Hirdetés
Hirdetés

Bele mert állni egy új lemezbe a Kispál és a Borz, és milyen jól tette

Majdnem 20 évnyi kihagyás után, amikor már talán senki nem számított erre, új lemezt írt a rendszerváltás utáni magyar könnyűzene egyik legfontosabb zenekara, a Kispál és a Borz. A nemrég megjelent Beszorult mondat nem mindig adja könnyen magát, de jó pár hallgatás után egyértelmű, hogy évek múltán pozitív szájízzel, és nem az életmű mellékvágányaként fogunk visszagondolni rá.

Hirdetés

Van némi félelem az emberben, amikor életének és főleg tinédzserkorának egyik legmeghatározóbb zenekara 19 év szünet után új lemezt ad ki. Legalábbis bennem volt, napokig nem is mertem meghallgatni a Beszorult mondatot azután, hogy megjelent. De hát hogy lehet ez? Tizenvalahány évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy ne hallgassam meg azonnal, amit kihoz a Kispál és a Borz, legyen az új zene (bár akkor már nem nagyon hozott), vagy csak egy koncertfelvétel.

Na jó, de azóta én már nem ugyanaz vagyok, és biztos, hogy ők sem ugyanazok, hogy is lennének. És akkor mi lesz, ha most ezzel a késői, túl késői próbálkozással lerombolják azt a sok mindent, amit felépítettek bennem, és persze nem csak bennem, hanem rengeteg emberben?

Ez, az örökségük féltése nem volt elég komoly félelem a zenekar tagjaiban ahhoz, hogy inkább hozzá se kezdjenek szűk húsz évvel öregebben újra dalokat írni együtt. Szerencsére. A Beszorult mondat ugyanis nem a valaha volt legjobb Kispál-lemez, de egy olyan album, ami után a rajongók is, és azt hiszem, a tagok is nyugodtan elmondhatják: megérte.

Pedig igazából nem indul jól, a Krúbival közös címadó dal ugyanis egy meglehetősen furcsa képződmény. Lovasi András korábban is beszélt már arról, hogy rappert a korosztálya egyik legtehetségesebb előadójának tartja, a kollaboráció mégsem működik, erőltetettnek hat a kispálos zene és a rapbetétek keverése.

Ami utána jön, az viszont már klasszikusabb Kispál és a Borz, néhány szám pedig leginkább a Lovasi-szólóalbumként számon tartott Bandi a hegyről-lemezre hajaz. A második dal például, az Itt lehet simán rá is fért volna erre az albumra, lassú, laza, csilingelős hangszerelésével abszolút nem lógna ki a 23 évvel ezelőtti anyagról. A Tündi, Bandi és én szintén jól elférne itt, Lovasi ebben egy kiskocsmában játszódó szerelmi háromszögről énekel a tingli-tangli zenére. Aztán ott van a Letehetetlen, egy másik lassú szám, az album egyik legerősebb sorával: „Tudom, hogy letehetetlen vagy, inkább viszlek.” Elsőre még egyáltalán nem tetszett ez a dal, és ez a sor sem, de ahogy telt az idő, egyre többször jutott eszembe, és most már az egyik kedvencem a lemezen.

Más számok is igénylik a Beszorult mondaton, hogy többször meghallgassák őket. Ilyen a Fenevad is, az a szám, amiben talán a legmarkánsabb Kispál András keze nyoma: két nagyon karakteres riff is van benne, de a ritmustalan szólót emészteni kell egy ideig, hogy értékelni tudjuk. Tipikusan kispálos riffek máshol is előfordulnak még, a tempósabb, de nem különösebben izgalmas Bodobácsban például, de ezek a gitármenetek nem olyan szembeötlők, mint a Fenevad, vagy sok korábbi Kispál-szám esetében.

A Bodobácshoz hasonlóan a Tatai-tónál is egy pörgősebb szám, csak ötletesebb szöveggel, szövegfronton azonban nem ez, hanem az ezt követő Mocsár a legerősebb. Lovasi itt nagyon szépen és egyáltalán nem szájbarágósan, hanem inkább csak finoman érzékeltetve írja le két ember történetét, akik nem túl jó körülmények közül indultak, egy ideig együtt is voltak, de azóta az egyikük belecsöppent a gazdagok életébe, a másikuk pedig ugyanott maradt, ahol volt. „Látom, jógázol, régen is tervezted, mindenki like-ol, én is nyomok egyet” – énekli, mi pedig látjuk a lelki szemeink előtt a magányosan kuksoló harmincas férfit, kezében az okostelefonnal. A dalnak ezzel együtt egyértelműen NER-es hangulata van, és leginkább a feloszlás előtti, lemezre nem kerülő Kispál-dalok folytatásának érzem, abban az értelemben, hogy az I like Gemenc és a Van-e nálatok alkohol is erősen társadalomkritikus volt.

Ki kell aztán még emelni a Rózsaszínt, amivel tavaly visszatért a zenekar. A dalnak jót tett, hogy egy kicsit áthangszerelték, a szöveg és a zene is ötletes és fülbemászó, igazából csak egy jó refrén hiányzik belőle, a kórusos részt pedig nyugodtan ki lehetett volna hagyni. És ki kell emelni a Gombokat is, ami talán a legslágeresebb dala a lemeznek, és Lovasi közösen énekli a lányával, Eszterrel, aki Jules War művésznéven zenél. Máshol is fel lehet fedezni utalásokat a régi Kispál-életműre (egyszer egy tökéletes helyettes is előkerül), de ez az a szám, ami a legszervesebben illeszkedik bele. A gombnyomkodás Lovasi András egyik fontos motívuma volt a kispálos időkben, amikor arról énekelt, hogy az emberek az autójukban és a házukban gombokat nyomkodnak, hogy elteljen az idő, szexelés előtt lekapcsolnak mindent a szobában, és ha aludni akarnak, csak benyomják a tévét, aztán nemsokára a kékje már gazdátlan rajtuk jár.

Sok jó dalról írtam, de ha mindent összevetünk, azt meg kell jegyezni, hogy a Beszorult mondat nem az új Ágy, Asztal, TV – egyszerűen nem annyira jók a számok rajta, mint a zenekar legjobb lemezein. De hát hogy is lennének? A Kispál és a Borz harminc évvel ezelőtt volt a pályája csúcsán, mindenki tisztában volt vele, hogy azt a szintet már nem lehet megismételni. Az viszont egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy ennyivel később és ilyen maratoni szünet után is képesek lesznek egy jó lemezt csinálni, amivel talán sok új rajongót már nem szereznek, de a meglévőknek örömöt tudnak okozni. És valószínűleg maguknak is. Mi kell még?

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,994KedvelőTetszik
3,061KövetőKövetés
3,850FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók