Hirdetés
Hirdetés

Az őrület, ami összetart – Itt a The Anahit új dala, a When I’m… Psycho

the_anahit_sm_gabriel_andras.jpg

Új szöveges videóval jelentkezett az egyéni hangulatú dark R&B-ben utazó The Anahit. A zenekar ezúttal sem hazudtolta meg magát, hiszen most is egy erős érzelmi töltetű, izgalmas hangszerelésű dalt készítettek, mely a korábban közzétett két felvezető számmal együtt igen biztató előjel a szeptemberre várható harmadik albumukat illetően. Premier a hajtás után! (Fotó: Gábriel András) 

A The Anahit 2017-ben jelentette meg első nagylemezét In The Dark címmel. Ezen album dalai még Londonban készültek, amikor Csányi Rita az ICPM londoni egyetemen tanult. A lemezen már közreműködött Havasi-Hollanda György, a zenekar gitárosa is. Az egyetem elvégeztét követően Rita hazaköltözött és találkozott Sashegyi Somával, aki jelenleg a zenekar billentyűse és producere, megálmodták a dalok élő verzióit és sikereket értek el a KERET Blog tehetségkutatón a Kikeltetőn majd az Éter Fesztiválon is. 2019-ben egészült ki a zenekar Kocsis Dániel dobossal és ugyanebben az évben megjelentették Addicted című második nagylemezüket. Ők voltak a győztesei a 2019-es Veszprémi Utcazene Fesztiválnak a külföldiekből álló szakmai zsűri döntése alapján. lonely című daluk, melyet a brit zenész és producer anatuval jegyeznek több európai rádió rotációjába is bekerült és a 2019-es évet  a Halott Pénz előzenekaraként zárták a Papp László Sportarénában. 

A harmadik album hamarosan érkezik, a lemezbemutató koncert 2020 szeptember 26-án lesz a Dürer Kertben. Erről az albumról ismerhetjük most meg a „When I’m … Psycho” című dalt, amelyhez szövegvideót is készített a zenekar.

Csányi Rita így beszélt a most debütáló szerzeményről: 

Ez a dal két olyan emberről szól, akik kölcsönösen pusztítják egymást a kapcsolatukban. A környezetükben mindenki – sőt még ők maguk is tudják, hogy ez egy mérgező kapcsolat, de összecsapnak a fejük fölött az érzelmi hullámok és nem képesek tisztán látni. Őrületbe hajszolják, kölcsönösen bántják egymást lelkileg és fizikailag egyaránt, de pontosan ez az őrület az, ami összetartja őket. A dal ugyanazzal a szövegrésszel kezdődik, ami a dal végén is visszatér, keretet adva a meg nem értettség érzésének.

A hangszereléssel is ezt a fajta érzelmi világot próbáltuk tükrözni. Hirtelen váltások, sejtelmes vokálok, majd pedig egy hatalmas gitár riff, amely a kitörő érzelmeket szimbolizálja.

A teljes albumot, melyről talán már ismerhetitek a Poena és Rescue Me című dalokat, szeptember közepén hallgathatjátok meg. 

További információk a The Anahit Facebook-oldalán

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók