Hirdetés
Hirdetés

Bakancsos Edda-dalok eredeti tagokkal, ebben a formában talán utoljára

zartosztaly.jpg

Holnap este ismét feleleveníti két fontos Edda-korszak dalait az eredeti tagokat is soraiban tudó Zártosztály. A miskolci Gárdonyi Parkban megrendezett koncerten ráadásul a mára már legendás bakancsos felállás tagjai is közreműködnek majd, így összesen hét korábbi Edda-tag lép majd színpadra az este folyamán, ami valószínűleg az utolsó ilyen alkalom lesz. Programajánló a hajtás után! 

 A Zártosztály története 2013-ban kezdődött, amikor Csillag Endre gitáros, Mirkovics Gábor basszusgitáros, és Donászy Tibor dobos, az Edda korábbi tagjai kiegészülve az Irigy Hónaljmirigy énekesével, Sipos Péterrel, és Lázár Zsigmond billentyűssel egy speciális fellépés erejéig visszarepítették a közönséget az 1985-88′-as évekbe, ízelítőt adva, milyen is lehetett akkoriban egy Edda koncert. A repertoárjukban elsősorban azok a dalok szerepeltek, amelyek ehhez a felálláshoz kapcsolódtak, és a Gyere Őrült, a Veled vagyok, a Lisztománia, vagy a Változó idők legalább olyan alapvetései az Edda történetének, mint a bakancsos korszak dalai.

A koncert sikerének köszönhetően a közönség mellett a szervezők is folyamatosan ostromolták a zenekart a folytatásért, így azóta, ha nem is túl gyakran, de rendszeresen koncertezik a Zártosztály, 2018 óta már Schrott Péterrel a mikrofonnál. A zenekarhoz esetenként olyan korábbi Edda-tagok is csatlakoznak, mint Zselencz László “Zsöci”, a bakancsos korszak emblematikus basszusgitárosa, Csapó György és Fortuna László, az akkori idők dobosai, és Barta Alfonz “Talfi” billentyűs, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a korai Edda-dalok hangszerelésében. Talfi vendégszereplése azért is kuriózum, mert évek óta az Egyesült Államokban él, így érthető módon csak kivételes alkalmakkor tud színpadra lépni a zenekarral. Holnap Miskolcon ez is megtörténik, ráadásul most – legalábbis valószínűleg jó darabig – utoljára.

Mirkovics Gábor basszusgitáros a következőket mondta a koncertről:

Egy Edda full best of műsor lesz, kizárólag a nyolcvanas évek legnagyobb slágerei szólalnak meg. Gyakorlatilag ez a kétórás műsor erről szól. Tizenegy dal az őrült korszakból, tizenegy a bakancsos korszakból. A miskolci koncert lesz az utolsó ilyen összeállós, ez máshol nem is lesz az országban. Barta Alfonz Talfi mondta, ő már nem tervezi, hogy Amerikából Magyarországra jön a nyári szezonban. Ő tette valószínűvé, hogy ezekből az összeállásokból az utolsó lesz az idei. Színpadra lép Zselencz László, Csapó György, Fortuna László és Barta Alfonz a régiek közül a Zártosztály alapfelállása, Csillag Endre, Hirleman Bertalan, Mirkovics Gábor, Lázár Zsiga és Schrott Péter mellett.

Eddig – 2017-ben és 2018-ban – az Ady Endre Művelődési Ház adott otthont a Zártosztály és a Bakancsos Edda tagjai koncerteknek. Mindkét rendezvény telt házas volt, és ezt a műsort csak Miskolcon és Budapesten lehetett látni. Most nagyobb helyszínen, szabadtéren a legendás Gárdonyi parkban lesz a koncert. Aki szeretné feleleveníteni két fontos korszak legjobb dalait, annak ott a helye a július 19-én, azaz holnap este.

Jegyek még kaphatók a Miskolci Kulturális Központ központi jegyirodájában (Miskolc, Rákóczi u. 2.), az Ifjúsági Házban (Miskolc, Győri kapu 27/A), a rendezvény napján a helyszínen (Gárdonyi Művelődési Ház), valamint online az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, és a Jegy.hu-n.

További információk a koncerthez kapcsolódó Facebook-eseményen és a Zártosztály Facebookján.

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,050FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló