Beszéljünk a gyászról! – A Magasságok és mélységek című filmről

Bevallom, mellettem Erőss Zsolt személyes története annyira elment, hogy amikor kiderült, hogy Csoma Sándor első nagyfilmje Magyarország legsikeresebb hegymászójához kapcsolódik, rá kellett keresnem, hogy pontosan mi is történt. Aztán szép lassan beugrott, hogy 2013-ban már műlábbal indult el a Kancsendzöngára, de hazaúton eltűnt, és valamikor május 21 körül meghalt a hegyen, hátra hagyva két gyerekét és feleségét. Ha a Magasságok és mélységek erről szólt volna, egyébként a film sem érdekelt volna különösebben, viszont Csoma úgy döntött, hogy a történet az otthon maradt feleségre, Sterczer Hildára koncentrál, akivel Erőss halála után hónapokig el lehetett adni minden újságot, ráadásul mivel az istennek sem akart a nagyközönség előtt összeomlani és bőgni, őt is nagyon szerette kritizálni a boltosnénitől kezdve a házmesterig.

Szerencsére a miskolci Cinefesten debütált film valójában nem hegymászásról és kibírhatatlan körülményekről szól, hanem elvesztésről, gyászról, és egy csomó olyan szomorú dologról, amivel előbb-utóbb mindenki találkozik, mégsem tudjuk sehonnan, mit kéne vele kezdeni. Nem beszélünk a halálról, nem akarjuk bevallani, hogy gyengék vagyunk, inkább nem is gondolunk ilyenekre, hiszen még a végén nem tűnünk elég erősnek a lépcsőházban.

Azt nem állítom, hogy a Magasságok és mélységek tökéletes lett, néha egyes részei kifejezetten szájbarágósak, ahogy a film előrehaladtával folyamatosan szűkülő képarány is inkább volt jól hangzó ötlet, mint tényleg jó ötlet, de a kívánt hatást eléri. Nem lehet nem együttérezni a nővel, akinek a fejére olvassák, hogy a férje milyen felelőtlen volt, akin számon kérik, hogy miért nem úgy viselkedik és beszél, mint ahogy azt ők elvárnák egy gyászoló embertől, és persze ott vannak azok is, akik eleve nem értik, hogy lehet, hogy egy házasságban az egyik fél elfogadja a másik hülyeségét még akkor is, ha az speciel a stabil életveszélyt jelentő hegymászás.

Mindehhez szerencsére jó zene, szép képek is járnak, amikkel együtt sokszor tényleg elhiszi az ember a főszerepet játszó Pál Emőkének, hogy nem találja a helyét, ahogy az értelemszerűen keveset szereplő Trill Zsolt is szerethetővé tud tenni valakit, aki képtelen módosítani a saját életformáján.

A film rendezőjével interjút is készítettünk:

„Már a forgatókönyv írása közben rendszeresen álmodtam a halállal”

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

37,333KedvelőTetszik
2,909KövetőKövetés
1,090FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés