Hirdetés
Hirdetés

Az unikornisoknak a pokolban a helye – klipmegosztás

LGklipszemle2_1.jpgElképesztő mennyiségű klip jelent meg az utóbbi időben, ezért a szokásos 8-10 helyett most kétszer annyit mutatunk be. Kezdésnek most az elektronikát választottuk, lesz Crystal Castles, Is Tropical és Xilenttől egy kis nintendostep illetve két remixünk is van, először a You Love Her Coz She’s Dead dolgozta át Haezer zenéjét, majd Tiesto egy Passion Pit-számot. Utána előkerülnek a gitárok a Foals, a Cribs és a Deap Vally videójában, az Iceage nagyon sötétre vette a figurát, Papp Szabi és Baksa-Soós Attila pedig Londonba ment punkoskodni egy kicsit. A Fugu koncertje tele van groupiekkal, a Csaknekedkislánynak viszont még egy falábú nő sem jut, Bonobo átértelmezi a found footage műfajt, de kaptunk egy videót a Vajdaságból is. Két magyar rap is jutott, TSK és Bigmek keménykedik, MC Black pedig az összes borzasztó közhelyet ellövi, amit csak el lehet. A King Parrot kiakad a parkolóőrre, a Bring Me The Horizon nem, viszont bemutatjuk az unikornis metált. Végére még odafért Hien új klipje, amiből kiderül, hogy nem mindenki tehetségtelen itthon a tehetségkutatókban.

Crystal Castles – Sad Eyes

A Cristal Castles új videójában ha akarná se tagadhatná le az Atari Teenage Riot vizuális hatását. Analóg színvilág, zajos képek, kékhajú Alice Glass és símaszkban csókolózó emberek, de én már kezdem az ilyet kicsit unni, az az igazság. A Crystal Castles egyszerűen beleszeretett saját magába, amivel nincs nagy gond, csak lassan teljesen kifogynak a kreatív ötletekből.

Haezer – Two Face (You Love Her Coz She’s Dead)

A YLHCSD pont az első Crystal Castles-album sikere tájékán tűnt fel és zeneileg Alice Glassék vonalát követték, sokkal nagyobb hangsúlyt fektetve a chiptune/8bit/nintendo hangokra. Most egy Haezer-dal remixéhez forgattak videót, de a nagyon veretős thrash electrót mindössze pár városi vágóképpel meg egy középkategóriás rave bulival dobták fel.

Passion Pit – Carried Away (Tiesto Remix)

Maradjunk még kicsit a remixeknél. A Passion Pit Tiesto-remixe olyan amilyen, de a klipet mindenképpen megéri megnézni, mivel egy nagyszerű ötletre húztak fel egy egész pofás kisfilmet. A koncepció lényege, hogy egy csomó fiatal furcsa színű port önt a szájába, majd utána egy égő gyufát is. A végeredmény egy robbanásszerű instant klónozás, ami egyszerűen rohadt jól néz ki és a készítők remek koreográfiákat találtak ki a jelenetekhez.

Xilent – Boss Wave

Visszatérve kicsit a chiptune-hoz, álljon itt még Xilent videója, amit semmiképpen sem akartunk kihagyni a válogatásból főleg, hogy ezen sorok írója beteg vonzódást érez minden infantilis videojátékhanghoz. A történet középpontjában egy férfi áll, aki egy 2D-s játékban szereplő robot valódi mását hozza össze, hogy aztán a való életben kezdje el aprítani a szegény járókelőket, akiknek még a kifröccsenő vérük is pixeles. Az egész egy párhuzamos síkon halad a létező és játékvilággal, de leginkább valahol a kettő között helyezkedik el, amibe még egy fungus time is belefért, ahol a programozó-gépész agya feletti uralmat átvette a pszilocibin gomba. Ez a sztori befejezésénél fontos szerepet tölt be, de mi nem lőjük le a poént.

Is Tropical – Oi Peru

Az Is Tropicaltól nem áll messze a kreatív klipek készítése, most viszont mintha kicsit belezavarodtak volna a saját ötleteikbe. Átfogó koncepció nincs, vannak helyette szuggesztív képek szökőkutakról, ősz férfiakról, műanyag flakonról és látszólag teljesen véletlenszerűen kiválasztott tárgyakról.

Foals – My Number

Nemsokára új nagylemezzel tér vissza a Foals és a rockosabb Inhalert most az inkább a második album vonalán mozgó My Number követi. Itt egy fiatal sráccak kezdünk, akit a biztonsági őr nem enged be a Foals koncertjáre – jó hogy, ilyen ütnivaló fejjel mi sem engednénk. A koncertvideót kicsit feldobták vécében drogozó fiatalokkal, ügyes képeffektekkel és a koncertnek helyet adó épület járdáján táncoló lányhármassal.

The Cribs – Leather Jacket Love Song

A Cribs a saját ’97-es énjükkel zenél új videójában, ahol a régi camcorderes VHS-felvételeket mai képekkel keverték úgy, hogy tényleg csak a ’90-es években megtűrt frizurák alapján lehessünk képesek megkülönböztetni őket egymástól.

Iceage – Ecstasy

A dán Iceage is új albummal jelentkezik majd a közeljövőben, erről pedig itt van a nagyon sötét, pesszimista hangulatú Ecstasy, aminek a videójában egy lassan elszabadulni látszó lakáskoncertet láthatunk, amit felütöttek egy-két indokolatlan vágóképpel. A dal persze elég fasza, nem is kérdés.

Baksa-Soós Attila és Papp Szabi – Loretta

A supernemes Papp Szabi és a Rocklitera könyvek írója a rockzenét és irodalmat kapcsolta össze egy energikus punkdallá, amihez forgattak egy low budget, jobbhíján trash jelzővel illethető videót Londonban. Bármennyire egyszerű a koncepció, sikerült egész jól megidézni a brit punkmozgalom hőskorának képi világát.

Csaknekedkislány – Falábúnő

A Csaknekedkislány kicsit olyan, mintha Tom Waits magyar lenne és olyan generációs kultzenekarokon nőtt volna fel, mint az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport vagy az URH. Az együttes új klipjének is van egy furcsa nosztalgikus hangulata, ahogyan a frontember egy falábbal a kezében üldözi a nőket, azt meg ugye mondani sem kell, hogy mennyire menő arról dalt írni, hogy valakit elutasított egy falábú nő?

Deap Vally – Lies

Ha lenne egy lista, ahol azokat a kétfős lányzenekarokat sorolnánk el, akikkel szívesen létesítenék szexuális kapcsolatot, a Deap Vally biztosan szerepelne rajta. A páros új dala teljesen olyan, mint egy dögös Dead Weather-szám és minden női gitárosnak kötelezővé tenném, hogy csak combközépig érő ruhában léphessenek fel.

Fugu – Ne szólj rám!

Amíg az előbb csak kettőt, addig a Fugu klipjében egy seregnyi jó nőt láthatunk, akik – feltehetőleg a groupiek szerepét betöltve – körülugrálják a zenekar minikoncertjét. Tipikus feel good videó, aminek a valóságban való megtörténése valószínűleg minden második kezdő rockzenész célja, amikor először hangszert fog a kezébe. Viszont valaki vegye ki azt a karika fülbevaló a raszta dobos füléből, de tényleg.

Sin Seekas – The Marriage of Power and Money

A Folkfree zenekar egyik tagjától kaptuk ezt a videót, aki a vajdasági Sin Seekas háromtagú formációban is énekel azzal a céllal, hogy a térségben elindítsanak egy új kulturális vonalat. Az együttes megnyert egy szerbiai zeneszerzői versenyt, amiből most leforgatták az első klipjüket.

TSK közr. Bigmek – Mit köpünk nektek?

Nem fáradt már egy kicsit ez a kivagyiskodó hiphop? Nem? Hát jó, akkor álljon itt TSK és Bigmek közös szövegelése, ami egy kicsit fantáziátlan önigazolás arról, hogy mi királyak vagyunk, ti pedig nem, de amúgy szarunk rátok.

MC Black – Mint egy kártyavár

Az előző rapdal kissé sekélyes témája ellenére azért egy abszolút vállalható produkció, ezt kevésbé mondhatjuk el MC Blackről. A dal és a videó tele van mindennel, amitől ciki lehet fehér embernek rapzenébe kezdeni: borzalmas közhelyek, a háttérbe becsempészett Eminem-cédé (ráadásul az Eminem Show…), gejl akusztikus gitár és a gimi tornaterme. A szemüvegre húzott sapkáról meg egyre elszomorítóbb módon terjedő Dr. Dre-fejhallgatóról nem is beszélve.

Bonobo – Cirrus

Rohadt unalmas kezd lenni, hogy az újrafelfedezett found footage műfajnak hála pár véletlenszerűen összevágott archív felvételtől már official video lehet valami a Youtube-on. Ezért is annyira üdítő Bonobo új klipjét látni, ahol a régi felvételek szép lassan kezdenek egyre szürreálisabb képet alkotni, miközben a ritmikus vágással nagyon szépen illeszkednek a zenéhez.

King Parrot – Shit On The Liver

Egy rakás King Diamond-arcfestékes pali kuksol egy kocsiban, miközben a főnök magyaráz nekik valamit. Erre megjelenik egy parkolócédulákat írogató hikomat és megbünteti őket. Mit csinál erre egy metálos? Természetesen leüvölti a francba a fejét.

Bring Me The Horizon – Shadow Moses

Ha nem lenne ez a borzalmas emós nyáladzás, még tetszene is a Bring Me The Horizontól a Shadow Moses, viszont a videó utómunkáján dolgozók előtt kalapot emelek, mert sikerült egész egyedien alkalmazniuk a pár éve érdektelenné váló morfolós technikát.

Ice Cream Cyanide – Unicorns From HELL

Mindig is hiányoltam az unikornis metált a világ zenei felhozatalából, ezért boldogságomat nem is tudnám jobban kifejezni ennél a videónál, ahol mindenki kedvenc egyszarvúi szépen a pokolra kerülnek.

Hien – No More

A Megasztárban feltűnt Hien azon kevés újkori tehetségkutatóban felfedezett énekesnők közé tartozik, akinek tényleg marha jó hangja van és a No More semmivel sem rosszabb popdal, mint bármelyik mai mainstream énekesnőé, sőt, ez a rockosabb vonal még szimpatikusabb is, mint megalkotni 64124. Party Rock Anthemet. A csajzenészekkel megspékelt videóban egyébként a Cherry Bomb tagjai szerepelnek.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló