Szégyen, nem szégyen, a Krafwerkre én csak bő két éve kattantam rá. Persze ismertem korábban is, hallottam egy csomó dalukat, de soha nem hallgattam a lemezeiket. Ez a Covid alatt változott meg, ugyanis beszereztem az akkor megjelent színes újrakiadásokat vinylen az összes forgalomban lévő lemezből, és feltettem őket, szépen sorban. Aminek aztán az lett az eredménye, hogy az egyik leggyakrabban hallgatott zenekar lett nálam a kultikus német csapat az elmúlt pár évben. Egész egyszerűen megbabonázott az a csodás, kifinomult minimalizmus, ami az életművüket jellemzi, és az a fantasztikus hangzás, amivel már a 1974-es Autobahnon előjöttek, és ami a mai napig nem kopott meg.
És hogy koncerten milyen a Kraftwerk? Sok mém van erről, hogy a zenekar csak álldogál, tetriseznek vagy valami hasonló, Ralf Hütter pedig néha belemondja a dalszövegeket a mikrofonba és kész. Jó, elsőre tényleg így látszott a veszprémi gyárkertben is, azon kacarásztunk, hogy néha olyanok, mint egy kvízműsor játékosai, akik nem tudják a választ, és csak állnak ott némán. Viszont furcsa módon mégis életre kelt az egész, és bár a Shazam simán megmondta, mi megy éppen a színpadon (pedig élő zenénél eddig még soha nem sikerült ezt elérnem), koncert volt ez teljes mértékben.
Olyannyira, hogy még a videókat is ott pakolgatja össze az egyik tag, akit amúgy Georg Bongartznak hívnak, és csupán idén szállt be a csapatba. Vagyis igazából az van, hogy nem tudni mi történt Fritz Hilperttel, aki Hütter után a legrégebben, 1987 óta volt a zenekarban. Ő volt ugye az elektronikus ütőhangszerekért felelős tag, de az idei koncerteken az eddigi élő vizuálos, Falk Grieffenhagen kezeli már ezt a részt, és Grieffenhagen helyét vette át Bongartz.
Tehát, ahogy írtam, a vizuál sem olyan, hogy csak elindítják és megy. Még külön a helyszín is belekeveredett a vetítésbe, amikor a ledfalon egy ufó szállt le a gyárkert nézőterére. Meg az űrből egészen Veszprémre közelített rá a kamera. (Vagyis a Google Maps, de ne kötözködjünk.)
Ráadásul az élő produkciót mi sem bizonyítja jobban, hogy volt hiba is a látványban (a zenében nem). A tagok világító kezeslábasa például többször kellett volna, hogy változzon, de valamikor a hatodik szám környékén szaladt be valaki, aztán ez már rendben ment… Volna, ha Hütteré nem maradt volna rendszeresen égve, mikor már a többieké kialudt. De igazából ez maximum a zenekart idegesíthette, a közönséget valószínűleg nem. Ahogy a Geigerzähler/Radioaktivität alatt is rossz vetítés ment.
De kit érdekel, ha amúgy tök jól szólt az egész, még úgy is, hogy egy kis hangerőt még elbírtam volna. És ugye azt is említsük meg, hogy a Vitamin című dalukat 2017 óta nem játszották élőben, most itt, Veszprémben vették elő újra. Igaz, emiatt lerövidült a Tour de France blokk, vagyis mondhatjuk azt is, hogy a Vitamint dobták bele külön dalként, de a lényeg az, hogy a hosszú ideje változatlan setlistet Magyarországon megvariálták.
A végén pedig, ennél az „egyenként meghajolunk, levonulunk a színpadról” kilépőnél méltóbb befejezése nem is lehetne egy Kraftwerk-koncertnek.
Szóval Veszprémben most egyfajta csúcspontot kapott a Kraftwerk-rajongásom, vagy mondhatjuk úgy is, hogy stabilizálódott a zenekar státusza az életemben, méghozzá elég magasan. Azt meg csak visszhangozni tudom, amit 2018-ban Prieger kolléga írt a budapesti koncertjükről, hogy még 2023-ban is
„világosan hallható, hogy a Kraftwerk hatása a modernkori popkultúrára és a kísérleti könnyűzenére erősebb, mint a Beatles-Tony Iommi-Miles Davis hármasnak egyszerre. A trackek ugyan mint kiállítási tárgyak az Uffiziben, de az alkotók élőben festik meg azokat ma is ahelyett, hogy egy díszes kriptában feküdnének egy német iparváros kazamatáiban.”
