Hirdetés
Hirdetés

Az Y-generációról írt EP-jét mutatja be dalról dalra a twentees

twentees_y_press_small2.jpg

A twentees Y-sztorik című új kislemezén saját és kortársaik mindennapi ügyeit foglalta dalokba, általános Y-generációs érzéseket, a folytonos megfelelési kényszertől kezdve egészen az internetfüggőségig. 

Valamiért mindig irtóztam a „konceptlemez” fogalomtól, de most volt bennünk annyi inger egy témához kötődően, hogy úgy voltunk vele; legyen egyértelmű, deklarált kapocs a dalok között, főleg, ha egy EP-re kerülnek

– mondta a lemezről Balázs Konrád, a csapat frontembere. A zenekarban az Y generáció két külön korcsoportja képviselteti magát: két 23 éves, és két 30 éves tagból áll a twentees, de a dalszövegek leginkább Balázs frontember világhoz való hozzáállását tükrözik:

A szövegírás számomra mindig nehéz ügy, mert hallgatóként inkább a zene beszél hozzám, és én is zenei nyelven szeretek beszélni. Most is küzdelmes volt a folyamat, de mivel magamra mintáztam a dalokat, sikerült őszintén beszélnem az elejétől a végéig, kevés fiktív elemhez kellett hozzányúlni.

Az Y-sztorik producere ezúttal is Ligeti Gyuri volt, a lemezt pedig a szegedi Miracle Soundban vették fel Szabó Szebesztiánnal, aki a masterért is felelt. Az Y-t hamarosan egy újabb videoklip is követi. Az Y-sztorikat a Kuplungban mutatják be március 1-jén, a szintén gitárpopban utazó Koalabell társaságában. Alább a teljes EP meghallgatható, még lentebb pedig Balázs Konrád mesél magukról a dalokról.

Jelen, múlt, jövő

Soha nem születetett még meg annyira nyögvenyelősen twentees-dalszöveg, mint a Pappara esetében. Ja igen, mi szimplán Papparának hívjuk. Ez a szöveg nagyjából az ötödik verzió, szólt már a dal szerelemről, jövőbeli tervekről és továbbtanulásról is, de végül az internetfüggőség témájánál kötöttünk ki vele. Tök gáz, hogy ilyen sokat lógok a telefonomon meg a laptopomon, de én már tényleg ebben nőttem fel. Persze mindig volt életem, de az internet és a technológia meghatározta a szocializációmat, és a dalszöveg arról szól, hogy ezt egyáltalán nem bánom. Ez lett a három közül a leghangulatosabb dal szerintem, iszonyat jó érzés játszani a gondtalan szabadságérzettől illatozó papparázós részt. Meg bevallom, hallgatni is szeretem. 

Y

Nagyon féltem tőle, amikor Ligeti Gyuri erőltette, hogy úgy mozogjon a refrénben a szinti, ahogy a gitár – attól féltem, hogy ’80-as évek feeling lesz belőle. Az is lett, de iszonyatosan megszerettem, szerintem ez lett a twentees egyik legerősebb refrénje, Áronunk olyan jól megütötte benne a kettőnégyet, mint aki a Billie Jeant feldobolta.
Szövegileg: imádom a mélydepressziós témákat (Vad Fruttik, Esti Kornél, stb.), de mivel én sosem voltam annyira lent, nem is tudtam olyat írni – viszont a „milyen jó már… kicsit fáj”-rész ambivalenciája hasonló hangulatot idéz, és el is mondja az egész dal üzenetét: tök jó dolog most fiatalnak, Y-nak lenni, de bőven van vele para is. A többi szövegrész magáért beszél. 

101%

Gyorsan, szinte önmagát megíró dal. Az elején hallható téma olyan is maradt, ahogy másfél perc alatt létrejött egy basszusgitározgatás közben. A szöveg alapvetően rólam szól, de azért beleépítettem fiktív elemeket az üzenet megerősítése érdekében – igaznak tartom az Y generációról azt, hogy a relatív jólétben való felnövés és a környezet biztatásának a hatására nagyot álmodnak, elhiszik magukról, hogy bármire képesek, aztán rájönnek tinikoruk végén, hogy nem olyan könnyen megy az. Nekem most épp tök jó korszakom van, kb. minden rendben az életemmel, de sok kortársamon látok olyan problémákat, amikkel én is küszködnék, ha egy fokkal kevésbé lennék szerencsés. Emellett azon elég gyakran agyalok, hogy egyáltalán nem olyanok most a mindennapjaim, ahogy elképzeltem, és nem annyira papírforma-szerűen, egyszerűen történnek a dolgok, ahogy azt régen hittem, de megyek előre fejjel a falnak, mert mi mást is csinálnék.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló