrészt mert spórolni lehet, másrészt mert így legalább egészen biztosan megérkezik az ünnepig. Viszont érdemes tanulmányozni és böngészni az árukereső oldalakat, mert könnyen kiderülhet néhány webáruháznál, hogy a hatalmas akció nem hogy nem hatalmas, de még drágábban is kínálja a termékeket, mint máshol. 

A Xiaominál már tart

A Xiaomi rengeteg terméket akciózott le, nem csak menő, és valóban kedvező áron beszerezhető telefonokat, de az okosotthonhoz elengedhetetlen eszközöket, sőt a kisállatokra is lehet gondolni. A partenreknél egészen 11.27-ig tart az akció, és például elektromos  rollert is be lehet szerezni, ami a telefon mellett szintén kelendő karácsonyi ajándék. 

Xiaomi Black Friday – Zene, biztonság, otthon, energiatakarékosság, kisállatok

Az eMagnál november 18 a black friday

Mivel már nincs verseny az eMag és az Edigital között, így összefogva versenyeznek a többiekkel, november 18-án, Érdemes korán kelni, és felkészíteni a felhasználói fiókot a csatára, mert általában az igazán nagy akciókat pár percen belül bukni lehet.

November 18-án korán kell kelni, jön a Black Friday

Media Markt és a fekete november

A Media Markt fekete hónapot hírdetett, 11.11-11.17-ig, de ha tippelnünk kell, felkészülnek azok fogadására is, akik az eMagról csalódottan távoznak, mert lemaradtak a kedvezményről, illetve az eddigi évek tapasztalatai alapján az eMag után egy héttel ők is akcióznak egy nagyot.

Ha valóban fontos a környezet és a fenntarthatóság

November 17-20 között akciózik a Rejoy, róluk már mi is írtunk, hogy teljesen újszerű, felújított és garanciális telefonokat lehet náluk vásárolni, a bolti árnál jóval olcsóbban. Nem úgy kell őket elképzelni, mint az aluljárós sufnituningos üzleteket, itt valódi garancia jár minden készülékre, amiket komoly ellenőrzéseknek vetnek alá. Az akció keretein belül pedig két év garancia jár a telefonokra a szokásos egy év helyett. Hogy mit is jelentenek a felújított telefonok, arról itt írtunk bővebben.

Garanciális, felújított telefonokkal kereskedő startup érkezik Magyarországra

A Vatera pedig november 25-27 között green fridayt tart, amivel a fenntarthatóságra szeretnék felhívni a figyelmet, vagyis hogy nem kell mindig újat vásárolni, sokkal kevésbé terheli meg a környezetet, ha használt, de jó állapotban lévő termékek nem a szeméttelepen végzik, hanem kapnak egy második lehetőséget. Tavaly ilyenkor a CD-k, DVD-k és vinyl-lemezek voltak a legnépszerűbbek, amiket idén is akciósan lehet megvásárolni. De nem csak azért érdemes szétnézni, mert a használt termékek olcsóbbak, hanem ki lehet fogni egyedi és designer bútorokat vagy ruhadarabokat is.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,098KedvelőTetszik
3,077KövetőKövetés
5,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek