Április 9-én, vasárnap ismét Magyarországra érkezik Alina Pash, aki [Slukhay], magyarul „Hallgasd!” címet kapott első szólóturnéjának budapesti állomásán immár harmadszor látogat hazánkba, önálló koncertet viszont most először ad Budapesten, az Akvárium színpadán.
Alina a magyar határtól légvonalban alig 60 kilométerre, a Tisza északi partján található, 8500 lelkes Bustyno, azaz Bustyaháza nevű kisvárosban született 1993. május 6.-án. A közönség szélesebb körben 2018-ban megjelent Bitanga című dalával ismerhette meg az ukrán énekesnőt, akit mára sokan napjaink egyik legizgalmasabb előadóművészének tartanak, ez pedig egyáltalán nem tűnik túlzásnak, ha beleássuk magunkat munkásságába. Eddig megjelent albumain – Pintea:Gory / Pintea:Misto (2018) és Rozmova (2021) -, valamint kép EP-jén – Amerikraine Dream (2019) és a Norov (2021) – olyan alkotót ismerhetünk meg, aki voltaképpen minden szempontból láthatóan kihívásként tekint a határok feszegetésére és a korlátok lebontására.
Dalaiban szinte zavarba ejtő természetességgel és bátorsággal ötvözi a népzenei, sokszor kifejezetten kárpátaljai motívumokat a modern elektronikus hangzásokkal, rap és hiphop elemekkel, a zenéhez pedig egyéni vizuális megjelenés társul mind a színpadon, mind a gyönyörű képi világú, olykor konkrét, olykor metaforaként értelmezhető történeteket mesélő videókban. Szövegeiben, melyek egyaránt szólhatnak anyanyelvén és angolul akár egy dalon belül is, személyes vonatkozások, vagy az ukrán hitvilág mellett különösen az utóbbi időben egyre több direkt társadalmi és politikai üzenet lelhető fel, ezen pedig egy pillanatig sem csodálkozhatunk: az orosz-ukrán háború kisebb vagy nagyobb mértékben, de a bolygó teljes népessége számára napi valóság. Mit várhatunk akkor egy énekesnőtől, akinek épp saját hazája érintett egy mindenki számára fájdalmas, de az azt testközelből megélők számára mérhetetlen szenvedést okozó konfliktusban?
A kárpáti boszorkány tavaly kétszer járt Magyarországon: először a Reflektor Festivalon lépett fel, ahol lelkesen fogadta őt az Akvárium közönsége. Néhány hónappal később a Szigeten tért vissza hozzánk, hogy aztán több hazai és nemzetközi sajtóorgánum címlapjára kerüljön azzal a színpadi performanszával, melynek során szétvágta Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor közös fotóját, ezzel kitűnő kattintásgeneráló szalagcímeket biztosítva az ilyen hírek után mindig két kézzel kapó portáloknak. Az énekesnő a koncert során nem rejtette véka alá véleményét az Ukrajna elleni invázióról, a háttérvetítésen pedig a háború áldozatai mellett olyan ukrán fiatalok is szerepeltek, akik korábban a fesztivál látogatói voltak, most pedig hazájukért harcolnak a fronton. Ugyanakkor az ilyen típusú figyelem otthon sem kerülte el: tavaly ő képviselte volna országát a 2022-es Eurovíziós Dalfesztiválon, és bár a nemzeti előválogatót megnyerte, végül visszalépett, mivel komoly támadások érték egyrészt amiatt, hogy 2015-ben Oroszországon keresztül a Krím-félszigetre utazott, ami 2014 óta megszállt terület lévén törvénybe ütköző cselekedetnek számít Ukrajnában, másrészt, mert 2018-ban meghívást kapott egy oroszországi fesztiválra, amit egyébként nem fogadott el.
Függetlenül attól, kinek mi a véleménye bármilyen állásfoglalásról, senki nem vitathatja a tényt, miszerint Alina Pash teljesen autonóm, egyéni világú énekes és előadó. Jellemző ellentmondás, hogy miközben legtöbbször rapperként emlegetik, maga a rappelés csak egy az amúgy rendkívül sokrétű előadói eszközei közül. Jó példa erre a 2021-ben megjelent Rozmova album zongorára és nagybőgőre hangszerelt, megdöbbentő hangulati mélységeket és magasságokat bejáró záródala, a Чоловік, melyben olyan vokális megoldásokat hallhatunk tőle, mintha csak egy kelet-európai folkzenén nevelkedett, tisztán éneklő Diamanda Galás adna elő egy elmúlt szerelmeket sirató népdalt ukrán nyelven. Mindezt egy olyan lemez végén, ahol egyébként bármelyik pillanatban keveredhetnek a kortárs hiphop és elektronikus zenék kőkemény szubbasszusai breakbeat ütemekkel, vagy a következő pillanatban fúvós hangszínekkel, esetleg olyan dallamokkal, amelyek ugyanolyan eséllyel származhatnak Kárpátaljáról, mint mondjuk az Arab-félszigetről.
A fentiek összessége alapján biztosra vehető, hogy április 9-én, az Akváriumban kivételes élményben lesz része mindenkinek, aki élőben is szeretné megtapasztalni Alina Pash világát – még akkor is, ha ez most is jó eséllyel azt jelenti, hogy lesznek pillanatok, amikor szembe kell néznünk a valósággal és benne önmagunkkal. De persze bátraké a szerencse.
Jegyek és további információk a Live Nation weboldalán! Havi koncertajánlónkat itt olvashatod!