Az exites fellépés alapján erre nem tudunk válaszolni, több okból kifolyólag sem. Egyrészt, a Vajdaságban simán lehet sok magyar anyanyelvű, aki szereti Azahriah zenéjét, és akik eljöttek erre a koncertre. Másrészt, Újvidék elég közel van a magyar határhoz, onnan is jöttek biztosan a buliba, már akik nem a SZIN-re mennek. Az is tény, hogy befelé sétálva még soha nem hallottunk ennyi magyar szót, mióta az Exitre járunk. Volt, aki a koncert hivatalos startja előtt öt perccel még a jegykezelés előtt kiabált, hogy „Ati mindjárt kezd”. Amúgy bőven beért, Ati kicsit késett.
A tényekhez tartozik, hogy az Exiten még soha nem lépett fel magyar előadó ilyen előkelő pozícióban, gyakorlatilag főműsoridőben a nagyszínpadon. Jó, ezen a bulin a főzenekar általában éjfélkor lép színpadra, Azahriah pedig kilenckor kezdett, de ez tényleg a legelőkelőbb spotok egyike. Hogy miért voltak rajta mégis ilyen kevesen? Ez relatív. Valójában ennyien még soha nem voltak magyar előadón az Exiten. Mikor indult a buli, olyan 1000-1500-an állhattak a színpad előtt, ez a végére nagyjából háromszor annyi lett, és így már nem fértek volna el a Fusion Stage-nél, ahol eddig a magyar előadók felléptek, ha erre jártak. Persze azt nem tudni, hogy a később érkezők közül ki késett el Azahriah-ról, vagy ki jött korán Joker Outra. Ez a párosítás amúgy nem is volt rossz, a szlovén Joker Out rajongóinak ugyanis simán tetszhetett Azahriah zenéje, még úgy is, hogy utóbbi inkább tiszta alternatív rockzenekar.
De vajon akart-e Azahriah tetszeni bárkinek?
Ez itt most nem úgy tűnt. Azahriah Magyarországon mindent elért. Magasan ő a legnépszerűbb előadó az országban, ha csak mond valamit, azonnal ugrik rá minden újság, igazi klikkmágnes a neve. Ehhez képest az exites fellépés nem azt mutatta, hogy itt valami gigantikus dolgot lát az ember, egy olyan zenészt, aki komoly energiát fektetne abba, hogy befusson külföldön is, pedig ugye deklaráltan ez a célja. Pedig azok után, hogy a Nova Rockon kora délután kapott egy félórás sávot, a full multikulti Exit megadott neki mindent, hogy az előadó bizonyítsa, tényleg alkalmas arra, hogy külföldön is ismert legyen.
Ehhez képest a koncerten kizárólag magyarul konferált (egy ideig azt hittük, nem is fog), és volt valami technikai problémája is, aminek a lekommunikálásával nekem is újat mutatott. Merthogy hiába jártam rengeteg koncerten életemben, olyat még nem láttam, hogy egy előadó ennyit dicsérje a menedzsmentjét, de olyat sem, hogy rögtön utána ilyen nyersen, két lábbal szálljon beléjük, mert felvettek dolgozni valaki olyat, aki nem tudta a gitárját rendesen beállítani. Ez annyira felbosszantotta Azahriah-t, hogy le is ment a színpadról, mondván „nincs gityó, nincs koncert”, majd ugyan kis szünet után visszajöttek játszani, de a hangulatra eléggé rányomta a bélyegét az eset.
Azahriah amúgy többször is bocsánatot kért a közönségtől, hogy így kell őt látniuk első alakalommal Újvidéken, de ezek a bocsánatkérések is inkább kis hisztik voltak. A végére nyugodott le annyira, hogy közölte, reméli nem kezd el a koncert eleji, igen erősre sikerült beszéde terjedni a TikTokon. Talán érezte ő is, hogy ez a dolog nem igazán tartozott a közönségre.
De milyen volt a koncert?
Ezen sem látszódott, hogy itt egy nemzetközi karrierre készülő zenész áll a színpadon. Teljesen minimálra volt véve az egész, a kivetítőn és a fényeken kívül semmi látványelem nem volt, viszont nagyon jól szólt. Aki mondjuk nem rajong Azahriah dalaiért, unatkozhatott is simán az első kétharmadban, de aztán a Rampapapammal meglódult a buli. Mondjuk ide is jutott közjáték, mert Azahriah teljesen komolyan bejelentette, hogy Desh személyes okokból nem jött el a koncertre, helyette kell énekelni, de a nagy barát aztán végül mégiscsak a színpadra ért a saját részénél, és Lord Panamóval tényleg elkezdődött a szórakoztatás. Azt egyébként megnézném, hogy utóbbi, aki amúgy Krsa a PASO-ból, és egyben Azahriah projektmenedzsere is, mennyire lelkesen veszi fel a jellegzetes fehér ruháját ezért a pár percért, de vidámnak tűnt. Utána pedig Desh már marad is gyakorlatilag végig, a rossz szájíz pedig javult kicsi a befejezésre.
Na de akkor Azahriah világsztár lesz vagy nem?
A zenéjében megvan minden, hogy az legyen. Amiért szidják, hogy arab népzene, gyroszos mulatós és hasonlóak, pont azok miatt van benne a potenciál. A mulatóst ugyanis az egész világon zabálják. Itthonra annyira nem jut el a hír, de a folkot a rockkal, punkkal keverő magyar zenekarok nagyot mennek külföldön, akár tömegek előtt lépnek fel. És miért? Azért, mert lehet rá mulatozni. Azahriah zenéjére pedig lehet mulatozni. A különbség, hogy Azahriah nem csak mulattatni akar, hanem be akarja mutatni a művészetét, ami nem csak buliból áll, hanem mondani is akar vele valamit. Egyelőre rejtély, hogy ez mennyire működhet az országon kívül, ilyen egyveleggel még senki nem próbálkozott Magyarországról. Illetve úgy sem, hogy van mögötte három 45 ezres stadionkoncert, amiken tényleg beleadott mindent, és ennek azért külföldön is lett némi visszhangja.
Ez a visszhang viszont az Exiten nem érződött, az itt látott közjátékok pedig kifejezetten károsak lehetnek a karrierjére. De fiatal még nagyon, tanulhat, és talán eljuthat arra a szintre alázatban, mint a Black Eyed Peas-főnök, tényleg világsztár will.i.am, aki előbb technológiáról beszélgetett emberekkel Újvidék központjában, majd gyalog sétált be az Exitre, föl a színpadra, és adott koncertet több tízezer embernek.
