Hirdetés
Hirdetés

Bátorkeszi és ami mögötte van

04_3.jpg

Most induló, Backline című sorozatunkban a fesztiválszervezés hátterébe nyerhettek bepillantást. Ha valaki próbált már legalább egy koncertet összehozni, amin kettőnél több zenekar lép fel, az biztosan tudja, hogy egy ilyen rendezvény létrehozása nem leányálom, és még nyomokban sem emlékeztet egy szülinapi buli, vagy egy osztálytalálkozó megszervezésére. Az első fejezetben a Bátorkeszi Borfesztiválról beszélgetünk Bauer Ildikóval.

backline_fejlec_2016.jpg

Idén tizenegyedik alkalommal lesz Bátorkeszi Borfesztivál. Hogyan indult ez a történet?

A korai időkről nem engem kellene kérdezned, mivel mi az utolsó három évben folytunk bele a fesztivál szervezésébe, amióta a Kispál is fellép nálunk. Előtte ez egy sokkal kisebb volumenű rendezvény volt, elsősorban a pincészetekre és a borra kihegyezve. Akkoriban a helyi borászok egyesülete volt felelős a szervezésért, ők elsősorban a saját berkeiken keresztül hozták össze a fesztivált, szinte meghívásos alapon. Egy idő után viszont a falu, illetve az önkormányzat javasolta nekik, hogy érdemes lenne ezt az egészet nagyobb pályára átvinni, hogy egy szélesebb közönség számára is érdekes legyen, amihez nem árt, ha van egy profi szervező csapat. Így kerültünk mi a képbe.

Ti miben tudtatok újat hozni a korábbi dolgokhoz képest?

Megkértek minket, hogy szervezzünk egy nagyobb volumenű fesztivált, és szerencsére pont akkor kezdett koncertezni ismét a Kispál, akik szerettek volna csinálni egy bulit a Felvidéken is, kvázi a Fishing on Orfű főpróbájaként. Akkor kerestem meg Lovasit, és az első koncert után annyira megtetszett nekik a helyszín, hogy azóta is sikerül őket visszacsábítani.

01_8.jpg

Az induláshoz képest mi változott?

Korábban elsősorban a helyi borok népszerűsítése volt a fókuszban, környékbeli látogatókkal. A magyar közönséget egyértelműen a Kispál hozta el nekünk. Azt szeretnénk, hogy azok, akik először elsősorban a zenekar miatt jönnek el, később is járjanak vissza hozzánk, jövőre is, meg azután is. Kóstolják meg a helyi borokat, nézzenek szét a környéken, és érezzék jól magukat.

A Kispállal hogyan kerültetek kapcsolatba?

Lovasival dolgoztunk már együtt, korábbi rendezvényeinken vendégül láttunk a Kiscsillagot, illetve a Budapest Bárt, innen az ismeretség. A Bátorkeszi Borfesztivál nagyon sokat köszönhet a Kispálnak, mondhatjuk, hogy azóta nőtte ki magát a rendezvény a mostani szintre.

Szerinted mi kell egy jó fesztiválhoz?

Az első a jó program. Emellett kell egy jó marketinges és reklámos csapat, ami támogat téged, és azt, amit létre akarsz hozni. Mi elsősorban az online felületeket részesítetjük előnyben, idén a többi médiahordozót jobbára ki is hagytuk. Ezen kívül kell egy jó lebonyolító csapat az egészhez, ami képes kiszolgálni a rendezvényt. A fesztivál ideje alatt körülbelül hetven főt foglalkoztatunk, a megelőző szervezésben pedig nagyjából tíz ember vesz részt. Nem dolgozunk sok emberrel, de ők szívvel-lélekkel csinálják. Már hatodik éve ugyanazzal a csapattal visszük végig a fesztivált, úgyhogy, ahogy magunk között mondjuk, a kritikus tízezer órát eltöltöttük már egymás mellett.

Csak ezt a fesztivált csináljátok, vagy van más rendezvény is, amivel foglalkoztok?

Mi tulajdonképpen a Gombaszögi Nyári Táborral kezdtük a szakmát 2010-ben ugyanezzel a csapattal, de az egy teljesen más jellegú rendezvény. Az első tábor kétszázas látogatottsághoz képest idén sikerült eljutnunk a kétezer bentlakóig és tizenegyezer látogatóig, évről évre megdupláztuk a korábbi közönséget. Ez természetesen nem maradt visszhang nélkül, ezek után kerestek meg a környékbeli önkormányzatok, hogy talán a Bátorkeszi Borfesztivál szervezésében tudnánk nekik is segíteni. Van még egy Murci Fesztiválunk, illetve két másik borfesztivál a környéken, meg egy kicsit messzebb, Ipolyság mellett. Tehát majdhogynem specializáltuk magunkat, mind hardverileg, mind szervezésileg. A mi szívügyünk az, hogy ez a régió fellendüljön, és érvényesülni tudjon a saját termékeivel. Nagyon sok érték van itt, a mi feladatunk pedig az, hogy ezt megmutassuk másoknak is.

02_7.jpg

Idén a korábbiakhoz képest jóval több zenekar lép fel Bátorkeszin.

Az előző években péntekre mindig egyfajta bemelegítő programot szerveztünk, hogy próbáljunk a falubelieknek is kedvezni. Idén arra törekedtünk, hogy mindkét napon legyen erős a program, és azok, akik ellátogatnak hozzánk, legyenek ott végig a fesztiválon, tehát ne csak kifejezetten a Kispál-koncert miatt jöjjönek, hanem útközben nézzék meg Esztergomot, Párkányt, vagy a Bélai kastélyt. Emellett szerettünk volna lehetőséget adni a helyi fiatal zenekaroknak is a bemutatkozásra. Hosszútávon az a cél, hogy a fesztiválozók akár három napot is rászánjanak arra, hogy megismerjék ezt a régiót. Ehhez hozzátartozik az is, hogy idén vasárnap is nyitva lesznek a büfék és a vendéglátóhelyek, így aki a szombati koncert után szeretne még időzni Bátorkeszin, az garantáltan talál majd olyan helyet, ahol meg tud reggelizni, vagy ihat egy kávét indulás előtt.

Lapzárta után érkezett, hogy az elmúlt napokban a fesztiválon kijelölt parkolóhely területe felázott és így parkolásra alkalmatlanná vált. A rendőrség kérésére a mai napon a Szentlászló dűlő bejárata (panelút) lezárásra kerül, a főúton pedig (Keszi és Madar között) megállási tilalom lép életbe. Parkolni így kizárólag a község területén, annak utcáin és terein lehetséges. Kérjük a bátorkeszi lakosokat, hogy a fesztiválra gyalog érkezzenek. A helyszín csak a főbejáraton át (a panelút felől) lesz megközelíthető! A szervezők köszönik a megértést, és mindenkit sok szeretettel várnak a rendezvényre a hétvégén. 

Fotók: Bátorkeszi Borfesztivál Facebook

Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló