Hirdetés
Hirdetés

Beszívni a hangulatát – Naam-lemezkritika

naam.jpgNaam – Vow
(Tee Pee Records)

Amikor már azt hinnénk, mindent hallottunk, mindig feltűnnek újabb és újabb zenekarok, amelyek próbálják tágítani a határokat. Az amerikai Naam a pszichedelikus-stoner-retro-doom rock/metalt igyekszik ha nem is teljesen újraértelmezni, mindenesetre egy sajátos szűrőn áteresztve a megszokottól eltérő formába önteni. Az új lemezén van, amikor ez sikerül neki, van, amikor kevésbé. Érdekes világot álmodott magának a Naam, kívülről minden szeglete ismerős, de közelebbről szemügyre véve, benne barangolva már semmi sem pont olyan, amilyennek ismerjük, vagy ismerni véljük. A hol lágyan, hol keményebben búgó orgonáról a Doors, a hipnotikus énekdallamokról a Vibravoid, de akár a Kyuss is, némely riffelésről természetesen a méltóságos Black Sabbath, a borultabb pszichedelikus részekről a Syd Barrettes Pink Floyd juthat az eszünkbe, viszont például az akusztikus Laid to Rest a teljesen más közegben mozgó Okkervil River folkos dalaival állítható párhuzamba. Ugyanakkor az egész lemezt belengő misztikus – nem félelmetes, inkább barátságosan sejtelmes – atmoszféra a szintén amerikai Om lemezeinek auráját idézi. A Naam viszont sokkal könnyebben emészthető, pont annyival, amennyivel földhözragadtabb a honfitársnál.

A Naam ugyan egyik felsorolt nagyságra sem hasonlít, mégsem mondható el róla, hogy igazi felfedező, aki szűz földre tévedt. Ismert paneleket alkalmaz, átszínez, és azokból építkezik. A világa egyelőre még nem annyira izgalmas, hogy újra és újra jólesne belemerülni, inkább csak kuriózum, illik rácsodálkozni, hogy ilyen is van. Egy olyan helyre hasonlít, ahová élmény elmenni néha, körbenézni, beszívni a hangulatát (nem feltétlenül szó szerint, bár úgy is lehet), de nem kín, ha el kell jönni onnan, és aztán esetleg hetekig-hónapokig arra sem néz az ember.

A Vow a második nagylemezük, és sokadszori meghallgatás után azt gondolom, jobban jártunk volna, ha a 2012-es EP-jüket, a The Ballad Of The Starchildot dúsítják fel egy-két dallal, és adják ki új albumként. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Vow rossz, inkább azt, hogy az EP nagyon jó, és mintha ezúttal nem sikerült volna annyira erős számokat írni. A legkiemelkedőbb tétel minden szempontból a záró (már amennyiben az Adagio címen futó outrót nem számítjuk) Beyond. A leghosszabb is, a legváltozatosabb is, a legjobb is. Itt minden egyben hallható, amitől a Naam érdekes, amitől különbözik másoktól. Itt sikerült a legmesszebbre jutniuk spirituális útjukon.

A stoner közeli zenék zöme élőben jobban élvezhető, értékelhető és átérezhető. Nagy mázli, hogy jelenleg épp Európában flangál a zenekar, az meg még nagyobb, hogy akadtak olyan emberek, akik fantáziát láttak abban, hogy Budapestre is elhívják őket. Így hát a Magma Rise (kiváló lett az új lemez!), a Room of the Mad Robots és a Killian mellett június 7-én a Trafik Klubban a Naamot nézve-hallgatva is lehet kábulni kicsit, minden bizonnyal jó móka lesz.

Advertisement
38,935KedvelőTetszik
3,061KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló