FreshFabrik @ A38 Hajó, 2013.05.09.
Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy egy reggel Berlinben arra ébredt, „ma este FreshFabrik a hajón, nosza,” és nekiindult. A tét nem kicsi: megéri-e, hiszen ez a koncert azért mégiscsak különleges, húszéves a zenekar, ráadásul ott lesz Pityesz is, no meg emlékek, dallamok, rég nem látott arcok.
Három megállóval és kilenc órával később már ringatózunk vízen, a Plastic Bitch tagjai csuromvizesen, de elégedetten jönnek le a színpadról, Kovács Levente basszusgitáros csóválja a fejét „már lejöttek, hű”, pedig nem ideges, „háromszor vagy négyszer próbáltunk, ennyi, előjöttek a dolgok.” Szabó András dobos már rendszeresen gyakorol, hogy a lendület a végéig megmaradjon. Ők ketten az eredeti felállás megmaradt, makacs tagjai, pár éve az új tagokkal, Oláh Szabolccsal és Szvoboda Lászlóval felvették a Mora lemezt, Fonogram-díj, turné stb. De ez most más, ez tulajdonképp a Drive My Hand-es ‘Fabrik, és hát akkor nagyon ment.
És megy ez most is, nagyjából a második szám közepéig tartom magam ahhoz, hogy a fotózás a lényeg, onnantól üvöltözős együttugrálás van, mosoly, öröm, és azért néha fotózás is. Első pár sor rendes zúzda, fiúk-lányok vegyesen, utána csak ordibálás, de az is jó, nem mindenki húszéves már. De vannak fiatalok is, és ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, honnan tudnak a zenekarról? Honnan ismerik a régi számokat? Felesleges a tépelődés, a lényeg, hogy itt vannak, viszik tovább, hogy ez a banda bő tíz éve is olyat csinált, ami ma is megállja a helyét. A hangzás erőteljes, a néha két-három ének (Pityesz, Vörös András, Oláh Szabolcs) mellett három gitár a színpadon, Matyi (Koncz Mátyás) is itt van, „kicsit még hangos is volt” mondja utána a hangmérnök ismerős, nem tudom, nem érdekes, ennek ilyennek kell lennie, léggitár, metálvilla, fejletépés, őrület.
Pityeszen nem nagyon látszik a három év színpadmentesség, folyamatosan jelen van, még egy közönségbe ugrás is belefér, óvatosan tesszük vissza a helyére. Vörös András rendszeresen társul egy-két szám erejéig a ‘Fabrikhoz, de most még komolyabban tette magát oda. Még az utolsó két számnál is kifejezetten férfinak való munka volt épségben (és fényképezőgépestül) megmaradni a színpad előtt, akkora kavarodás támadt például a Tap Tap alatt. Egymás nyakára ugráló energiabombák mutatták meg maguknak, egymásnak és a zenekarnak, jól feltöltekeztek az este folyamán.
Sajnos szűk másfél óra után hazamennek a zenészek, nem is jönnek vissza. Mondjuk úgy, hogy kell is a levegővétel, lenyugvás, eszmélés ezután. Szerencsére, ha jól hallottam a levezetőben, ebben az évben a fesztiválokon ebben a felállásban nyomják, sipirc megnézni mindenki! Ja, és hogy megérte-e ? Bőven.
Szöveg és képek: Sándor Péter/325 Studios
