Gene Simmons, a KISS basszusgitárosa gyakran jelentett ki olyan dolgokat az utóbbi években, hogy a rock végleg halott, erre persze számos reakció érkezett azóta pro és kontra egyaránt. Most a Napalm Death énekese, Barney Greenway beszélt erről a témáról az ausztrál Blood Sweat and Metalnak adott friss interjúban, és úgy fogalmazott, a rock harminc éve sem volt halott, és most sem az.
Barney az interjúban többek között a következőket mondta a témáról:
Az a helyzet, hogy amikor Gene Simmons ilyeneket mond, akkor valószínűleg nem lát az alá a szint alá, amit a legnépszerűbb, vagy a másodvonalas zenekarok képviselnek. Nem vagyok hatalmas szakértő, de – ha már épp itt vagyunk – ismerem az ausztrál színteret, és rengeteg különféle stílusú zene van itt, rock és más kemény zenék, ami fantasztikus.
Gene Simmons – bár nem konkrétan neki címezem ezt – nem lát egy bizonyos szint alá, szóval nem látja az igazi spektrumát a dolgoknak. Talán azért mondja, hogy a rock halott, mert csak azt látja, hogy akik nagyjából a KISS szintjén vannak, azoknak nem mennek most olyan jól a dolgaik. Oké, ez igaz. De ennél azért jóval több ez az egész. Még egyszer mondom, nem Gene Simmons ellen beszélek, hiszen ő nincs is itt, hogy megvédje magát. Biztosan van rálátása a zenére, de csak egy bizonyos szintig, ami alatt most is egy virágzó, termékeny zenei színtér van. Szóval, hogy visszamenjünk a kiinduló mondatra, a rock harminc éve sem volt halott, és most sem az.
Csak nézzük meg a metal csapatokat, ha már erre fókuszál a műsor. Az Iron Maiden talán a pályája alkonyán jár, a Black Sabbath már hivatalosan feloszlott, de akár vissza is térhetnek pár koncert erejéig. Oké, a Metallica még mindig jó formában van. És nem a heavy metal legnagyobb rajongójaként beszélek most. Ha ezekre az igazán nagy csapatokra gondolsz, ők nem lesznek itt mindig. Ki lesz az a zenekar, aki betöltheti az ő helyüket? Talán senki. Talán az egész megmarad majd egy bizonyos szinten, ki tudja?
A Napalm Death amúgy épp a napokban kezdi meg a 2018 elején megjelenő új lemez felvételeit a Northamptonshire-i Parlour stúdióban Russ Russell producerrel. Aki akarja, tegye magáévá a teljes interjút, hatalmas élmény egyszerre hallani ausztrál és a birminghami akcentust egy beszélgetésben.