Hirdetés
Hirdetés

Belélegezzelek – Premieren az Intim Torna Illegál legújabb dala + interjú

A rádióhallgatók már hallották az Intim Torna Illegál legújabb dalát, illetve a zenekar körül történő változásokról is értesülhettek. Dorogi Péter, a zenekar vezetője új zenészekkel folytatja az Intim Torna Illegál együttest, és az évekkel korábban elkezdett lemezt, amiről megérkezett az első új dal is, Belélegezzelek címmel. Az új megjelenés kapcsán beszélgettünk Dorogival, a készülő lemezről és a jövőbeli tervekről.

Hirdetés

Minek a hatására született meg a dal?

Ez a dal arról szól, hogy az emberek külön utakon járnak mindenfelé a világban és néha találkoznak egymással bizonyos pontokon, ami lehet akár egy naplemente, ahol rendszeresen összegyűlnek. Ezeknek a találkozásoknak az alkalmával történhetnek emlékezetes dolgok, amik átfordulhatnak akár intimitásba is, ezt követően pedig mennek tovább, folytatják a saját útjukat, és elképzelhető, hogy nem találkoznak soha többé, viszont jeleket hagynak egymásnak maguk után. Ennek a szövegnek egyik nagy inspirációja volt, az Indulj el egy úton című dal, ami hatással volt rám, felszabadított bennem gondolatokat, ezt az érzést próbáltuk dalba önteni.

Ez a dal az egyik előfutára a készülő albumotoknak. Milyen fázisban van ez a lemez és mikorra várható a megjelenés?

Még 2019-ben elkészült négy dal, köztük a Csillagtengeren, ami nagy sikert aratott, de egyelőre nem jelent meg lemezen. Most készül az album folytatása, amiről már hallható a Belélegezzelek című dal, és hamarosan érkezni fogunk a következővel is, amiről még konkrétumokat egyelőre nem árulhatok el, de nagyon jó ütemben haladunk a munkával, tele vagyunk kreativitással és ötletekkel, amit talán már ősszel lemez formájában is meg tudunk mutatni.

Érezhető lesz a lemezen, hogy a dalok között eltelt pár év?  

Én egyelőre nem érzem, hogy óriási különbség lenne például a Csillagtengeren és a Belélegezzelek című dal között. Nagyjából már kiforrott az a stílus, amit én szeretek megvalósítani, viszont néhány hangzást érintő dologgal kísérletezünk. Egyik ilyen a talkbox, az úgynevezett szájgitár, amit Tátrai Tibor használt nagyon sokat, és én is mindenképpen ki akartam próbálni. Ezen kívül újítunk még pár nem mindennapi gitáreffekttel, ami mostanában ritkaságnak számít a lemezeken. Ebben Janesz (Geschitz János, gitáros – szerk.) nagyon jó partner és kölcsönösön inspiráljuk egymást. Nem azt mondom, hogy teljes egészében innovatív album, de elég sok újdonságot elsajátítottunk és megvalósítottunk a lemezen. Mindig is szerettem a gitárhangokkal kísérletezni, nagyon érdekes számomra, hogy akár szintetizátor, akár fúvós zenekarok hangjait, hogy lehet gitárba átültetni. Annyi biztos, hogy hozunk pár érdekes hangzásvilágot, és a gitár központi szerepet kap az egészben.

Szerinted min múlik, hogy egy dal közönségkedvenc lesz-e? Lehet ezt előre látni, hogy lesz egy húzódala a lemeznek? 

Száz százalékosan nem lehet előre megmondani, maximum ötvenegy százalékos pontossággal lehet megtippelni, hogy mit fog szeretni a közönség. Egy dalnak a sikere nagyon sok mindentől függ, hogy mennyire aktuális, a szöveg mennyire ragadja el az embereket, és a zenészek mennyire tudják mindazt kifejezni a hangszereiken keresztül, amit közölni kívánnak. Ezt leginkább az ételhez tudom hasonlítani. Az ember jó alapanyagokból főz valami nagyon finomat, és emellett a tálalás is ugyanolyan fontos része az élménynek. A pincér az egyik kulcskarakter, hiszen tálalni is nagyon nagy művészet. Akkor lesz jó egy dal, hogyha mindez érvényesül a zenében is. Értékes anyagokból, tartalmat és szépet gyártunk, ami utána úgy érkezik meg a közönségünkhöz, hogy azt szeretni lehet.

A zenekar a régi néven fut tovább, mégis új tagok fogják alkotni, az új tagok pedig új perspektívát is hoznak. Hogyan lehet ennek a kettősségnek a vonalán egyensúlyozni, hogy meg is maradjon a zenekari névhez kötött hangzásvilág, de az új irány is érezhető legyen?

Az Intim Torna Illegálnak nagyon kiforrott hangzásvilága van. A stílus nem újul meg, az energiák viszont annál inkább. Minden produkciónak jót tesz a vérfrissítés. A mostani tagok pontosan ugyanannyira imádják a régi ITI-számokat játszani, mint amennyire én, de ugyanakkor hihetetlenül felszabadultan tudunk együtt alkotni is. Mindenki egy egyéniség; Dajka Tomi a kistárkányi dobcsászár, a legfáradhatatlanabb mindannyiunk közül és az ország egyik legenergikusabb dobosa. Geschitz Janesz a pápai sörfőző gitáros, akinek inkább a keze, mint a szája jár, és vokálban is nagyon erős. Horváth Laci a fehérvári basszerosunk, akinek a legelborultabb a humora és az egyik legtudatosabb ember, akit ismerek, és bal kézzel is el tudja játszani a műsort.

Milyen hatással lesz ez a DOROGI produkcióra?

A DOROGI produkcióban a dalok egyszálgitáros formában szólalnak meg, egyedi hangulattal és dinamikával. Teljesen más feeling egy borudvaron játszani egy figyelő közönségnek, akik elmélyülnek a szövegekben, mint egy nagyszínpadon zenélni a tomboló tömegnek. A ITI stílusa, a zenei jegyei, az energiája egészen más, illeszkedik a fesztiválokhoz. Mindkét produkció nagyon fontos nekem, hiszen mindkettő nagyon sokat ad nekem és a közönségnek, és ezek jól kiegészítik egymást. 2024 az Intim Torna Illegálról szól, ezért minden más háttérbe kerül egy időre.

A rádióban már hallható volt a Belélegezzelek dalotok. Eddig milyen visszhangok érkeztek?

Nagyon tetszett a rajongóknak. Volt egy komment a sok között, ahol azt írták, hogy ez jó ITI-s, de közben új is. Nekem van egy olyan meglátásom, hogy ezt azért szeretik az emberek, mert az ezelőtti Csillagtenger dalunkat idézi. Szerintem ennek a kettőnek a szövegvilága nagyon összeillik, és némelyest hasonlítanak is egymásra. Eddig csupa jó visszajelzéseket kaptunk, szeretik a hallgatók és mi ezt egy nagyon sikeres dalnak könyveltük el.

Milyen terveitek vannak az új évre és a távoli jövőre nézve?

Most két évig állt a zenekar, szóval nekem az a tervem, hogy nagyon sokáig koncertezzünk mindenfelé, klubokban, fesztiválokon. Szeretnénk eljutni az ország minden szegletébe. Már az első héten rengeteg meghívást kaptunk, igyekszünk ezeknek eleget tenni, eddig úgy tűnik, hogy rengeteg koncertet fogunk adni ebben az évben, és hogyha így folytatódik a kreatív munka és ugyanebben az ütemben tudunk dolgozni az új dalokon, akkor a következő tíz évben nem lesz gondunk. Én úgy érzem, hogy ez a zenekar most talpra állt, és nem fog leülni egyhamar. A rövid és hosszútávú tervek is mind ugyanazok, szeretnénk egy állandóan koncertező zenekar lenni, ami folyton meg tudja lepni a közönségét új dalokkal.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,096KedvelőTetszik
3,078KövetőKövetés
5,010FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók