Hirdetés

Benne van a lehetőség – Teszteltük a Huawei Watch 3 Pro okosórát

Ott hagytam abba a Huawei Watch GT 2 Próról szóló írásomat, hogy jó fejlődési irány lenne, ha az okosórában lévő NFC chippel lehetne érintésmentesen fizetni. Nos, a Huawei Watch 3 Próval továbbra sem lehet, pedig ott van ebben is az NFC, de fejlődés azért van. Azt amúgy meg kell jegyezni itt elöljáróban, hogy a Watch 3 Pro nem a GT 2 Pro utóda, hanem a korábbi, 2018-as Huawei Watch 2 Próé, de mivel a GT széria csak valamikor később jön, és csak a GT 2 Pro járt nálam, most ehhez tudom hasonlítani.

Ugye fejlődésről beszéltem fentebb, ami ugyan még nem mutat sokat, de ott van benne minden potenciál, amit a Huawei valószínűleg ki is használ majd. Kezdjük ott, hogy ez az első óra, ami HarmonyOS-szel láttak el, ami a kínai cég saját, új operációs rendszere, hogy ne függjenek a Google-től, akikről amúgy is le vannak tiltva. Ez egyelőre még alig érhető el valamilyen eszközön, de annyi energiát fektet bele a Huawei, hogy valószínűleg egy csomón fogjuk látni a közeljövőben. Szóval az órát még nem nagyon tudjuk kihasználni teljes pompájában, de amint össze lehet okosotthonokkal kapcsolni, máris a lehetőségek tárháza kerül majd elénk.

Addig viszont én például a Samsung Galaxy S21+ telefonommal kötöttem össze, ami sajnos nem olyan egyszerű, mint a GT 2 Prónál. Ott csak letöltöttem a Play Store-ból az Egészség alkalmazást, és már állítgathattam is az órát. A Watch 3 Prónál már nem jó a Google alkalmazásboltjában lévő app, ezért egy külső oldalra irányít a beállítás elején felugró QR-kód, ahonnan külön kell letöltenem az Egészség alkalmazás legújabb verzióját. Ehhez persze engedélyeznem kell az ismeretlen alkalmazások telepítését, de miután ez megvan, irány az óra!

Ami külalakjában még mindig nagyon jól néz ki, hátul kerámia, a tok titán, elől zafírral megerősített üveg, jobban is tetszik, mint a GT 2 Pro, bár egyeseknek ez már nagy lehet. Két korona helyett már csak egy van, a felső, alulra egy funkciómegerősítő gomb került, de ez teljesen rendben van így. Ráadásul most már van is értelme a tekergetésének, eddig ezzel nem nagyon lehetett mit kezdeni. Most például a menüt nagyítja, kicsinyíti, de egy-egy menüponton belül is lehet ezzel le-fel léptetni, nem csak a képernyőt pöckölve, bónuszként pedig nagyon finoman jelez vissza rezgéssel, nem rezonál bele az ember egész kézfeje.

A szoftver maga ugyan újszülött állapotban van, de már most érezni, hogy jobb lehet, mint az elődje. Van alkalmazásbolt is, még ha egyelőre nincs is benne sok app, ahogy az alap óraszámlap-választék is nekem szűkösebbnek tűnik, de fizetősen, pár száz forintért rengeteg van, ha valakinek nem tetszenek az eszközön lévők. A már említett főmenü egyébként megjeleníthető ömlesztve is, de beállíthatjuk úgy is, ahogy régen volt, szépen egymás alá.

Új még az órában, hogy csatlakozhatunk vele a wifire, ami ugyan jobban meríti, de ha össze van kapcsolódva a telefonunkkal, akkor lecsatlakozik az akkumulátor kímélése érdekében. Ugyanígy került bele végre eSIM is, így akinek van ilyen, az úgy is elmehet otthonról, hogy a telefont nem viszi magával, fogadhat így is hívásokat. Persze csak ha nem zajos környezetben van, mert ott nem igazán használható, hacsak nem kötötte össze bluetoothos fülessel, nekünk a Huawei Freebuds 4-gyel remekül sikerült. Az is újdonság, hogy méri a bőrünk felületi hőmérsékletét, de erősen kérdéses, hogy ebbe mennyire zavar be a külső hőmérséklet, és így mennyire kapunk pontos adatot. EKG és vérnyomásmérés még nincsen, ebbe az irányba a konkurencia ugye már elindult, de nekem nem is hiányzik. Zenét lehet rá most is tölteni, és irányítható a lejátszás az órával akkor is, ha mondjuk Spotifyról játszik le a telefonunk.

Természetesen olyan funkciók megmaradtak, mint az alvásmonitorozás, pulzusmérés, véroxigénmérés, és ugye egy rakás edzésformát is felismer (még hastáncot is), merthogy természetesen ilyenre is alkalmas az óra, sőt erre alkalmas igazán, bár akkor a bőrszíjat érdemes lecserélni szilikonra az izzadás miatt. Továbbra is hátrány viszont, hogy az oprendszer még mindig zárt, és csak a Huawei saját alkalmazásaiban lehet az adatokat megnézni, importálni azokat nem tudjuk.

Sokaknak bosszantó lehet, nekem még mindig nem az, hogy az értesítések továbbra is passzívak, emaileknél ráadásul csak a tárgy látszik, reagálni rájuk nem tudunk. Ahogy már az előző óránál leírtam, ez engem, az értesítésektől frászt kapó embert egyáltalán nem zavar, de megértem, ha sokakat igen. Amúgy erre hamarosan ígérnek frissítést, szóval megoldódhat a probléma.

Ahogy az is zavarhat egyeseket, hogy az óra 4-5 nap alatt lemerül, holott a GT 2 Pro akár két hétig is bírta. Persze ez csak akkor zavaró, ha nem nézünk a konkurenciára (Apple, Samsung), mert azokhoz képest a Watch 3 Pro még midig bőven bajnok. Főleg, ha beállítjuk az energiatakarékos módot, de akkor elveszítünk egy csomó hasznos funkciót, szóval ezt nem érdemes csinálni.

Szóval hol is tartunk most? Ott, hogy van megint egy nagyon szép óránk, ami hardverben kiváló, szoftverben pedig még erősen az út elején áll, pláne a konkurenciához képest, de benne van egy csomó lehetőség, hogy jó legyen. Már csak azt kell eldöntenie mindenkinek, hogy megéri-e ez neki azt a 164 ezer forintot, amit a tesztben is látható, barna bőrszíjas óráért ki kell fizetni.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk