A berlini székhelyű, ám lengyel származású énekesnő, Ina West, üde energiabombaként köszönt be Zoom interjúnkra. A producerként és dalszerzőként is tevékenykedő fiatal anyuka a nagymarosi VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó alkalmával másodjára mutatja meg magát a hazai közönségnek, ráadásul egy egészen különleges műsorral. A mesés Dunakanyarban elsőkként hallhatjuk hamarosan megjelenő új, félig lengyel, félig angol nyelven íródott albumának dalait. Inával első koncertjének kaotikus élményéről, az anyaság és a művészetek szimbiózisáról és a lengyel zenei színtérről is beszélgettünk.
Lassan két éve annak, hogy Budapesten, az A38 Hajón léptél fel. Milyen emlékeid vannak Magyarországról?
Ina West: Valóban, 2021 novemberében. Az volt az utolsó koncertem, mielőtt anyuka lettem, így nagyon különleges emlékként őrzöm a szívemben. A legjobb barátnőm 5 éve Budapesten él, így gyakran látogatom őt, és elég jól ismerem a várost. Amikor 2 éve egyedül érkeztem, végigjártam nappal is az összes helyet, ahol már korábban az éjszakai órákban sétáltam. A belvárosban szálltam meg, egy 18. századot idéző hotelben, emlékszem a nagy párnákra, a csillárra, és a királyokat ábrázoló festményekre, elég bizarr volt. Az A38 Hajó is különleges élmény volt, még sosem koncerteztem hajón korábban. A másik zenekar, akikkel egy színpadon léptem fel, megkért arra, hogy helyettesítsem a billentyűsüket, aki nem ért oda a hangbeállásra. Jó érzés volt velük jammelni a fellépésem előtt.
Lengyelországot képviseled az idei VéNégy Fesztiválon, azonban egy ideje már Berlinben élsz. Mesélsz egy kicsit a lengyel könnyűzenei színtérről? Mennyire szakadtál ki belőle a költözésed óta?
Ina West: A Covid miatt egy kicsit elvesztettem a kapcsolatot a zenésztársaimmal odahaza. Ebben az időszakban sokan felfüggesztették a karrierüket, főleg anyagi okok miatt. Nagyon sajnálom őket, iszonyatosan tehetségesek, és a legtöbben vissza sem tértek azóta, vagy csak reklámzenéket írnak. Próbálok lépést tartani az új előadókkal, de nem könnyű, hiszen nem találkozom velük. A hazai fesztiválokat nagyon élvezem, ezek jó zenészgyűjtőpontok, együtt lógunk a színfalak mögött és ünnepeljük a zenét. A kedvenc lengyel bandám most Pola Chobot & Adam Baran, nagyon különleges, független blues zenét játszanak, amit még klasszabbá tesz az, hogy egy szerelmespárról beszélünk. Sokat ad a kémiájuk a színpadi jelenlétükhöz és a közös dalszerzéshez.
Lengyelországban volt az első koncerted?
Ina West: Igen, emlékszem Varsó belvárosában volt egy, már nem létező kis klubban. Sok tapasztalatlan előadónak nyújtottak bemutatkozási lehetőséget, ekkoriban a dobos ex-barátommal és a legjobb barátommal basszusgitáron alkottunk egy triót. A hangosító srác miatt egészen emlékezetes este volt. A beálláson tök jó fej volt, és gyönyörű hangot csinált, nagyon pozitívan álltunk az estéhez. Aztán a két szabad órában kezdésig eltűnt, és annyira részegen került elő, hogy a koncert közepén ráesett a hangosító pultra, és lesodort mindent az asztalról. Befejeztük a bulit nélküle, de el tudod képzelni, hogy szólt, és milyen pánikhangulat volt a színpadon.
Írsz még lengyelül is dalokat, vagy váltottál teljesen angolra?
Ina West: Igen. Már egy jó ideje benne vagyok egy kreatív folyamatban, most kezd összeállni a teljes egész. Visszatértem a lengyel szövegíráshoz egy kicsit, ami sokkal mélyebb számomra, mint az angol dalaim, sokkal jobban ki tudom fejezni magam. A következő albumom fele lengyel, fele pedig angol nyelven lesz, minden dalom két verzióban lesz majd rajta.
Elárulhatod, mikor hallhatjuk?
Ina West: Egyelőre elég messzinek tűnik, egyelőre Németországban keresem a megfelelő embereket a közös munkára. A koronavírus alatt elveszítettem a menedzsmentem, így most egy teljesen új, izgalmas fejezet áll előttem.
Nagymaroson hallhatunk majd új dalokat is tőled?
Ina West: Határozottan!
Változott bármiben a dalszerzési folyamatod az elmúlt években?
Ina West: Sokat változtam az elmúlt években, a zenei stílusom inkább elhúzott az elektronikusabb, táncolósabb irányba. Nagyon sokat írtam, keresgéltem az új hangzásom és a témákat, amikről szívesen énekelnék. Elkezdtem nyitni újabb hangszerek felé is, a cselló és a hegedű lett az új szerelmem.
Mi inspirálja leginkább az új dalszövegeid?
Ina West: Az anyaság teljesen átvette az irányítást az életem alatt. Amikor a kislányom 7 hónapos lett, rájöttem, hogy teljesen elvesztettem a személyiségem, és már fogalmam nincs, ki vagyok valójában. Elkezdtem feltenni magamnak a kérdéseket: mire van szükségem, mire vágyom, egyáltalán mi a hobbim? Tulajdonképpen erről szólnak az új dalszövegeim is, arról, hogy miként építettem magam újra ebben az intenzív időszakban. Mindig is képes voltam egyszerre ezer dolgot csinálni, de most szerintem maximumra fejlesztettem a multitaskingot. Vannak egészen szomorú dalok is, hiszen ez az időszak sok depresszív nappal is járt, nem egyszer ragadtam egy mély, fekete lyukban, amit muszáj volt kiírnom magamból. Hiányzott Lengyelország, a családom, a barátaim. Ellenben a jobb napjaimon elkezdtem boldog dalokat is szerezni, ami teljesen új számomra.
Miként változtatta meg az anyaság a művészi szemléleted?
Ina West: A zenehallgatási metódusomat egészen biztosan megváltoztatta. Ha megnyitom a Spotify-on a legtöbbet hallgatott dalaim listáját, szinte csak gyerekdalok ugranak fel. Megtaláltam a gyerekkorom kedvenc lemezét 1992-ből, és rájöttem, hogy még mindig kívülről fújom a dalokat. Most egész nap ez megy ismétlőben, a kislányommal együtt énekeljük. Kapott tőlünk nagyon sok hangszert, kis dobokat, shakereket, babaszintetizátort, a lakás minden pontján szét vannak szórva.
Egészen biztosan zenész lesz!
Ina West: Vagy gyűlölni fogja, és annyira megcsömörlik a zenész szülőtől, hogy ügyvéd lesz vagy orvos. Most lett 1 éves és 4 hónapos, és állandóan karácsonyi dalokat énekelget a saját kis nyelvén. Kimegyünk az utcára, és az egész teret bezengi, nagyon vicces.
Melyik a kedvenc saját dalod?
Ina West: Egy új dal, Heaven a címe. Nagyon boldog, a jelenben létezésről szól. Fontos, hogy észrevegyük, hogy milyen csodálatos környezetben élünk, gyönyörűek a fák, a virágok. Nincs annál jobb érzés, mint amikor a Nap perzseli a bőrünket. Apróságok, amiket elfelejtünk észrevenni, az egész album erről fog szólni.
A gyerekdalokon kívül mit hallgatsz mostanában?
Ina West: Van egy olyan szokásom, hogyha megtetszik egy dal, akkor ismétlésben hallgatom: szívből tudom a szövegét, minden egyes dallamát, külön választom a hangszereket a fejemben, és mélyen magamba ágyazom. Ez hatással van a dalszerzésemre is, valamelyik nap például jött egy dallamötletem, amire a barátom közölte, hogy egy ’80-as évekbeli rockbanda száma volt, és a napokban hallgattuk.
Nem lehet egyszerű folyamatosan arra törekedni, hogy olyat alkoss, amilyet még senki más nem írt meg a világon.
Ina West: A kedvenc dalaim eszközként szolgálnak számomra: elraktározom őket, az agyam pedig természetesen kiválasztja azokat az emeleket, amiket leginkább szeretek a zenében. Ha átérzed az összes regzését és hullámát, egyáltalán nem nehéz, csak úgy kijön belőled. Azok a legjobb dalok, amik egy nap alatt születnek meg.
Mit üzennél a VéNégy Fesztivál közönségének és a hazai rajongóidnak?
Ina West: Nagyon várom őket! Izgalmas koncert lesz, Arthurral, a dobosommal érkezünk, egy teljesen új dallistával. Ez lesz a második buli, ahol megmutatom az új dalaimat a közönségnek. Ha jól emlékszem, mi fogjuk nyitni a fesztivál második napjának zenei programját, még fent lesz a Nap, de úgy fogunk táncolni, mintha már besötétedett volna.
Interjú: Erdős Viktória
Fotó: Anna Wyszomierska
